Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 23: Okklumencia

Sipor végül a padlásszobából került elő, fülig porosan. Sirius, aki megtalálta, nem tulajdonított túl nagy jelentőséget az ügynek - úgy vélte, Sipor régi kacatok után kutatott családi ereklye-gyűjteményének gazdagítása céljából. Lucyt azonban nyugtalanította a dolog.

Megkerülése óta a manó jobb hangulatban volt, ritkábban lehetett dühös motyogását hallani, és az addiginál készségesebben teljesítette az utasításokat. Lucy egyszer-kétszer észrevette, hogy Sipor gyűlölködve mered rá, de olyankor a manó mindig gyorsan lesütötte a szemét.

Lucy nem osztotta meg aggodalmát keresztapjával, akinek a jókedve karácsony után gyorsan apadni kezdett. Ahogy közeledett Lucyék indulásának napja, Sirius egyre gyakrabban kapott „búrohamot", ahogy Mrs Weasley nevezte. Olyankor magába fordult vagy zsémbeskedett, s gyakran hosszú órákra bezárkózott Csikócsőr szobájába. Keserűsége átjárta a házat, beszivárgott az ajtók alatt, mint holmi mérges gáz, és egykettőre mindenkit megfertőzött.

Se Harry, se Lucy - öt éve most először - nem örültek közelgő visszatérésüknek a Roxfortba. Egyrészt nem szívesen hagyták ott keresztapjukat Siporral összezárva, másrészt az iskolakezdés azt jelentette, hogy megint el kell viselniük a zsarnokoskodó Dolores Umbridge-et, aki időközben bizonyára újabb tucatnyi rendeletet eszelt ki. A kviddics vigasztalást jelentett volna számukra - de attól Harryt meg eltiltották és Lucy is rettegett, hogy hasonló sorsra jut. Arra is jó esélyt láttak, hogy a vizsgák közeledtével a házi feladat-terhelés még tovább növekszik majd; és mindennek a tetejébe ott volt Dumbledore, aki változatlanul nem állt szóba velük. Ha nincs a DS, mondta Harry négyszemközt Lucynak, kikönyörögné Siriustól, hogy otthagyhassa az iskolát, és a Grimmauld téri házban maradhasson.

Aztán a szünet utolsó napján történt valami, ami egyenesen rémisztővé tette Harry és Lucy számára a visszatérést a Roxfortba.

Harry és Ron épp varázslósakkot játszottak Lucy, Hermione, Ginny, Tapmancs és Csámpás kibicelése mellett, mikor Mrs Weasley bedugta a fejét a hálószoba ajtaján.

- Harry, Lucy, drágáim, lejönnétek, kérlek, a konyhába? Piton tanár úr szeretne beszélni veletek.

Egyik Potter se fogta fel először a hallottakat: Harry épp lelkesen biztatta bástyáját, ami Ron egyik gyalogjával viaskodott, Lucy pedig Tapmancsot próbálta visszatartani attól, hogy ráugorjon a sakktáblára.

- Üsd ki! Üsd már ki, az csak egy gyalog, te szerencsétlen! Bocsánat, Mrs Weasley, nem figyeltem.

- Piton tanár úr lent vár a konyhában. Szeretne beszélni veled és Lucyval.

Harrynek és Lucynak leesett az álluk a megrökönyödéstől. Először egymásra néztek, aztán Ronra, majd Hermionéra, aztán Ginnyre, de azok szintén csak tátogni tudtak. Tapmancs és Csámpás, akiket gazdáik az utolsó negyedórában alig bírtak féken tartani, rögtön kihasználták az alkalmat, és ráugrottak a sakktáblára. A figurák rémülten visítozva menekültek előlük.

- Piton vár... minket? - kérdezett vissza Harry.

- Piton tanár úr - javította ki szemrehányó hangsúllyal Mrs Weasley. - Na, gyertek, gyertek, gyorsan! Azt mondta, sietnie kell.

- Mit akarhat tőletek? - kérdezte riadtan Ron, miután anyja visszahúzta a fejét az ajtóból. - Volt valami balhétok nála?

- Dehogyis! - méltatlankodott Lucy. Elképzelni se tudta, mi késztethette rá Pitont, hogy utánuk jöjjön a Grimmauld térre. Talán mindketten T-t kaptak az utolsó házi feladatukra?

Másfél perccel később, mikor benyitottak a konyhába, ott találták Siriust és Pitont, akik a hosszú asztalnál ültek, és mereven elnéztek egymás mellett. Egyikük sem szólt, de a levegő szinte vibrált kölcsönös utálatuktól. Sirius előtt az asztalon nyitott levél hevert.