Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 27: Az áruló

- Most már bánjátok, hogy leadtátok a jóslástant, igaz? - kérdezte kaján vigyorral Parvati Lucytól és Hermionétól.

Két nap telt el Trelawney elbocsátása óta. A griffendélesek a reggelizőasztalnál ültek a nagyteremben. Parvati egy kanál domború oldalára pislogott, hogy ellenőrizze, sikerült-e megfelelő ívbe hajlítania szempilláját. Harryéknek néhány perc múlva indulniuk kellett az első órájukra Firenzével.

- Én nem - rázta a fejét Lucy. - Mindegy, ki tartja, szerintem a jóslástan egy nagy vicc.

- Én se igazán - felelte közönyösen Hermione, fel se pillantva a Reggeli Prófétából. - Nem rajongok a lovakért.

Azzal lapozott egyet, és végigfuttatta tekintetét a hasábokon.

- Ő nem ló, hanem kentaur! - tiltakozott Lavender.

- Méghozzá gyönyörű kentaur - sóhajtott Parvati.

- Akkor is négylábú - felelte hűvösen Hermione. - Különben is, eddig azt hittem, sajnáljátok, hogy Trelawneyt kirúgták.

- Sajnáljuk is! - sietett a válasszal Lavender. - Voltunk is nála odafent. Vittünk neki nárciszt - nem olyan tülkölőset, amilyen Bimbának van, hanem igazán szépet.

- Hogy van Trelawney? - érdeklődött Harry.

- Nem túl jól - felelte szomorúan Lavender. - Nagyon sírt, és azt mondta, ha soha többé nem láthatná a Roxfortot, az is jobb lenne, mint egy fedél alatt lakni Umbridge-dzsel. Meg is értem szegényt. Borzalmas volt, amit Umbridge tett vele.

- Van egy olyan érzésem - jegyezte meg komoran Lucy -, hogy Umbridge ennél borzalmasabb dolgokat is fog még művelni.

- Kizárt dolog - szólt Ron, egy tál sonkás tojásból felpillantva. - Ennél mélyebbre már nem süllyedhet.

- Figyeljétek csak meg, bosszút fog állni Dumbledore-on, amiért a megkérdezése nélkül felvette Firenzét - mondta Hermione, és becsukta az újságot. - A félemberekre egyébként is pikkel. Ti is láttátok, milyen képet vágott, mikor a kentaur megjelent.

Reggeli után Hermione elment számmisztika-órára, Harry és Ron pedig Parvatit és Lavendert követve jóslástanra indultak a tizenegyes terembe. Lucy így elvált tőlük a bejárati csarnokban és felsétált a klubhelyiségbe. Ott a szokott asztalnál észrevette Fredet és George-ot, akik a fejüket összedugva sugdolóztak valamiről.

- Mi az eszmecsere tárgya? - érdeklődött, Lucy, mire az ikrek úgy rebbentek szét, mint riadt madarak.

- Merlinre, Lucy, ne ijessz már ránk így! - szorította szívére a kezét Fred, kicsit túljátszva a szerepét.

- Már azt hittük, valamelyik prefektus az! - méltatlankodott George is, látványosa lihegve.

- Jól van, nem kell a színjáték - ült le Lucy az üres székre. - Lee nincs itt?

- Nincs, elment, hogy Hagridnál érdeklődjön néhány furkászról - felelte Fred. - Miért?

- Mert ha nincs, akkor elmesélném, hogy mi is történt a meccs után, amikor összeestem - fogta suttogóra a hangját Lucy, mire Fred és George egyből megkomolyodtak és ők is közelebb hajoltak. - Szóval az volt, hogy...

Azzal elmesélt mindent, amit látott és azt is, amit Harrytől hallott. A végén arra is kitért, hogy miért nem akarta ott elmesélni nekik a történteket, így mikor elhallgatott, az ikrek megértően bólintottak.

- Nem mondjuk, hogy nem esett rosszul, de megértjük - szólalt meg végül George.

- Ezek után meg végképp - tette hozzá Fred. - Nem lehetett valami kellemes élmény Kígyópofa fejében lenni.