Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 3: Mesék a nemes és nagy múltú Black-házból

Egy hónapja tartózkodtak már a Grimmauld-téren, de Harry még mindig nem jöhetett át. Lucy kezdett egyre jobban kijönni a sodrából, és lassan már Sirius se tudta lecsillapítani - főleg azért nem, mert ő maga is egyre türelmetlenebb lett. Minél több időt töltöttek bezárva a házba, Sirius és Lucy úgy lettek egyre komorabbak és ingerlékenyebbek. Ám bőven volt tennivalójuk, így az ilyen gondolatok csak akkor ostromolták őket, mikor épp nem tudtak mit kezdeni magukkal.

Egyrészt ott volt a takarítás. Sirius vezetésével a Weasley-család végigjárta a hálószobákat és igyekeztek megszabadulni a doxiktól, a döglött pókoktól, az élő pókoktól (ilyenkor Ron mindig eltűnt és csak akkor került elő, mikor az élő pókok már Csámpás gyomrában végezték) és az egyéb ilyen kártevőktől. Ráadásul nem csak az élő dolgoktól, hanem maguktól a tárgyaktól is tartaniuk kellett, ugyanis majdnem minden meg akarta támadni őket. Ginny például majdnem elvesztette a kezét, mikor ki akart nyitni egy zenedobozt. Sirius a legtöbb ilyen dolgot egy zsákba tette, majd kidobta. Ennek azonban a házimanó, Sipor, nem nagyon örült és igyekezett minél többmindent visszalopni.

Lucy alapból sajnálta a házimanókat és együttérzett velük, de Siport egyszerűen nem tudta sajnálni. A manó nagyon öreg volt, a bőre úgy lógott rajta, akár egy elméretezett ing, s ruházatát egyetlen, ágyékkötő módjára viselt piszkos rongy alkotta. Feje tar volt, mint minden házimanóé, de denevérszerű füléből nagy csomó fehér szőr burjánzott elő. Vizenyős szeme bevérzett, nagy, húsos orra turcsi volt, akár egy disznóé. Folyamatosan motyogott, és akárhányszor találkozott Siriusszal, mindig barátságtalan jelzőkkel illette, noha ezt biztosan nem tehette volna meg. Lucy először nem értette, miért viseltet Sipor és Sirius ilyen mély gyűlölettel egymás iránt, de aztán, mikor rákérdezett a keresztapjánál, ő elmagyarázta.

- Világéletében egy alattomos kis bestia volt - mondta. - Legalábbis velem, mivel én már a kezdetektől fogva kilógtam a sorból. Anyámat ajnározta, amíg élt, a féleszű öcsémért meg valósággal odavolt. De engem sosem szívlelt, bár ez csak azután lett egyértelmű, miután beosztottak a Griffendélbe.

Egyedül Hermione volt az, aki barátságosan próbált viselkedni Siporral. A lány Billel egy napon érkezett meg és amint találkozott a házimanóval, mindent megtett, hogy kicsit könnyítsen az életén. Sipor nemhogy megköszönte volna a kedvességét, hanem cserébe mindig sárvérűnek nevezte - amiért Ron és Lucy nem egyszer majdnem megütötték, annyira elegük volt már belőle.

Eközben zajlott az élet a főhadiszálláson. Bár nem vehettek részt a gyűléseken, a gyerekek megtalálták a módját, hogy információkhoz jussanak. Fred és George ugyanis feltalálták a telefület, aminek segítségével elkaphattak egy-egy beszélgetésfoszlányt a gyűlésekről, amiket a konyhában tartottak. Megtudták például, hogy a Rend egyes tagjai ismert halálfalókat figyelnek és követik őket, míg mások további embereket szerveznek be a Rendbe. Azonban ezeken kívül mindig beszéltek valamilyen őrszolgálatról, amikre váltásokban került sor. Bármennyire próbáltak azonban óvatosak lenni a hallgatózással, Mrs Weasley végül mégis rajtakapta az ikreket két hét után és olyan hangosan kezdett kiabálni, hogy Lucy azt hitte, a szomszédba is áthallatszik majd.

- Hogy lehettek ilyen felelőtlenek?! - kiabált paprikapiros arccal az ikrek szobájában, míg Fred és George lesütötték a szemüket. Most nem hoppanálhattak el egy másik helyiségbe, mint ahogy azt ilyenkor mindig tenni szokták. Lucy, Ron, Hermione és Ginny átsiettek, hogy megnézzék, mi történt. - Ez nem egy ostoba játék! Mikor viselkedtek már úgy, ahogy azt a korotokhoz illően kell? Azonnal adjátok ide az összeset! Egyszer és mindenkorra függesszétek fel a...!

A mondat végét rettenetes, velőtrázó ordítás nyomta el. A gyerekek leszaladtak a lépcsőn, megelőzve Mrs Weasleyt, aki próbálta rávenni őket, hogy maradjanak a szobájukban. Mindenki azt hitte, hogy valami baj történt és egyiküknek sem fordult meg a fejében, hogy valójában ki is ordít ennyire.