Pál utcai fiúk - fanfiction [AU] /FÉLBEHAGYOTT/

13

Nemecsek alig várta azt, hogy kiengedhessék, főleg mióta Bokával rendeződtek a dolgok. Sikerült felhíznia a normál kilót -ami úgy is lassan ment, hogy egy kezes bárány volt-, és le tudta beszélni a kijelölt pszichiátert, hogy bizony, neki nem kell semmi féle gyógyszer, se pszichológus; mondjuk cserébe egy megadott étrendet kell követnie, és amint valami baj van neki, vagy a szüleinek kell felhívnia őt. Őszintén szólva az utóbbit nem akarta megvalósítani.
Délután, olyan kettő óra fele vette át a zárójelentéseit, majd haza ment ahol anyukája várta az ebéddel. Megpróbálta a kimért adagot megenni, ugyanis tudta, hogy ez kell a felépüléséhez.
-Drágám, ha nem tudod megenni, nem baj. A lényeg, hogy egyél- mosolygott rá a nő. Ernő bólintott, odaadta a tálját, és felment a szobájába.
Gondolatai -bármennyire próbálta olvasással lekötni a tudatát- folyamatosan egy ember körül forgott. Nem tudta hogy meghallották a hangokat a fejében, vagy telepátiával elérte e őket, de arra eszmélt fel, hogy üzenete jött:

Boka János: Szia Ernő! Ne haragudj, ha zavarlak, meg mostanság jössz ki, így megértem, hogy nem, de nincs kedved találkozni?

Mármint a többiek is ott lennének.

Az üzenet küldője nem igazán értette, hogy miért ennyire körülményesen kellett leírnia. El akarja hívni a szőkét, de még hagynia kell.

Nemecsek Ernő: Megkérdeztem anyát.

Igent mondott😌. Hol lesz a találkozó?

Boka János: Borároson valószínűleg.

Nemecsek Ernő: van kedved velem jönni?😏

Boka János: persze 😊

Így történt hát, hogy találkoztak a megállóban. Érezték hogy most más; megváltozott kettejük között a légkör. Mind a kettő sejtette, esetleg már tudta, hogy kedveli a másik -nem mintha nehéz dolog lett volna kitalálni-, de nem tette meg a következő lépést egyikük se. Szerették ezt az izgalmat, ahogy a másik bókjaiban, s pillantásaiban fürdik. Melegség töltötte el a bensőjüket. Nem akarták elsietni a dolgokat. Jó ez most így.
Odaértek a többiekhez, akik úgy méregették őket, mintha most jöttek volna a nászútjukról. A két fiú nem értette, hogy mi történt a csapat többi tagjával, de inkább  elengedték ezt a gondolatot és leültek a füves területre, s elkezdődött az ötletelés a sulis tehetségkutatóra. Mindegyikőjük izgatott volt. Már a felállás is megvolt: Boka a basszusgitáros, háttérénekes , Nemecsek az énekes, csónakos szólógitáros, Barabás dobos, a többiek pedig dalokkal fognak előrukkolni. Minden megvolt, és mindenki őszintén örült a szerepének. Egyetlen dolog hiányzott: a zenekar neve- meg hogy mikor, s hol legyen a próba, de senki nem tartott ott agyilag... ha mégis, úgy gondolta, hogy majd később megosztja a problémát. Úgysincs meg még a számuk-. 

 Fél óra ötletelés, és tíz perc csend után se jutottak sehova... a legjobb talán a Lónyays fiú zenekar volt, viszont egyikük sem rajongott érte. Amikor már egyesével adták fel megbeszélték, hogy amíg nem lesz megint így idejük, hogy összeüljenek addig jegelik a dolgot, de ha valamelyiküknek van valami jó ötletük, akkor ossza meg a másikkal is. 

Mikor szétszéledtek a villamos út végére természetesen csak János és Ernő maradt. A magasabbik  úgy döntött, hogy elkíséri a szőkét a házáig. Addig is erőt gyűjtök. Nemecsek Ernő még csak nem is sejtette, hogy hogy fog az estélye végződni, megbélyegezve az elkövetkező heteit, napjait. 

Megálltak a tömbház aljában. Nem szólaltak meg, nem akarták megtöri  csendet, viszont mind a ketten azt akarták, hogy ez a pillanat tovább tartson. A csendet a barna törte meg.

- Mondd, te holnap ráérsz? Elmehetnénk moziba, ha gondolod válassz te... Mármint ha van kedved.- mi van veled Boka János? Te ennél határozottabb vagy.

A másik csak mosolyogva bólintott. Képtelen volt a boldogságától megszólalni. Ez most komolyan megtörténik? Gondolta, hogy  elfognak valamikor menni kettesben, de úgy gondolta, hogy ő fogja megkéredzni az idősebbet. 

Elköszöntek, miután megbeszélték az eddig tudható részleteket, s míg a kék szemű felfele sétált a lépcsőházban a magasabbik visszasétált a villamoshoz hogy hazamenjen az aggódó anyjához, és a munkába temetkező apjához. Mikor haza ért a vacsoráját elvitte a szobájába, míg arra várt, hogy írjon neki a másik a filmről.

Nemecsek mikor felért az anyja köszöntötte, tudtára adta, hogy kész a vacsora. Együtt ültek le, apukáját is elengedték a munkából. Húsos ravioli volt paradicsomszósszal. a fiúnak olyan tanácsot adtak,ameddig a kórházban volt, hogy míg eszik ne arra gondoljon, hogy kalóriát visz be, hanem arra, hogy milyen finom az étel, ízlelje meg, s ha kell gyűjtse össze, hogy miért kedveli, s miért nem ezt az ízt. 

- Milyen volt a napod kincsem?- érdeklődött az édesanyja, de az apja és érdeklődve pillantott rá. Elkezdte mesélni, majd eszébe jutott az, ami a ház előtt történt, és halványan elpirult. Anyja rögtön észre vette. - Csak nem egy fiú van a dologban?- amiért hihetetlenül hálás az égnek, hogy a szüleinél elfogadóbb embereket nem is kívánhatott volna családnak.

- Hát.. azt hiszem randira hívtak.- vallja be, viszont a többi dolgot még nem akarja elmondani, hisz egy: a dolog még sehol sincsen, túl korai, ahogy az éréseik is, lehet, hogy minden el fog múlni, kettő: ő érti, hogy legyünk nyíltak a szüleinkkel, de azért ez sok neki, így próbál hamar végezni az étellel, hogy elkerülje ezeket a kereszt-kérdéseket. Miután elmosogatta tányérját, és megköszönte a vacsorát felment, elkészült a lefekvéséhez, de alvás helyett inkább filmeket keresett, és azokat, amiket kedvelt átküldte a másiknak, aki vígan nézte végig mindegyiket egytől-egyig.

Mind a két fiú előzetesekkel, és a beképzelt popcorn illatával aludt el, várva a holnap kora délutánt.

***

Sziasztok!

Visszatértem egy résszel nektek. Nem vagyok büszke a kimaradásaimra, megpróbálom magam összeszedni magam, stratégiát váltani, hogy hamar hozhassam nektek az új fejezeteket! Remélem jól telt a szünetetek, és kitartást a sulihoz,ha suliztok még!

Szép napot/estét/reggelt nektek!

Matka_

Ui.: bocs, tudom hogy rövid lett...