Legszebb tévedes - Szalai Ádám

19. Meggondolatlan döntések

Miután hazatértem a kórházból, természetesen követtem az orvos utasításait és rendszeresen jártam kivizsgálásokra, egy hetem telt el, úgyhogy a napjaimat a kórházban töltsem, talán haza se kellett volna kéredzkednem.Vérvételről vérvételre jártam, ráadásul naponta ellenőriztem a vérnyomásom és a felírt vérnyomáscsökkentőt szedtem, mivel a kismamák nem szedhetnek akármilyen gyógyszert, ezt úgy magyarázta el az orvos, mintha az első terhességem lenne pedig pontosan tudja, hogy ez a második terhességem. Orvosok, és az ő heppjeik.

Szerencsére míg én a kórházba jártam addig testvérem, vagy Hanna elhozta az óvodából Zsombort így legalább őt nem kellett ide - oda rángatnom.

Mivel Hanna hívott, hogy egy kávézóba vannak Zsomborral így egyenest odament, ahol már a fiam és a legjobb barátnőm egy asztalnál ücsörgött és beszélgettek. Hatalmas mosollyal köszönök nekik egy - egy puszival, de a kisfiam a nyakamnál megrántott és totálisan rám csimpaszkodott.

-Szeretlek, maki - nyomtam egy cuppanós puszit a kisfiam fejére és letettem a székére aztán én is melléjük ültem.

-Mi volt? - kérdezett egyből Hanna, mire sóhajtva megráztam a fejem.

-Idióta nővérek - vágtam rá,mire Hanna bólintott, átérzi, mert mostanság ő is sokat megfordul a kórházban a műtétje után.

-Mennyi idegesített fel ma? - kérdezett rá vigyorogva Hanna, mire megforgattam a szemem. Még számba se tudom venni amennyi nővér felidegesített, de mindegy.

-Rendeltetek valamit? - kérdeztem rá ezzel elterelve a témát, mire Hanna és Zsombor felmutatta az italát, természetesen Hanna egy kávét rendelt míg a kisfiam egy forrócsokit. -Szükségem van egy kávéra - vágtam rá, igaz,hogy nem szabadna a vérnyomásom miatt, de egy kicsi nem árt. Csak egy nagyon pici.

-Nem kéne - vágta rá Hanna és rosszallóan rázta a fejét, mire megforgattam a szemem.

-Kérj magadnak még egyet és csak belekóstolók. Szükségem van a kávéra - válaszoltam, mire Hanna bólintott így kért magának egy újabb kávét míg én kértem magamnak egy gyümölcslevet.

Szerencsére a pincér nem lacafacázott és pár percen belül már elénk is rakta az italokat így én gyorsan lecsaptam a kávéra és betartva az ígéretemet tényleg csak egy kortyot ittam. Nehezen bírtam ki hisz, amint megízleltem a kávét többet akartam, de letettem az asztalra és Hannának adtam, nekem maradt a gyümölcslevem.

Hova fajult ez a világ? Én és a gyümölcslé, megint.

-Te veled mi van? Mit mondott a doki? -kérdeztem rá, mire Hanna megvonta a vállát és tovább kevergette a kávéját. -Hanna - szóltam rá, mire felnézett és egy mosolyt erőltet az arcára. Nem tud átverni, többé nem.

-Minden rendben van csak még mindig nem biztos képes leszek e világra hozni egy kisbabát - válaszolta,mire egyből megöleltem legjobb barátnőmet. Egy nőnek a legfájdalmasabb pillanata mikor a képébe vágják, hogy nem képes gyermeket kihordani. Akkor tudod meg mid lehetett volna mikor a képedben vágják, hogy mégsem lehet.

Lehet, hogy még nem tervezett anyává válni, de az, hogy sose lehet anya az megváltoztat mindent.

-Az én gyerekeim a tiéid - súgtam Hannának, mire bólintott és mikor elengedtem a kezével megtörölte a szemét és egy mosolyt erőltetett arcára. -Történt veled valami izgalmas az óvodába, kicsim? - töröltem meg a szememet és egy mosollyal néztem kisfiam felé, aki az asztalon autókázott és majd nem kiborította a forrócsokiját.

-Nem - vonta meg a vállát akisfiam, mire a szemöldököm a magasban szökött. -Csak összevesztem az óvónénivel, de az mindegy - tette hozzá legyintve a kis kezével és egy apró huncut mosolyt véltem felfedezni ajkán. Persze, az, hogy összeveszik az óvónénivel mindennapos, ez már említésre se méltó. Ez csak az bizonyítja,hogy az én fiam.