Parázs (Befejezett)

15. fejezet

PARÁZS

- Most pedig szépen elmondjátok, hogy mi történt! - mondta ellentmondást nem tűrő hangján Helena, és leült velem szembe a konyhaszékre. John bácsi is odabent volt, de Nicket beküldték a szobájába játszani, ami elég nehezen ment, mivel alig akart elengedni.

Ryannel csak csendben ültünk, hol egymásra néztünk, hol pedig John bácsiékra.

- Most! - követelte Helena.

Újabb rövid csönd következett, de ahogy láttam, Ryan nem akart megszólalni elsőként, úgyhogy sóhajtottam egyet és belekezdtem én magam.

- Találkoztunk néhány szörnnyel.

A két felnőttnek tágra nyílt a szeme, nagyokat pislogtak, majd egymásra néztek.

- Úgy látom, súlyosabb a sérülése, mint gondoltam. Valószínűleg beütötte a fejét is! - suttogta Helena az édesapjának, de nem elég halkan. Ryan nagy nevetésben tört ki, én pedig összeráncoltam a homlokomat nemtetszésem jeléül.

- Helena! - fakadtam ki. - Nincs nekem semmi bajom! Szerinted viccelődnék ilyesmivel?

Helena szuggerált egy darabig, aztán John bácsihoz fordult.

- Nem megmondtam, hogy ne mesélj nekik annyi sületlenséget?!

John bácsi védekezőn maga elé emelte a kezét.

- Azok nem sületlenségek, hanem a kazamatánok történetei!Természetes, hogy továbbadom a gyerekeknek!

- Jaj, Helena! - méltatlankodtam. - Te tudod a legjobban, hogy én voltam az egyik leghitetlenebb a faluban, ha szóba kerültek ezek a legendák. Tényleg láttunk néhány szörnyet! Sőt...

Gyorsan befejeztem a mondandóm, mielőtt bármi olyasmit mondtam volna, amitől Helena kiborul.

- Sőt micsoda? - kérdezte lassan.

Ryan végre befejezte a kacarászást, felegyenesedett a székben és komolyan a nagynénjére nézett, aztán rám.

- Muszáj lesz elmondanunk! - fordult hozzám.

- Igen, tudom - sóhajtottam megadóan, és Ryan belekezdett a történetünkbe.

***

- Hogy micsoda?! - pattant fel a székből Helena, amikor Ryan a beszámolója végére ért.

- De az nem lehet! Hiszen a szörnyeket már nagyon rég kiirtották az őseink! - csatlakozott John bácsi.

- Hát, úgy néz ki, hogy nem elég alaposan – jegyeztem meg halkan.

- Szóval így sérültél meg - állapította meg szipogva Helena. - Nem tudom felfogni, hogyan lehettél ilyen... felelőtlen!

- Nénikém... - kezdte Ryan. - Parázs tulajdonképpen megmentette az életünket!

- Te csak ne próbáld meg védeni, rendben? - nézett rá szigorúan. - Tudod, mi lett volna, ha neked is bajod esik?!

- Kislányom, nyugodj meg! - nyúlt békítően Helena kezéért John bácsi.

Helena ismét leült, vett egy mély levegőt, megtörölte a szemét és újra ránk nézett.

- Mi van a férjemmel? - kérdezte elhaló hangon.

Szomorú tanácstalansággal néztem rá.

- Fogalmunk sincs - ráztam meg a fejem. - Járt már itthon?

- Nem, még nem jött haza.

- Akkor baj van - mondtam nagyon halkan.

Helena újra sírásban tört ki, John bácsi megértő némaságban vigasztalta őt. Csodálkoztam, hogy voltak még könnyei, és szidtam magamat, amiért ennyi szomorúságot okozok neki mostanság.