Egy örökös óvodás nem-igen veszekedésbe kerültem magammal, amiben nem engedethetem meg, hogy veszítsek.
Közel engedtelek, csak hogy belém rúgj
egyszer,
majd mégegyszer
majd újra
és újra.
Hiszek abban, hogy az emberek képesek változni,
de azt hiszem nálad jobb, ha feladom.
Mindig is az visszhangzott bennem, hogy nem tehetem ezt veled, mert tartozom neked.
Ennyi év után talán sikerült meggyőznöm magam, hogy nem.
Nem tartozom neked semmivel.
Nem tartozom neked semmivel.
Nem tartozom neked semmivel.
Elviekben mindkettőnknek joga van a levegőhöz,
mégis leszorítasz a víz alá csak, hogy lélegezhess.
Miért hiszed ilyen megrendíthetetlenül, hogy a világ nem elég széles mindkettőnknek?
Hogy a végén csak te
vagy csak én
kerülhetünk ki ebből a "csatából"
amit te kreáltál magadnak?
Ha azt mondom nyertél, le fogsz végre állni?
Tessék.
Nyertél.
Elengedem a kezed.
Kérlek engedj a felszínre.
(ezennel áldjuk meg a wattpadot, hogy igaz másfél nap folyamatos harca után, de engedte kirakni ezt a részt 🙏)
ESTÁS LEYENDO
Fáradt vagyok
Poesía"nem talállak a tömegben így megkreállak és majd összegyúrlak hóból és álmokból" Belső monológok, versek, önsajnáltalás, áradozások és más hasonló csodák. 2017. MÁJUS - 2018. DECEMBER festmény: Die Jungfrauen (Gustav Klimt)
