Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 2: Grimmauld tér 12.

A hangulat másnap reggel ugyanolyan fagyos volt, mint az este. Bár egyikőjük sem beszélt róla, Lucy egyetlen pillantásból meg tudta mondani, hogy mindannyian hallották, ahogy Mrs Weasley végigsírta az éjszakát. Mikor Lucy és Ginny leértek a konyhába, érdekes módon az asztalon már ott várta őket a sebtében összedobott reggeli és Mrs Weasley nem volt sehol. Mr Weasley már ott reggelizett és a Reggeli Próféta új számát olvasta.

- Hol van anya? - kérdezte Ginny, mikor leült.

- Londonban - felelte szűkszavúan Mr Weasley. Ginny már nyitotta volna a száját, hogy tovább kérdezősködjön, de Lucy csak a vállára tette a kezét és egy pillantással közölte, hogy most nem ez a megfelelő pillanat. Ő különben is sejtette, hogy hová ment Mrs Weasley.

A fiúk nem sokkal később érkeztek meg és nekik is az első kérdésük az volt, hogy hol van Mrs Weasley. Mr Weasley végül megunta a kérdezgetést, így letette az újságot és a gyerekek felé fordult.

- Nézzétek - kezdte. - Lehet, hogy ő most így vélekedik, de attól még a családunkhoz tartozik.

- Percy ezt nem így gondolja - dörmögte Fred.

- A bátyátok mindig is vakon bízott a feletteseiben - vetett egy szúrós pillantást Mr Weasley Fredre, de külön véleményt nem formált a megjegyzéshez. - És nem várhatjuk el tőle, hogy olyasmiben vegyen részt, amiben nem akar. Neki is megvan a joga a saját véleményéhez.

- Azért nem kellett volna azokat mondania, amiket - jelentette ki Ron. - Különösen nem úgy, ahogy tette.

Mr Weasley sóhajtott egyet. Látszólag belefáradt a vitákba.

- Srácok - szólalt meg Lucy, mire minden fej felé fordult. A lány igyekezett figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy mostanában olyan feszülten figyelnek a mondanivalójára, mint Dumbledore-éra. - Rágódhatunk Percy viselkedésén annyit, amennyit akarunk, de attól a helyzet még nem fog változni. El kell fogadnunk, hogy ő nem hisz nekünk, és tovább kell lépnünk. Keresnünk kell olyanokat, akik hisznek és hajlandóak szembenézni az igazsággal.

Mr Weasley elképedve hallgatta végig Lucy mondanivalóját, majd halványan elmosolyodott.

- Mikor lettél ilyen bölcs? - kérdezte végül.

- Nem hiszem, hogy bölcs lennék - vonta meg a vállát Lucy. - Csak ismerem Percyt. Ugyanolyan makacs, mint bármelyikünk, sőt, talán ő a legmakacsabb. Mondhatunk neki, amit akarunk, attól még nem fog változni a véleménye. Most hagynunk kell őt és a feladatainkra kell koncentrálnunk.

Erre a végszóra kinyílt a hátsó ajtó és a zokogó Mrs Weasley lépett be rajta. Mindenki felpattant és azonnal odasietett hozzá. Míg Mr Weasley vigasztalóan átölelte feleségét, a fiai egymást túlharsogva kérdezgették, hogy mégis mi történt.

- Rám csapta az ajtót! - panaszolta keservesen Mrs Weasley. - Meg sem hallgatott, csak rám csapta az ajtót!

- De ki? - értetlenkedett Ron.

- Percy - felelte Lucy.

A család alig tudta lenyugtatni Mrs Weasleyt és állapota miatt most a lányok léptek elő a pakolás fő szervezőivé. Lucy és Ginny párhuzamosan tették rendbe a házat, pakolták a saját dolgaikat és szekírozták a fiúkat, hogy mihamarabb hozzák le a holmijukat a szobájukból. Korábban rengetegszer késlekedtek, mert a fiúk mindig legalább kétszer kérdeztek vissza, de most látszott rajtuk, hogy nagyon igyekeznek minél hamarabb végezni. Ennek ellenére is csak akkor sikerült az utolsó poggyászt (Pulipinty kalitkáját) is a kupac tetejére tenni, mikor csöngettek.

- Nyitom! - szólt ki Mrs Weasley, aki az órák során összeszedte magát. Arcán is csak halványan látszottak a sírás nyomai.

Az Odúba három varázsló és két boszorkány lépett be. Lucy közülük csak Mordont és Lupint ismerte, de rajtuk kívül érkezett még egy szalmaszín hajú, szögletes állú férfi, egy smaragdzöld sálas, méltóságteljes tartású nő és egy pirospozsgás, fekete hajú nő.