Halálos Jóslatok

1. Fejezet

Más vagyok, mint a többi ember. De nem azért, mert a saját nememhez vonzódnék, vagy mert másképp néznék ki. Sokkal inkább a fura képességeim miatt lógok ki a sornak nevezett valamiből. Ha szeretném, át tudok teleportálni egyik helyről a másikra, vagy éppen tudok mozgatni tárgyakat a puszta gondolataimmal. De a legkegyetlenebb képességem, hogy látom a körülöttem lévők halálát. Ha egyszer valaki elmegy mellettem az utcán és nekem véletlenül megjelenik egy látomásszerűség, akkor nagy valószínűséggel az illető tényleg életét fogja veszíteni.

Már nagyon régóta tudok a képességeimről, de amikor először előtört a Halál-látomásom, akkor azt hittem, csak átvert az agyam. Követtem hát azt az embert, aki kiváltotta a kis jóslatomat. Pontosan oda ment, ahol láttam meghalni. Át akart szaladni egy piros lámpán, de az éppen érkező autós nem tudott időben lefékezni. A férfi helyben meghalt, láttam a lelkét is távozni. Nagyon megijedtem magamtól akkor, hetekig nem mertem kitenni a lábamat az utcára, de még a szobámból se. Még most is félek magamtól, de már valamennyire megtanultam elfogadni. Nehéz, de ezzel együtt kell élnem.

-Cathy, gyere, kész van a vacsora! – kiáltott fel anya szobámba.

-Megyek már! – válaszoltam, majd mielőtt lementem a konyhába, még gyorsan összegumiztam a hajamat. – Mi finomat főztél?

-Csak egy kis rántott húst sütöttem hasábkrumplival.

Elmosolyodtam. Imádtam a rántott húst és a sült krumplit. Leültem az asztalhoz, anya pedig szemben velem foglalt helyet. Apa helyére egyikőnk se ül, amióta ő meghalt, pedig annak már öt éve. Akkor még nem volt Halál-látásom, így az ő balesetét nem tudtam előre megjósolni. Pedig akkor meg tudtuk volna akadályozni.

Csendben falatozni kezdtünk, néha váltottunk pár szót, de különösebben nem beszélgettünk sokat. Már majdnem befejeztük a vacsorát, amikor éles fájdalom nyilallt a fejembe és képek kezdtek száguldozni a szemem előtt. Kezeimet a halántékomra szorítottam, szemeimet összeszorítottam, de nem akart javulni a dolog. Továbbra is záporoztak előttem a képek. Láttam, amint anya az utcán sétál, talán haza tart a boltból. Láttam, amint egy férfi erőszakosan rángatni kezdi. Aztán... Kés. Szúr. Kés. Szúr. Körülbelül nyolc késszúrás érte anyát, aztán a képroham abbamaradt. Amikor felnéztem, anya kétségbe esett tekintetével találtam szembe magam.

-Cathy, jól vagy? – hangja ugyanolyan aggódó volt, mint szemei. – Mi történt? Megint láttál valamit?

Hát, igen. Talán az egyetlen, aki elfogadta a képességeimet, az anya volt. Mindig aggódott értem, amikor mellette talált meg egy kósza haláljelenet. Külső szemmel nézve, nem tart tovább az egész néhány másodpercnél. Anya legalábbis ezt mondta nekem.

-Nem szabad egyedül vásárolni menned – néztem fel rá komoly, mégis nagyon szomorú tekintettel. – Téged láttalak meghalni.

Ahogy vártam, anya nem tudott mit válaszolni. Csak bámult rám, aztán később már csak a semmibe. Szemei üvegesek lettek a könnyektől, amik hamar útra is keltek arcán. Felálltam székemből, megkerültem az asztalt és szorosan átöleltem anyát, belőle pedig kitört a sírás. Én is szerettem volna sírni, de képtelen voltam.

-Sajnálom. Sajnálom. Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom – hajtogattam folyamatosan. Nem tudtam mást tenni.

Nem is számoltam a perceket, hogy meddig álltam mellette, és öleltem, míg ő sírt. De igazából nem is érdekelt, csak azt akartam, hogy anya jobban legyen egy nagyon kicsit. Szörnyű volt nekem átélni, hogy megölik, de neki biztosan rosszabbul esett, hogy elmondtam neki, hamarosan meg fog halni.

-Meg tudjuk akadályozni, hogy megtörténjen? – szólalt meg hosszú idő után. Hangja rekedt volt a sok sírástól.

-Sajnálom, anya, de nem tudom. Még sose próbáltam ezelőtt – válaszoltam meg kérdését, valahol nagyon mélyen azonban úgy éreztem, hogy lehetetlenség egy ilyet megakadályozni. Anyának azonban nem akartam elmondani, csak még jobban összetörtem volna.

-Kérlek, próbáljuk meg! Még nem szeretnék meghalni! Nem akarlak itt hagyni! – szemeiben ismét könnyek gyűltek.

-Megpróbálok mindent, amit csak lehet – szorítottam meg kezeit egyfajta biztatásképpen. – Menj és fürödj meg, hátha az segít egy kicsit megnyugodni.

Anya bólintott, gyéren elmosolyodott és elment a fürdőbe. Én még a konyhában maradtam, eltakarítottam a vacsora nyomait, aztán csak bámultam ki az ablakon. Gondolkoztam. Valamit mindenképpen találnom kell, amivel megakadályozhatom a halálát. Egy idő után már csak azt vettem észre, hogy az arcomat könnyek borítják. Jól esett végre nekem is sírni, de tudtam jól, hogy az nem fog semmit se megoldani. Viszont egy viszonylag jó ötletem támadt tőle, amit anyával is megosztottam, amint visszatért a konyhába.

-Azt hiszem tudom, hogy tudjuk megakadályozni – anya szemei felcsillantak. – Mindenhova megyek veled. Úgy meg tudlak majd védeni.

-És az iskolával mi lesz?

-Majd megyek orvoshoz, és kérek igazolást – legyintettem azonnal.

Anya belegyezett és elküldött engem is fürdeni. Nem húztam sokáig, mert továbbra is nyomott egy rossz érzés, hogy nem akadályozhatom meg azt, aminek meg kell történnie. Emiatt rosszul is éreztem magam, de anyának nem akartam elmondani kételyeim. A fürdőszobai tükörben bámultam magam, a tükörképem valamiért azt sugallta, hogy meg fog történni, amit nem akarok.

Nem tudod megakadályozni. Meg fog halni. Meg kell halnia.

Sziasztok! Ez egy kicsit másabb témájú történet, mint az előző kis one shot-om volt. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Jó olvasást hozzá! Vote-okat, akitől kapok, azoknak nagyon köszönöm. :)