Parázs (Befejezett)

12. fejezet

RYAN

A hegy pereméhez rohantam és leroskadtam. Négykézláb néztem lefelé a semmibe. A lenyugvó nap fénye megtört a körülöttem magasodó hegyekben, így nem láttam semmit odafentről. Úgy éreztem, mintha nem kapnék levegőt, és egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy utánuk ugrom. Nem tudtam elfogadni, hogy mindketten lezuhantak, úgy éreztem, ez már nekem is túl sok.

Ekkor azonban egy árny suhant el közvetlenül az arcom mellett. Hátratántorodtam, felnéztem az égre és megláttam Parázst.

Egy vadul csapkodó lény nyakán csimpaszkodott, ami egyre feljebb és feljebb emelkedett, aztán megragadta Parázst, és a hegy oldalához vágta.

- Ebből már kezd elegem lenni - sziszegte a lány a földről. - Ha még egyszer hozzávág valamihez, esküszöm, hogy megkopasztom ezt a tollas izét!

A „tollas izé" leszállt az egyik távolabbi sziklára, és az egyik szárnyát nyugtalanul emelgette, majd felordított:

- Te kis semmirekellő! Megégetted a szárnyamat!

Rekedt, nyivákoló hangjától kirázott a hideg.

Hasonlított a vízköpőkhöz, csak éppen az ő szárnyait tollak borították, csupasz bőre pedig mohazöld volt, a fejét pedig fekete, hátul égnek meredő, hajszerű képződmény borította. Még a fájdalma ellenére is ügyelt arra, hogy a tartása kecses maradjon, talán nőnemű lehetett.

- Ki vagy te? - kérdeztem tőle.

Hirtelen rám nézett, majd elvigyorodott, amitől kivillantak hegyes, sárga fogai.

- Hát nem ismersz meg? - kérdezte mézes-mázos hangon, aztán hirtelen eltűnt, és Phil állt helyette a sziklán.

Nagyokat pislogtam, nem igazán tudtam felfogni a történéseket.

- Ő nem Phil - mondta elhaló hangon Parázs. Egészen biztos, hogy komoly fájdalmai voltak.

- Te ne szólj bele! - mondta Phil, aki hirtelen ismét a ronda nőszeméllyé változott, és a körmei alól hegyes tüskéket lőtt Parázs lábába, aki erre fájdalmasan felsikított.

- Elég! - dörrent a hangom, és védelmezőn Parázs elé álltam, aki még mindig a földön feküdt.

- Ugyan, drága unokaöcsém! - mondta ismét Phil képében. - Hiszen mi csak jól szórakozunk! Ugye Parázs? - kérdezte felé fordulva.

- Dögölj meg! - sziszegte a lány.

Erre Phil összeráncolta a szemöldökét:

- Ejnye, ejnye, hát szabad így beszélni?

- Ki vagy te? - kérdeztem határozottan a szemébe nézve. - Mert nem a nagybátyám, az világos.

Pár pillanatnyi csönd támadt, aztán a lény újra igazi alakjában mutatkozott.

- Igaz - mondta komoran. - Bevallom. De mit számít ez? Úgyis meghaltok! - fejezte be nevetve.

Ez a kacagás szó szerint bántotta a dobhártyámat. Összeszorítottam az állkapcsomat, aztán újra beszélni kezdtem.

- Ki vagy te?

- Egy árnyrém - mondta Parázs mögöttem.

- Ó, milyen okos kislány! - mondta cinikusan a szörny. - Valóban egy árnyrém vagyok. A nevem Zenobia. - Mosolyogva illegetni kezdte magát a sziklán - De nehogy azt hidd, hogy elnézem neked, hogy tönkretetted a szárnyam! - a szeme haragosan villant Parázs felé.