Pál utcai fiúk - fanfiction [AU] /FÉLBEHAGYOTT/

12

Nem tudta, hogyan dolgozza fel a hírt. Az én hibám. Az én hibán. Az én hibám. Miattam került be. Hogy lehetek ilyen? Hogy nézhetnék ez után bármilyen tükörbe? Hogy élhetnék így... Nélküle? Mire volt jó az, hogy őt is bántom nem csak magamat? Mikor lettem egy ekkora szörnyeteg?Amióta megtudta a hírt ezen kattogott. Pénteken tudta meg, hogy mi történt a szőke fiúval, s még az nap kora este elment a kórházhoz, viszont ereje nem maradt, hogy be is menjen hozzá, de összefutott Csónakos Andrással. Végig nézve a napján, ha nem is ment be Nemecsekhez, azért örült, ugyanis Bandival megbeszélhették a dolgokat valamennyire. Bár nem mondták ki, mind a ketten úgy gondolták, hogy kibékültek.
Ha Ernővel nem is beszélgettem, legalább Andrissal sikerült. Próbált pozitívan gondolkodni, minden rossz ponthoz jót is kapcsolni, hisz nem lehetett mindig kegyetlen magához; ahogy az nagyanyja mondaná ,,Petit á Petit" azaz lépésről lépésre. De hogyan kéne odamennem bocsánatot kérni? Nem akarom túl spilázni, viszont azt sem, hogy köznapi legyen, hisz megbántottam, pedig szeretem. Meglepődött. Eddig sose mondta ki még magának se az érzéseit a kicsi Nemecsek Ernővel kapcsolatban.
Tudta ki segíthet neki ebben a dilemmában. Megragadta a telefonját és felhívta az illetőt. Két csörgés után felvették a telefont.
-Szia! Mi történt?- Érdeklődött a vonal végén lévő; rekedtes tenorja megnyugtatóan hatott az épp mélyponton lévő fiúnak.
-Át tudsz jönni? Elmesélek mindent- tudta hogy bele fog menni, hisz csak egy blokkal élt arrébb.
- Tíz perc kb. -búcsúzott el.
János megkereste az anyját, ki a konyhában volt.
-Anya! Feri átjön oké? - a megszólított személy egy bólintással jelezte, hogy tudomásul vette, és folytatta a mosogatást. A fia tudta, hogy nem azért intézi el ezt az egészet, mert nem érdekelte, csak a fiúk óvoda óta ismerik egymást, így Átsék sűrűn tettek látogatást.
Mikor megszólalt a kaputelefon rögtön beengedte a vendéget. Leülltek Jancsi szobájába, s a beálló kínos csendet Ferenc törte meg:

- Mi történt?- a másik nagyot sóhajtott

- Hát azt hiszem nagyon elcsesztem a dolgokat. Először is, részegen megcsókoltam, aztán mikor rá jöttem, hogy ez így nem oké, összeszedtem Lilit, így rávezetve, hogy nem kell nekem, és a kapcsolatunk nem lenne jó, viszont tönkre tettem. Őt is, és magamat is. Most kórházban van, én meg egy kész roncs vagyok. magamra se ismerek. Teljesen elhagytam magam, és azt se látom, hogy hogyan kéne kimásznom, hogy hogyan kéne bocsánatot kérnem.. vissza akarom kapni a régi, határozott énemet, de legfőképpen őt.- egy szuszra mondta. Nem kellett kimondania a szóban forgó ember nevét, hisz mind a ketten tudják kiről van szó.

- Szereted Ernőt nem igaz?- Annyira élesen hasított ez belé, akkor is, ha már magának is bevallotta. Hangosan nem ment kimondani. Neki akarta kimondani, így csak bólntott. Áts Feri nagyot sóhajtott.

- És hogy fogod kiengesztelni?

- Még nem pontosan tudom....- De van egy sejtésem...

***

Eltelt a hétvége és Boka készen volt arra, hogy színt valljon a másiknak. Az iskola csigalassúan telt, értelme csak annyi volt, hogy megbeszélje a dolgokat a fiúkkal. Elmesélt nekik mindent; büszkeséggel töltötte el őket, hogy ennyire érett. Ennél csak a boldogságuk volt nagyobb, hisz visszakaphatták a barátjuk igazi énjét.
El se hiszem, hogy ezt csinálom... mosolyogva csóválta a fejét, ahogy fizetett egy csokornyi lila jácintért a kórház közelében található virágárus bódénál; eladója egy kedves öszülő öreg néni volt, majd mosolyogva hozzátette:

-Szerencsés a kedvese. Milyen alkalomból?-kérdezte teljesen ártatalmatlanul, de János teljesen lefagyott. Honnan tudja? Gyorsan összeszedte magát, hogy ne tűnjön fel neki.

- Kórházban van, de lassacskán kiengedik...- mosolyogva mondta. Legalábbis remélem, hogy lassacskán kiengedik...

- Hát ez így nagyszerű! Kívánok neki jobbulást, és sok boldogságot önöknek!- el se hitte, hogy lehet e valaki ilyen kedves, maga a nyugalom szigete. Az otthon, és a család szeretetét sugározza. Nagymamája jutott az eszébe, hisz a szoros kontyja, apró, karamell színű szeme ugyan olyannak tűnt. A különbség a hangjuk: hisz az eladónak rekedtesebb, picit fáradtabb hangja, míg rokonának lágyabb altja volt.

-Köszönjük szépen. További szép napot önnek, a mielőbbi viszont látásra! - meglepődött saját magán. Utoljára gyermekkorában köszönt el így -nem mintha zavarta volna-.
Szinte futott a kis Nemecsekhez. A szobája előtt volt már lelkileg, s mikor oda is ért mélyeket lélegezett, és benyitott.

Nemecsek Ernő napja eseménytelen volt. A 22-és csapdájába kezdett bele, viszont mindenféle terápia miatt -ami roppantóan lefárasztotta, hisz megerőltető volt- nem tudta rendesen élvezni. Mást kellett volna behozzak... csak úgy puffogott magában. Annyira ellepte a kis köd, hogy nem is érzékelte a kopogást, s az ajtó nyitódást, viszont mikor felfogta, és elért a tudatáig, hogy ki az a személy melegség töltötte el a testét, aztán rájött, hogy nem lehet ennyire könnyelmű azzal az emberrel aki megsebezte a lelkét. Megkeményítette magát.
-Szia- mondta. Boka nem várt másra. Tudta, hogy megérdemli ezt a viselkedést. Most vagy soha.
-Szervusz Ernő. Tartozom neked valamivel- a megszólított személy érdeklődve nézett látogatója felé.- Méghozzá egy bocsánat kéréssel... sajnálom. Tudom, hogy ennyivel nem tudom eltörölni. Sokat gondolkodtam, hogy mit is kéne neked mondjak, ha idejövök, viszont egyik variáció sem volt jó, elég kifejező arra, hogy mennyire sajnálom. Csak ennyit kérek tőled, bocsáss meg- monolgógja végén odaadta neki a csokrot. Ernő megszeppenve nézett, majd elmosolyodott.
-Megbocsájtva. - csak ennyi kellett. Jancsi alig tért magához. Örömében csókot lehelt homlokára. Szíve szerint ajkait puszilta volna meg, de azt mégsem tehette meg még.
Ott volt egészen addig, míg a nővér kiparancsolta a szobából, mondván ,, a betegnek pihenésre van szüksége".
Mikor haza ért akkor is csak a szőkével beszélt. Át akarta ölelni, csókjaival behinteni a testét, ott ahol csak éri, s alvás közben magához láncolni.  Igazából csak azt akarta, hogy mellette legyen. Rögtön ment aludni, és nem vette észre anyja aggodalmas, mindenttudó arckifejezését, pedig akkor rájöhetett volna, hogy mi fog történni az elkövetkező hétben.

*****

Sziasztok! Bocsánat, hogy ily lassan haladunk, csak kicsit sok minden van egyszerre, és ha az ötlet meg is van a részekhez. Most, hogy a telefonom megjavult remélhetőleg többet fogok írni, viszont 11-én elutazom, s egészen 18-ig nem jövök haza. Nem tudom még, hogy fogok e valamennyit is írni, ugyanis sűrűnek ígérkezik a program, viszont reménykedek, hogy így tavaszodván a suli is enyhül....
Szép estét/ napot nektek!
Matka_