Legszebb tévedes - Szalai Ádám

18. Magamnak köszönhetem

Egy hónappal később minden visszatért a rendes kerékvágásban és szó szerint minden, megpróbáltam boldog lenni és kizárni az életemből Ádámot, ami sikerült bár úgy könnyű dolgom van, hogy nem zaklat a csoportban és nem keress telefonon, de még az ajtó előtt se várakozik és a munkahelyemen se fordult meg. Mintha beletörődött volna és ő is elakar felejteni, vagy lehet már Németországban van, nem tudom, de nyugodtabb az életem bár nincs olyan nap mikor ne gondolnék rá, két okból kifolyólag, a kisfiam és a közös gyermekünk. Igaz, Zsombor kezdi elengedni, de megígértette velem,hogy ki viszem a válogatott meccseire így legalább nem jön témában nap, mint nap Ádám.

Az életem kezdett visszatérni a rendes kerékvágásban és még Hannával is meg tudtam beszélni ezt az egészet és megígértettem vele, hogy soha többé nem titkolózunk egymás előtt. Nagyjából megértette, de a testvéremre bíztam, talán ő rá jobban hallgat.

Hanna pár hét után hazatérhetet a kórházból, most már csak a rutin vizsgálat van hátra, ami kiderítheti, hogy alkalmas e arra, hogy világra hozzon egy csemetét. Próbáltam biztatni, de Hanna felvette a nem törődő stílusát pedig nagyon is érdekli az eredmény csak inkább saját magában szenved, de ezt már megszoktam. Hamarosan úgyis elárasztják az érzelmei és itt leszünk mellette, hogy felállítsuk a gödör mélyéről, mert erre valók a barátok. Kár, hogy Hanna inkább bele lökne újra a gödörbe...

Na, igen Hanna még mindig azon mesterkedik, hogy kéne Ádám után futnom miszerint terhes vagyok tőle. Nem tudja felfogni, hogy el akarom felejteni inkább kapaszkodik az utolsó reményben, miszerint átgondolom a döntésem. Borzasztó egy nőszemély.

-Megjöttünk – hallottam meg öcsém kiáltását, mire a konyhából kiszaladva fogadtam a testvéremet, legjobb barátnőmet és a kisfiamat. Annyira összenőttek Zsomborral az idő alatt, hogy mostanság állandóan elhozzák helyettem az óvodából így én nyugodtan tudok dolgozni és eltudok menni bevásárolni.

-Na mi volt? - kérdeztem rá miután a nappaliban mentünk míg kisfiam a keresztapjával a fürdőszobában ment kezet mosni.

-Jövőhét jön meg az eredmény – válaszolta megvonva a vállát Hanna.

-Úgy csinálsz, mintha nem érdekelne az eredményt pedig magadban fohászkodsz, hogy minden rendben legyen – forgattam meg a szemeimet, mire Hanna azonnal megrázta a fejét miközben a kezével meglökte a vállam.

-Ez nem igaz – vágta rá tagadva és ezzel egy időben öcsém és kisfiam is megérkezett. Zsombor azonnal az ölemben ült míg testvérem a kanapé karfájára.

-Tesó, ugye hogy érdekli Hannát az eredmény? - néztem a testvéremre, mire azonnal bólogatni kezdett,mire Hanna hozzávágta az egyik díszpárnámat. -Kár tagadni, Hanna. Tudjuk, hogy egyszer édesanya szeretnél lenni – válaszoltam legjobb barátnőmnek egy mosollyal, mire most ő forgatta meg a szemét és a kezeit összefonta mellkasán. Tipikus duzzogás.

-Éhes vagyok – nézett rám Zsombor,mire egy puszit nyomtam a homlokára.

-Gyere, öcsi – állt fel a testvérem és felkapta Zsombort, hogy a konyhába vigye.

-A tűzhelyen van a kaja – kiáltottam utánuk bár remélhetőleg megtalálják hisz csak egy fazék gőzölög a tűzhelyen. Ha nem a testvérem találja meg, akkor a fiam, vagyis az eszesebb.

-Jaj, amúgy tudom nem akarsz róla hallani, de Dominik mesélt – lökte meg ismét a vállam, mire megráztam a fejemet és kérdően Hanna felé tekintettem. -Ádám ma utazik vissza Németországban – tette hozzá, mire a szemöldököm a magasban szökött. Mármint az egy hónap alatt,ami eltelt azt még itthon töltött és még se keresett. Ez elég sok dolgot megváltoztat, vagyis nem, ez semmin se változtat.