Halálos Jóslatok

3. Fejezet

Háti igen, fejben már megvolt minden, amit tenni készültem a pasas ellen. Ehhez azonban az kellett, hogy Tommy lerajzolja az emlékeim alapján. Egyszerűbb a keresés, ha ő is tudja, hogy néz ki a gyökerünk. Gyorsnak kellett lennünk, főleg, ha hamarabb akartuk kézre keríteni, mint hogy a zsarukhoz kerüljön.

-Kérlek, Tommy, szükségem van a segítségedre – szemeim könnyesek voltak, bár fogalmam se volt, hogy miért. – Szükségem van rád.

Csendben állt előttem, de az már nekem egy győzelemmel is felért, hogy még mindig itt volt. Végül egy nagyot sóhajtott, fejét enyhén megrázta, majd válaszolt.

-Nem is tudom, miért vagyok még mindig itt – hangjában hitetlenség csengett. – De a francba is, segítek. Annak a fasznak felelnie kell a tetteiért.

Hálásan elmosolyodtam, és szorosan karjaimba zártam a nálam magasabb fiút. Kis milliószor elismételtem neki, hogy mennyire hálás vagyok, közben pedig könnyeim ismét utat törtek maguknak. Ő csak ölelt engem, hátamat simogatta, és... Egyszerűen csak ott volt, és megnyugtatott. Hosszú percek után kicsit lazítottam szorításomon és felnéztem mogyoró barna szemeibe.

-Nem maradsz itt estére? – kérdeztem egy „igen" reményében.

-Megkérdezem anyát – nyúlt is azonnal telefonja után, és elindult az előszobába. – Szia, anya...

Én csak csendben álltam a nappali ajtajában, vártam, hogy nyugodtan elintézze a telefonálást. Közben rá kellett jöjjek, hogy végleg egyedül maradtam. Vagyis... Tommy még itt van nekem, de a családom összes tagja itt hagyott. Fájt, nem is kicsit a tudat, hogy oda a családom, nincs kivel megosszam a legféltettebb titkaimat. Gondolataimból Tommy visszaérkezése rántott vissza.

-Megengedte, de... - akadt meg mondatában. – Miért sírsz? Azt hittem, hogy... Naa, ne sírj, Cathy. Itt vagyok.

Magához húzott, én pedig mellkasába fúrtam arcomat. Tudtam, hogy eláztatom majd a pólóját, meg is próbáltam elhúzódni, de nem engedett el. Nagyon jól esett, hogy ott volt nekem abban a pillanatban.

-Hey – szólalt meg percekkel később. – Jobban vagy?

-Amíg itt vagy, addig igen.

-Itt leszek. Anya meg is engedte, hogy maradjak. Viszont azt kéri, hogy holnap gyere suliba.

-Nem fogok. Meg kell találnom a pasast. Addig nem megyek vissza a suliba.

Tommy csak fejcsóválva sóhajtott egyet, biztosan tudta, előre, hogy ezt fogom válaszolni, mégis megkért rá. Ölelésén annyit lazított, hogy csak vállamat karolja át, úgy indult meg a szobám irányába. Nem ellenkeztem, és nem is küldtem át másik szobába. Az a másik szoba anyáé volt, biztos, hogy ő se akart volna ott aludni. A nappali meg... Hát... Ott senki nem szokott aludni.

-Azt hiszem itt van egy pulcsid, amit egyszer lenyúltam, mert fáztam – hangom kicsit vidámabbnak hangzott. A szekrényhez léptem, keresni kezdtem. Hamar meg is lett a keresett ruhadarab, mert egy „kicsit" kilógott az enyémek közül. – Tessék, itt van – dobtam neki, és még a levegőben elkapta.

-Köszönöm.

Jó ideig csak álltunk a szobámban, meg se szólaltunk. Jól esett az a nagy csend, de mint mindig, most is el kellett romlania. Fejembe megint belehasított a fájdalom, képek repkedtek előttem. Az egyik szomszédom. Elég kellemetlennek tűnt a halála, de most, hogy anya meghalt, már nem tud annyira érdekelni semmi. Már nem éreztem semmit, mint korábban.

-Cathy, jól vagy? – hallottam meg Tommy aggódó hangját.

-Igen, azt hiszem – válaszoltam halkan. – De a szomszédom nem lesz túl jól, amikor leesik a lépcsőn. Azt hiszem meg fog halni – és ezt mind úgy mondtam, mintha mi sem lenne természetesebb, mint hogy valaki előre tudja, hogy meg fog halni.

-Izé... Tessék?

-Ja, persze. Ez csak nekem ennyire mindennapos. Sokszor látom előre a közelemben lévők halálát. Persze csak akkor, ha tényleg itt az ideje. Téged sikerült megmentselek, de anyát nem. Ezért akarom annyira megtalálni a gyilkosát – mondtam el gyorsan a lényegét a képességemnek.

-Ez... Izé... - láttam rajta, hogy valamit nagyon szeretne mondani, de csak tátogni tudott. – Izé...

-Sajnálom, hogy ezt ilyen hirtelen kellett megtudnod – hajtottam le a fejemet bűnbánóan. – Már rég el kellett volna mondanom.

Meg se vártam válaszát, csak megfogtam pizsamámat és egy bugyit is és elvonultam fürdeni. Nem igazán szégyenlősködtem Tommy előtt, olyan régóta ismertük már egymást, hogy már szinte a bátyámnak nevezhettem volna és el is hitték volna az emberek. Na, nem mintha a hasonlóság miatt, mert egyáltalán nem hasonlítottunk. Sokkal inkább azért, mert sütött rólunk, hogy kötődünk a másikhoz. Gyorsan lezuhanyoztam, szárazra töröltem magam és felöltöztem még bent a fürdőben, aztán vissza is mentem a szobába.

-Mehetsz zuhanyozni, ha gondolod – szólaltam meg, amint beértem, válasz azonban nem érkezett.

Tommy már az ágyamban szuszogott, épp csak annyi hely maradt mellette, hogy be tudjak bújni az ölelésébe. Néha igazán úgy éreztem, hogy olyanok vagyunk, akár egy szerelmespár. Pedig erről szó se volt. Karjaimban most menedéket találtam saját magam elől, az álom is nyugodtan tudott ott érni végül. Kivételesen szép álmokkal teli éjszakát hozott az éj, nem pedig még több halált. Kellemes volt.

Sziasztok! Megérkeztem az újabb fejezettel. Remélem tetszeni fog ez is, és továbbra is követni fogjátok ezt a történetet.