Én és a szar életem. (HUN) /Szünetel/

1.rész

Szia!

Én Anne Summer vagyok. 18 éves... Igazán életemnek célja nincs. Csak vagyok. Me mé ne?!
Roppant gazdag családból származok. Anyámék megpróbálnak elkényeztetni engem, hogy ne kelljen külön foglalkozni velem, (Szuper!) de én nem hagyom. Én más vagyok mint a többi beképzelt "ribi" a guccsi táskájával. (Nekem is van guccsi táskám, de mióta megkaptam, azóta a szekrényem alján van.) Én becsülöm a kicsit és a szeretetet. Bár abból nekem nem jutott.

A kárácsonyok is úgy téltek, hogy jött Luis és feldíszítette a fát, megvette az ajándékokat, becsomagolta őket és a fa ála tette. (Luis anyám "csicskája") Az összes bártom mindig mesélte, hogy eggyütt díszítették föl a fát, hogy a tesóikkal sütöttek mézeskalácsot, (egyke vagyok... amúgy) hogy énekeltek (jó... azért kornyikálni nem akarok az ősökkel) és boldogok voltak.

HÁT NAGYON UNOM!!!!

Nem telhet el egy nap, hogy ne csörrenne meg a telefonjuk ebéd közben. AMIKOR ÉPPEN MESÉLNI AKARTAM, HOGY MI A JÓ ISTEN TÖRTÉNT VELEM ABBAN A ÁLDOTT GIMNÁZIUMBAN!!!

De ennek vége. Megyek egyetemre és itt hagyom őket.... ÖRÖKRE.... khmm.. egy év múlva..... mert Ági néni megbuktatott.... (figyeld) ÉNEKBŐL! De nem is gondolnád, hogy még van ének a gimnáziumban. MERT HÁT NINCS. Csak nagy sikkerrel, mivel apám intézte a gimnaziumi jelöléseket, ezért valamit jócskán férre jelőlt és felvettek egy zene iskolába. (Imádom)

______________________________

Évzáró után

-Tök jó! Megbuktam! - közöltem Dorothyval röhögve.
- Na nee.... és miből?? - képedt el.
- Szerinted? Ági néni rühhel.
- Jaj dehogy is! - bíztatott, de engem már nem lehet.
- Aha. Persze. Sokkal könnyebb lenne meghalni. - siránkoztam.
- Ilyenről ne is gondolkodj! Csak tudod... megkéne tanulni azt a "gyönyörű" verset.
- Hát ez az! Na jó. Nekem mennem kell haza. Még talán észre veszik apámék, hogy 3 napja nem vagyok otthon. (Mert 3 napig Dorothyéknál aludtam)
- Jó szia. Majd írj! - mondta még mielött eltüntem volna az utca végén.
- Mindenképp!!! Szia! - kiáltottam vissza.

Miután haza értem, apámba botlottam.
- Jó reggelt Anne! - mosolygott rám kedvesen.
- Apa... a francba, délután 5 óra van! - néztem rá furán.
- Hú... ennyire fut az idő??? - döbbent meg mintha életében nem hallott volna az idő múlásáról.

Anya, miután felmentem a szobámba, egy óra múlva lehívott minket a nappaliba.

- Nagy bejelenteni valóm van számotokra! - mondta izgatottan.
- Siess, mert felkell hívnom Dorothyt. - mondtam gyorsaságot kérő nézéssel.
- Oké oké.. Tehát a nagy meglepi....

És a meglepi meg változtatta az egész életemet...