Halálos Jóslatok

11. Fejezet

Csak néztem az ajtóban álló gyilkost, és nem tudtam mást tenni, csak vigyorogni. Mindenki ismeri azt a mosolygást, amikor valaki tud valamit, de mindenképp hallgatni akar róla, mégis jelzi valamilyen szinten, hogy ő igenis tud valamit. Na, akkor én is pontosan úgy vigyorogtam, ugyanis tudtam, hogy mikor fog meghalni.

-Mit vigyorogsz? Láttál valami vicceset? -Jo hangja bezengett mindent, a lakást és a lépcsőházat is.

-Ami azt illeti igen. Bár neked nem lesz túl vicces, úgyhogy inkább nem mondom el.

Éreztem, hogy időközben Tommy is kiért az előszobába és szorosan mögöttem állt. Tudta jól ő is, hogy ki áll az ajtóban. Éreztem, hogy kicsit remegnek vállaimon pihenő kezei. Félt, és nem is alaptalanul. Nem sok hiányzott a legutolsó találkozásunkkor, hogy őt is megölje. Így igazából két okom is van rá, hogy elvigyem Jo-t a látomásom helyszínére.

-Ha jót akarsz, most azonnal velem jössz – húzott elő kabátja alól egy pisztolyt, épp annyira, hogy láthassam, mivel fenyeget.

-Nem tudsz megölni, akkor se, ha szeretnél, de legyen, veled megyek – bújtam ki Tommy kezei alól.

-Ne menj – szólalt meg halkan, szinte suttogva.

-Muszáj, de visszajövök.

-Indulj már! – kiáltott rám Jo, én pedig teljesítettem parancsát.

Megálltam kint a lift előtt, mert most semmi kedvem nem volt a hetedikről legyalogolni, és hívtam a felvonót. Jo megállt mellettem és csak bámult. De konkrétan bámult. Ijesztő volt.

-Mi a gond? - tettem fel a kérdést, amikor már harminc teljes másodperce szemrebbenés nélkül bámult.

-Komolyan gondoltad?

-A liftet? Természetesen. Lusta vagyok lépcsőzni. És itt is a lift.

Jo csak sóhajtott egyet, de engem követve beszállt ő is. Megnyomtam a földszint gombot, a felvonó pedig azonnal el is indult. Egy szót se szólt egyikőnk se a lefele út alatt, hátamban azonban éreztem valami keményet. Ha sejtésem nem csalt, a fegyver csöve volt. A liftből kilépve kivitt a házból és beültetett egy autóba, és ő is beszállt. Amikor elindultunk, a visszapillantóban láttam, amint Tommy kiront a lépcsőházból és utánunk indul, de nem tudta tartani a tempónkat, hamar elhagytuk. Szóval itt lesz mindennek vége? Eddig kellett csak várnom, hogy beteljesüljön a bosszúm? Olyan könnyű volt – dőltem hátra az ülésen egy aprót sóhajtva.

~~~~~~~

Egy órányi autózás után megérkeztünk egy hegyi kilátóhoz. Annak volt nevezve, én azonban inkább csak egy sziklaszirtnek tudnám hívni. A kilátás nagyon szép volt, de a szirt szélén nem voltak védőkorlátok, csak egy tábla volt kirakva, hogy senki nem mehet a szélére, mert életveszélyes. Én azonban kimerészkedtem kicsit, de csakis annyira, amennyire még biztonságosnak éreztem. Elég mélynek tűnt ahhoz, hogy azonnali halált haljon, aki lezuhan. Tökéletes – húztam ajkaimat egy ördögi vigyorra.

-Tudod, ide nem nagyon jár senki, úgyhogy nem fogsz senkitől se segítséget kapni, bármennyire is kiabálsz.

-Akkor a hulládat se fogják egyhamar megtalálni – motyogtam.

-Mit mondtál, te kis szajha?! – indult meg felém előhúzva a pisztolyt.

Csak álltam halál nyugodtan előtte és vártam, amint közelít felém. Az utolsó pillanatig meg se mozdultam, pedig szinte rohant felém. Egy lépést oldalra léptem, ő pedig nem tudott megállni. Talpa alatt a kövek megcsúsztak egyre közelebb juttatva őt a szirt széléhez. Sajnos azonban nem eléggé közel, ugyanis még mindig boldogított társaságával.

Abban a pillanatban, amikor meghúzta a ravaszt, én pedig kicsit megmozdítottam kezét, hogy ne rám lőjön, mögöttem becsapódott egy autó ajtaja. Amikor hátra néztem, Tommy-t láttam meg. A hasán pedig egyre csak nőtt egy vörös folt.

Nem hagyhatom, hogy meghaljon!

Sziasztok! Visszatértem egy újabb fejezettel. Már nem tervezem sokáig húzni, úgyhogy vészesen közeledünk a végéhez. Mivel túl vagyok az írásbeliken ú, így lesz most már időm rendesen írni. Remélem tetszett ez a rész. Találkozunk legközelebb~ <3