Legszebb tévedes - Szalai Ádám

13. Ne lökj el magadtól!

Ez a második napunk Ibizán, ha azt a napot nem számolom mikor megérkeztünk mivel, ha azt nem számolom, akkor összesen öt napot töltünk itt és az ötből már csak három nap maradt. Három napot kell még kibírnom Ádámmal és, ha így folytatom, akkor a végén mikor haza jutok a magamalatt leszek egyedül és magányosan ugyanúgy, mint amikor Zsombor apja ment el. Nem akarom ugyanazt az érzést újra át élni és azt se akarom, ha a fiam élné át.

Próbálom Ádámot kerülni, de mivel a fiam szinte zsong érte elég nehéz mégis, én próbálok távol maradni tőle és inkább a testvéremnek és a legjobb barátnőmnek segítek, de amikor ők kettesben vannak, én Szalai közelében kerülők. Ez az egész kerítős dolog egyedül nekem rossz, lehet, hogy előbb át kellett volna gondolnom a dolgokat nem egyből belevágni.

-Induljunk szárazföldi patkányok – szólított vissza a valóságban Ádám hangja, mire megforgattam a szemem. A mai napra hajó kirándulást szervezett nekünk, aminek mondhatni örülök hisz elég romantikus hely, na nem nekem és Ádámnak, hanem Dominiknak és Hannának. Mégis azzal, hogy őket kettesben hagyjuk én is kettesben maradok Ádámmal, szerencsére Zsombor velünk lesz így még se lesz annyira romantikus.

A hajóra egyesével felszálltunk, természetesen Ádám ment elől hisz ő vezetett minket a helyünkre, ami a hajó eleje. Hanna és a fiam egyből kitekintett pedig még el se indultunk míg az öcsém Hanna mellé ült így én leültem a fiam mellé bár miután elindul a hajó körül szeretnék tekinteni a fiammal és Ádámmal, hogy kettesben maradjon a párocska.

Ádám leült mellém egy mosollyal, mire sóhajtottam és próbáltam elrejteni az érzelmeimet. Bár nem tudom mennyire sikerült.

A kolomp hangja jelezte, hogy indulunk így egy mosollyal néztem a fiamra.

-Gyere nézzünk körül, kicsikém – álltam fel óvatosan hisz ez a valami mozog.

-Maradok – vágta rá Zsombi, mire sóhajtottam.

-Én megyek – állt fel Hanna, mire azonnal rázni kezdtem a fejem.

-Maradok – vágtam rá és visszaültem és Hanna furcsán nézett rám.-Kísérd el Hannát, öcsi – parancsoltam testvéremre, aki bólintott és Hannával együtt elindultak körülnézni. Nem úgy sült el a tervem ahogy terveztem, de legalább kettesben lesznek.

-Megyek velük – pattant fel Zsombor, mire a szemöldököm a magasban szökött és, mire visszafoghattam volna a fiamat ő már futott is Hanna és Dominik nevét kiáltva, akik megvárták és együtt indultak felfedezni a hajót. Remek, a tervem jéghegynek ütközött,de azért remélem a hajó nem ütközik annak.

-Mi jár a fejedben? - hajolt felém Ádám, mire megrázva a fejemet arrébb húzódtam, de erre nevetve válaszolt.

-Nem gondolod, hogy Hanna és a testvér tökéletesek lennének együtt? - kérdeztem rá mielőtt megszólalt volna, mire Szalai oldalra billentette a fejét aztán egy mosollyal bólintott. -Elhatároztam,hogy a nyaralás alatt összehozom őket, de ahhoz szükséges, hogy kettesben maradjanak, de a fiam megállíthatatlan – tettem hozzá a végén sóhajtva, mire megéreztem a hátamon Ádám kezét, ahogy a hátamat cirógatja. Észre se vettem, hogy közelebb jött hozzám és én el se tudtam húzódni. Francban!

-Segítesz? - néztem rá, mire az arca ragyogott a boldogságtól, de nem tudom mitől attól, hogy nem húzódtam el, vagy attól, hogy az ő segítségét kérem. Lehet mindkettőtől.

-Természetesen – válaszolta mosolyogva és szabad kezével a fülem mögé tűrte szőke hajamat, de ez csak egy ürügy. Meg akarta érinteni az arcom, mivel a kezével utána még mindig az arcomat simogatta. -Mindenben melletted vagyok – tette hozzá szemeimben nézve, mire a szívem összeszorult a tekintetétől és próbáltam egyenesben hozni magamat többé kevés sikerrel. Kezemet mellkasára tettem és éreztem dübörgő szívét vékony pólója alatt, mire lenyeltem a torkomban növekvő gombócot és megráztam a fejemet.