Halálos Jóslatok

5. Fejezet

Tommy csak tágra nyílt szemmel bámult rám, sütött róla a döbbenet. Szeretett volna mondani valamit, de csak tátogni tudott, akár egy hal. Most én is teljesen sokkoltan érzemet magamnak, ugyanis ez volt az első olyan látomásom, amiben én vetettem véget valaki életének.

-Én... Ezt... Nem akarom megtenni! – rogytam le a földre. – Tudom, hogy tegnap még ezt akartam minden erőmmel, de... - hangom elcsuklott.

-Ha nem akarod, nem kell megtenned – guggolt mellém Tommy.

-Ez úgyis meg fog történni, nem tudom megakadályozni, mert hozzám is kapcsolódik.

Percekig csak ültem a földön, majd felpattantam és visszarohantam az erkélyre. Szétnéztem az alattam elterülő utcán, de sehol nem láttam már a pasast. Most, hogy eltűnt, újra fellobbant bennem a düh. A gyilkolástól való félelmet átvette egy fura késztetés, ami miatt cipőt húztam, és kirohantam a lakásból. Lépcsőn mentem, nem volt kedvem a liftre várni, néha majdnem le is estem a nagy sietségemben. Amint kiértem a lépcsőházból, körbe néztem, hogy merre is indulhatnék. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek anyához, muszáj beszélnem vele. Néhány perc alatt oda is értem.

-Anya, itt vagy? – kérdeztem, amint elértem a sikátor közepét.

-Cathy? Tényleg te vagy az? – jelent meg anya szelleme. Nagyon halvány volt, hisz nappal volt. – Vagy hallucinálok?

-Nem, tényleg én vagyok. Most úgy megölelnélek, de...

-Tudom, kicsim. Jutottál valamire? Ha már úgyse tudnálak megállítani?

-Pont ezért jöttem – hajtottam le fejem. – Ma reggel az erkélyről láttam a pasast. És volt egy látomásom is.

-Ez jó hír, vagy nem?

-Csak félig, ugyanis én fogok végezni vele. Bármennyire is ódzkodok tőle.

Anya kis ideig csak csendben á-... vagyis lebegett előttem, nem szólt semmit. Aztán közelebb jött, megpróbálta kezét a vállamra tenni, de nem tudott hozzám érni. Továbbra sem.

-Sajnálom. Miattam haltál meg. Én... Annyira sajnálom, anya! – csordultak ki első csepp könnyeim.

-Ne sírj, kicsim. Nem te tehetsz róla.

Hosszú perceken keresztül tartó vigasztalás után valamennyire sikerült megnyugodnom. A tudat, hogy anya már csak egy szellem előttem, azonban egyáltalán nem hagyott nyugodni. Meg tudtam volna menteni, de elkéstem.

-Ígérd meg, kicsim, hogyha végzel is a gyilkosommal, vigyázol és nem kerülsz börtönbe! – szólalt meg anya újra.

-Nem tudok ilyet ígérni – mosolyodtam el halványan. – De ha el is kapnának, majd látogass meg néha.

-Ilyenekkel ne viccelődj!

-Én nem vi- - valaki azonban félbeszakított.

-Mit keres itt? Nem tartózkodhat egy nyomozási helyszínen! – indult meg felénk. Vagyis csak felém, mert ő nem látta anyát.

Amint közelebb ért, észrevettem az egyenruháját. Egy zsaru. A francba is!

Sziasztok! Megérkeztem a következő fejezettel. Remélem tetszik majd mindenkinek. Jó olvasást hozzá. ^.^