Halálos Jóslatok

8. Fejezet

Nem szabadott volna megtudnom, hogy hol is van Tommy, ugyanis ez azt jelenti, hogy az anyukája meg fog halni. Mi lenne, ha nem mennénk el oda, ahol van? – fordult meg a fejemben az egyetlen lehetőség, amivel megmenthettem volna a legjobb barátom édesanyját. A második anyukámat. Ha már az enyémet nem sikerült, bármennyire is próbáltam...

-Honnan... - akadt meg kérdése közben az előttem álló nő. – Akkor ez azt jeleni, hogy meg fogok halni, igaz?

-Nem tudom, nem vagyok benne biztos – hajtottam le fejemet. – Most nem láttam tisztán a dolgokat. De... Sajnálom, de nagyon nagy az esély rá, hogy valami bajod eshet.

Sokáig csak álltam egy helyben és vártam, hogy a megfelelő ötlettel fejbe vágjon valaki, de az istenért se szeretett volna ez megtörténni. Legalább annyira szerettem Tommy anyukáját, mint az enyémet, így nem hagyhattam, hogy neki bármi baja essen. Mit is láttam? Megerőltettem az agyamat, hogy minden apró részletet fel tudjak idézni a látomásomból. Egy romos kocsmának tűnt, viszont ebben a városrészben csak egy ilyen hely volt.

-Mary – szólítottam meg az előttem elmélyülten gondolkodó nőt. – Mi lenne, ha egyedül mennék oda? Akkor neked biztosan nem fog bajod esni. A fiad pedig nem öl meg, amiért miattam bajod esett.

-Szó sem... - azonban nem hagytam, hogy befejezze, mert inkább elteleportáltam.

Tényleg nem akartam bajba keverni az egyetlen felnőttet, akit valamilyen szinten még szülőnek nevezhettem, viszont a legjobb barátomat se hagyhattam cserben. Választottam hát egy köztes utat, amiből talán élve kikerülünk.

A romos épület előtt állva egy pillanatra elgondolkodtam, hogy jó helyen vagyok-e. A látomásomban a belseje nem tűnt ennyire lepukkantnak. Az ablakokból már csak néhány éles darab maradt a keretekben, az ajtó félig ki volt szakadva, vakolat pedig már alig volt a falakon. „Mintha már évszázadok óta itt állna, elhagyatottan." – fordult meg fejemben. Ijesztőnek is mondhattam volna, főleg, ha az éj leszállta után kellett volna idejönnöm. De így, napfényben se volt túl bizalom gerjesztő.

Mivel már ablakok lényegében nem voltak, így a bentről érkező hangok viszonylag könnyen kijutottak az épületből. Olyan volt, mintha azok is menekülnének. Egy férfi mély morgását hallottam, aztán pedig egy csattanást. Biztos voltam benne, hogy valaki egy üveget dobott a falnak, és annak a milliónyi darabra robbanása hallatszott ki. Egy fiatalabb fiút is hallottam, igaz csak nagyon tompán, de még úgy is felismertem. Tommy volt az. Nem vártam egy pillanatot se, berontottam az épületbe, miközben minden percben reménykedtem, hogy ne most akarja a szerkezet feladni a szolgálatot. Fura kocsma volt, ugyanis egy emelete is volt, ahova felmentem, miután a földszinten nem találtam senkit. A régi falépcső minden lépésemnél hangosan fejezte ki nemtetszését a művelet ellen, de elbírt és feljutottam. Egyetlen ajtó nyílt az emeleti folyosón, más nem is volt fent. Benyitottam hát oda, és szerencsémre ott végre találtam valakit. Vagyis helyesebben valakiket.

-Tommy – szólítottam meg azonnal. – Minden rendben?

Csak egy halvány bólintást kaptam válaszul, de nem nagyon hittem neki. A sarokba kuporodott, és láttam rajta, hogy remeg. Talán a félelem volt az oka. A szoba másik felében ugyanis ugyanaz a pasas állt, aki anyát megölte, Tommy pedig ismerte az arcát, mert ő rajzolta le. „Szóval itt a tökéletes alkalom, hogy bosszút álljak." – jutott hirtelen eszembe.

-Te meg ki vagy, kis csitri? – förmedt rám a férfi. – Mi dolgod van neked pont itt?

-Tommy, gyere, menjünk haza – szólaltam meg lágyan, hogy megnyugtassam valamennyire. – Anyukád már keres téged.

Közelebb sétáltam legjobb barátomhoz, közé és a gyilkos közé álltam, úgy, hogy még véletlenül se tudja őt bántani. Biztosra akartam menni, hogy teljesen akarom Tommy-t a fickó elől, de nem akartam hátra nézni, így csak bíztam a megérzéseimben.

-Kérlek, menjünk haza.

-Nem mentek ti sehova! – ordította el magát a pasas, és hallottam, amint eldob egy üveget.

Megragadtam Tommy karját és odébb húztam, nehogy eltalálja valamelyikőnket, így az üveg a helyünkön csapódott a falba. „Itt az idő! Az én idő! Végre megkaphatja a neki járó büntetést!" – repkedtek a gondolatok fejemben.

-Cathy – ragadta meg karomat Tommy erősen. – Menjünk! Amíg még megtehetjük, húzzunk a francba innen!

Bólintottam és már indultam is a fiú után. Az ajtóból még visszafordultam anya gyilkosához, hogy egy emlékeztetőt hagyjak neki.

-Még visszajövök érted, és akkor megfizetsz azért, amit anyával tettél!

Amint kiértünk az épületből és biztos távolba jutottunk, Tommy megállt és felém fordult. Láttam, hogy kérdezni akar valamit, de nem tudja megfogalmazni, így egy kis időt adva neki, jó szorosan átöleltem.

-Úgy örülök, hogy nincs semmi bajod – szorítottam magamhoz talán kicsit túl erősen is, mert felszisszent. – Sajnálom.

Néhány percig csak álltunk egymást ölelve, aztán Tommy szinte suttogó hangját hallottam meg.

-Hogy találtál meg? Anya jól van?

-Igen, jól van, és egy látomás segített, hogy megtaláljalak – a mondat végét reméltem, hogy nem is hallotta, olyan halkan mondtam, de nem szerencsém. Ma éppen a szemfüles Tommy volt ébren.

-Látomás? És anyát egyedül hagytad? Őt láttad egyáltalán? Most hol van?

-Nálam, amikor eljöttem, jól volt, és nem biztos, hogy őt láttam. Csak a hely volt tiszta. Mary-t nem láttam ott.

Tommy felsóhajtott, hirtelen megkönnyebbültnek tűnt, de tettei kissé ellene beszéltek. Csuklón ragadott és húzni kezdett maga után. Két utcányi séta után megállt és értetlen fejjel felém fordult. Sejtettem, mi lehet gond.

-Merre vagyunk?

-Azt nem tudom, de ha az előbb vártál volna egy percet, akkor már otthon lehetnénk. Most pedig... Kapaszkodj! – a lakásomra koncentráltam, a nappalira, most azonban nehezebb volt a teleportálás, mint eddig. Ezelőtt egyszer se kellett mást is magammal vinnem, de sikeresen egyben megérkeztünk. – Jól vagy?

-Igen, bár egy kicsit szédülök – azzal le is huppant a kanapéra. – Így már jobb.

-Tommy, Cathy – lépett elő Mary a konyhából. – Úr isten! Úgy örülök, hogy jól vagytok mindketten – borult fia nyakába, majd engem is odahúzott, hogy megölelhessen.

-Igen, jól vagyunk. Vagyis Tommy-t biztosan megviselte a teleport, de egyébként nem történt semmi komoly.

A nap kikészített, de legalább mindenki épségben volt. Megmentettem két életet is, két szerettemét, amiért nagyon büszke voltam magamra. Már csak ők maradtak nekem, senki más.

-De ki volt az, aki elrabolt? És mit akart? – kérdezte fiától Mary.

-Ugyanaz, aki megölte Cathy anyukáját. Szerintem engem is el akart tenni láb alól.

-Ah, ha egy kicsit tovább engedsz ott lenni... - motyogtam, de pechemre mindketten meghallották.

-Mit tettél volna akkor? – kérdezték teljesen egyszerre.

-Beteljesítettem volna a jóslatot, és nem halasztom a következő találkozásra.

Sziasztok! Megérkezem a legújabb fejezettel. ^.^ Remélem továbbra is követtek majd és élvezitek a történetet legalább annyira, mint én.