Parázs (Befejezett)

5. fejezet

PARÁZS

A következő napokban nagyon sokat sétáltam a környéken. A vidék időjárása szeszélyes volt, annál is inkább, mert közeledtünk a tél felé.

Errefelé leginkább két évszak van, a nyár és a tél. Úgynevezett tavasz és ősz csupán néhány hétig jellemző, ekkor tudunk felkészülni a változásokra. A rénszarvaspásztorok hamarosan a téli szálláshelyre fogják terelni a csordát, mert itt a falu közelében kezd elfogyni a rénszarvasoknak alkalmas élelem. Télen a pásztorok útra kelnek, hogy új legelőkre vigyék a rénszarvasokat, és amikor közeleg a nyár, visszatérnek. Talán a családoknak a legnehezebb ez a téli időszak, amely több mint fél évig tart. Emlékszem, mikor még Phil is a pásztorokkal tartott, Helena mindig nagyon nehezen viselte. Próbálta leplezni, de mindannyian tudtuk, hogy legszívesebben a férjével tartana, azonban nőket csak nagyon ritkán vittek magukkal.
A téli szálláshely sosem állandó, mindig ott telepednek le, ahol a legjobb a rénszarvasoknak, de legtöbbször a falutól több kilométerre kell vándorolniuk. És bár már elég modern a falu felszereltsége, őrizzük a hagyományainkat, így a pásztorok a mai napig is hatalmas jarangasátrakat és joronikat állítanak fel. A jarangasátor leginkább a főzésre alkalmas, hiszen tetőnyílása van, ahol a tűzhely égésgázai szabadon távozhatnak, ám éppen ezért nem is olyan meleg mint a rénszarvasbundával borított joroni. A főzést mindig a legfiatalabbakra bízzák, tizenkét éves koruk után a fiúk a pásztorokkal tartanak.
Bele se merek gondolni, mi lesz, ha majd Nick is útra kel. Azt már nem csak Helena, hanem én is nehezen fogom viselni.

Nagyot sóhajtottam, miközben egy magaslatról a fenyőerdőn túli tavat néztem. Lelassult Alaszkában az élet, a hideg szépen lassan mindent birtokba vesz majd. Hűvös szél bújt a kabátom gallérja alá, önkéntelenül is összehúztam magam. Távolról farkasvonyítás hallatszott, és eszembe jutott, hogy talán vissza kellene mennem a faluba. Szerettem egyedül lenni, szerettem csak úgy belemerülni a természet érintetlenségébe, de tudtam, hogy nem tanácsos túlságosan eltávolodni a lakott területtől, főleg nem egyedül.

Ugyanakkor mégsem akartam visszamenni.

A gyomromban furcsa idegességet éreztem, amikor Ryan társaságára gondoltam. Valahogy nem éreztem magam kényelmesen a saját otthonomban a jelenléte miatt, pedig tudtam, hogy nem kellene így lennie.
Rengeteget töprengtem azon, vajon mikor és hogyan fog megváltozni a gondolkodásom. Mikor fogok kellemesen eltársalogni bárkivel, mikor fogom jól érezni magam a bőrömben? Másnak annyira természetesen mennek ezek a dolgok. Helena szerint, ahogy idősödök és túljutok a serdülőkoron, minden a helyére fog kerülni. Viszont én valamiért sosem éreztem magam tipikus kamasznak, mindig úgy láttam, hogy fejben pár évvel a kortársaim előtt járok. Nem tudok azonosulni a gondolkodásukkal, így nem is igazán tudok velük kapcsolatot teremteni. Helena éppen emiatt aggódik értem, és szinte biztos vagyok benne, hogy Ryan sem véletlenül van itt. Azt hiszem, Helenának az a célja, hogy kicsalogasson a csigaházamból, de egyelőre egyáltalán nem tudom, hogy pontosan mit is vár el tőlem. Az azonban biztos, hogy nagyon örülne neki, ha végre kedvesebb lennék az unokaöccsével.

Ahogy kiértem az erdőből, egyből észrevettem, hogy valami nem stimmel a faluban. Nick izgatottan rohangált körbe-körbe, Helena átkiabált a szomszédba, de a szél elfújta a szavak értelmét. Néhány felnőtt megjelent, és mire odaértem hozzájuk, már egy kisebb tömeg gyűlt össze.

- Mi a baj? - kérdeztem nevelőanyámat.

- Baj? - nevette. - Baj az nincs hál' Istennek. Benjamin Mosesnek és a fiának sikerült megjavítania a szánokat, úgyhogy végre újra használhatja őket a falu. Most pedig befogjuk eléjük a kutyákat, és teszünk egy próbakört velük.