Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 11: Béka és büntetés

Az aznapi vacsora a nagyteremben nem volt épp kellemes élmény Harry és Lucy számára. Umbridge-dzsel vívott szócsatájuk híre még roxforti mércével mérve is villámgyorsan elterjedt, s rajtuk meg a két oldalukon ülő Hermionén és Ronon kívül szinte mindenki erről sustorgott a teremben. Furcsamód a legtöbben még titkolni se próbálták Harry előtt, hogy róla beszélnek. Épp ellenkezőleg: mintha remélték volna, hogy vagy Lucy, vagy Harry feldühödik, megint kiabálni kezd, s így tőle magától hallhatják a sztorit.

- Azt mondták, látták, mikor Cedric Diggoryt megölték...

- Azt állítják, hogy Potter párbajozott Tudjátokkivel...

- Na persze...

- Higgyük is el, mi?

- Szerintem álmodták...

- Csak azt nem értem - morogta dühösen Harry, miután letette kését és villáját (úgyse tudta használni őket, annyira remegett a keze) -, hogy két hónapja, amikor Dumbledore mondta, miért hitték el a történetet...

- Az a gond, Harry, hogy szerintem nem hitték el - szólt sötéten Hermione.

Ő is lecsapta kését és villáját; Lucy és Ron ugyanígy tettek, bár a fiú előtte vetett még egy vágyakozó pillantást almás lepénye maradékára. Tekintetek százai követték őket, amint kivonultak a nagyteremből.

- Miért mondtad, hogy szerinted nem hittek Dumbledore-nak? - kérdezte Harry, miután maguk mögött hagyták a márványlépcsőt.

- Ti nem tudjátok, milyen volt ez a dolog kívülről nézve - nézett Harry szemébe Hermione, noha a mondanivalója Lucynak is szólt. - Lucy egyszer csak sikoltozni kezdett, majd elájult és úgy nézett ki, mintha meghalt volna. Aztán te egyszer csak megjelentél Cedric holttestével, Lucy meg akkor olyan tekintettel tért magához, mintha kínozták volna... Senki nem látta, mi történt a labirintusban. Aztán jött Dumbledore, aki azt állította, hogy Tudodki visszatért, megölte Cedricet, és párbajozott veled.

- Így is történt! - csattant fel Harry. - Ez az igazság!

- Tudom, hogy ez az igazság, úgyhogy légy szíves, ne harapd le fejem! - kérte fájdalmas pillantással Hermione. - De gondolj csak bele: mielőtt a diákok megemészthették volna a hírt, hazautaztak, és utána két hónapon át azt olvasták az újságban, hogy ti bolondok vagytok, Dumbledore pedig szenilis.

Üres folyosókon baktattak a Griffendél-torony felé. Lucy úgy érezte, mintha a tanév első napja egy hétig tartott volna - és még nem is volt vége: lefekvés előtt házi feladatokat kellett írniuk.

Jobb szeme fölött egyre erősödő, tompa, lüktető fájdalmat érzett.

Kövér Dámához vezető folyosóra érve kinézett az egyik esőverte ablakon: Hagrid kunyhója még mindig sötét és elhagyatott volt.

- Mimbulus mimbeltonia - mondta Hermione, megelőzve a Kövér Dáma kérdését. A festmény ajtó módjára kinyílt, s a négyes bemászott a lyukon.

A klubhelyiségben csak néhány ember üldögélt - a griffendélesek többsége még javában vacsorázott. Csámpás, aki addig a karosszékben heverészett, most felkelt, dorombolva gazdája elé kocogott, majd mikor Lucyék elfoglalták kedvenc székeiket a kandalló mellett, Hermione ölében ütött tanyát. Harry kifejezéstelen arccal bámulta a tüzet.

- Hogy engedhette meg ezt Dumbledore!? - fakadt ki váratlanul Hermione. Lucy, Ron és Harry összerezzentek, Csámpás pedig leugrott az öléből, és szemrehányó pillantást vetett rá. Hermione akkorát csapott a szék karfájára, hogy a kárpit lyukaiból potyogni kezdett a töltés. - Hogy engedheti, hogy az a szörnyű nő tanítson minket? Ráadásul pont az RBF-évben!