Halálos Jóslatok

12. Fejezet

Nem hagyhatom, hogy a legjobb barátom, az egyetlen támaszom, az egyetlen, aki nekem maradt, meghaljon. – gondolataim nem tudtak más körül forogni. Mint egy őrült, úgy rohantam hozzá, hogy elkapjam, még mielőtt a földre zuhanna. Könnyeim lassan folyni kezdtek arcomon, alig láttam tőlük, hogy mi történik körülöttem. Csak hallottam, amint egy másik ajtó is becsapódik, egy árny magasodik fölém és valamit beszél, felfogni azonban nem tudtam semmit se belőle. Valószínűleg a taxisofőr beszélt hozzám. Azonban nem érdekelt semmi, inkább csak mindent és mindenkit kellő távolra zavartam magunktól. A telekinézis egy nagyon hasznos dolog.

-Nem hagyhatsz itt, hallod? – sírtam Tommy fölé hajolva. – Nem hagyom, hogy így legyen vége mindennek.

-Cat... - Tommy alig tudott beszélni, a nevem se volt több elhaló hörgésnél.

-Várj itt meg, ne menj sehova. Elintézek még valamit, aztán orvoshoz juttatlak. Túl fogod élni, hallod? – azzal fejét óvatosan a földre tettem és felálltam a porból.

Lassan Jo felé sétáltam, aki közben közelebb jött, így már távolabb került a peremtől. Azonban ahogy egyre közelebb értem hozzá, ő úgy kezdett visszahátrálni a szakadékhoz. Csak elvigyorodtam, tudtam, hogy nem sokára itt a vége, elfogy mögüle a talaj. Az utolsó lépés előtt azonban megállt és úgy láttam nem is szándékozik hátrébb menni. Pedig nem akartalak lelökni. Azt hittem menni fog egyedül is – sóhajtottam mélyet.

-Úgy tűnik, néha megváltozik a jövő, és nekem kell segíteni rajta, hogy bekövetkezzen annak, aminek kell.

-Te meg mi a fenét hablatyolsz itt össze? Ennél nagyobb baromságot még nem hallottam – röhögött fel.

-Remélem ezek voltak az utolsó szavaid, ugyanis már nincs több időm rád. Orvoshoz kell vinnem a legjobb barátomat – azzal még egyet előre léptem, jobb kezemet előre nyújtottam, Jo pedig megbillent hátra és tehetetlenül zuhanni kezdett.

Nem is érdekelt, hogy földet ér-e valaha vagy sem, csak visszarohantam Tommy-hoz, átkaroltam és az első eszembe jutó kórházba teleportáltam magunkat. Nézett is ránk mindenki, mikor hirtelen feltűntünk az előtérben. Döbbenetük azonban abban a pillanatban foszlott el, hogy meglátták a vérző Tommy-t, rohantak is egyből, hogy segítsenek.

-Mi történt vele? – kérdezte egy férfi, valószínűleg orvos, miközben felemelte barátomat és elindult vele valamerre.

-Meglőtték – válaszoltam tömören, miközben loholtam utána.

-Mennyi ideje történt?

-Nem tudom pontosan, de nem szerintem nem volt több tizenöt percnél – csak loholtam utánuk, amikor bement egy ajtón, ahova engem már nem engedtek be. – Ugye meg tudja menteni? – kiáltottam még be.

-Minden tőlünk telhetőt megteszünk – hangzott a válasz, majd bezárult az ajtó.

Idegesen járkáltam a folyosón nagyon sokáig. Felhívtam Mary-t, hogy mi történt, nem sokkal később pedig ő is megjelent a kórház folyosóján. Ő csak egy székre leült és figyelt miközben én szakadatlanul fel-alá sétáltam. Nagyon ideges voltam, ugyanis az én hibám volt, hogy meglőtték, így az ő élete is az én kezemen szárad, ha meghal.

-Cathy, kérlek, ülj le – hallottam Mary halk, de annál határozottabb hangját.

Nem mondhattam, hogy nem, mert... Mert túl határozott volt ahhoz, hogy ellent mondjak. Ijesztő volt. Abban az állapotomban mindent ijesztőnek találtam. Leültem Mary mellé, felhúztam lábamat és átkaroltam. Nem tudtam mást tenni.

-Minden rendben lesz, Cathy – hallottam meg nyugtatónak szánt hangját. – Az orvosok tudják, mit kell tenniük. Hidd el, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megmentsék Tommy életét.

Csak szipogva bólintottam egy aprót, majd újra térdeimnek szenteltem minden figyelmemet és könnyemet. Az se érdekelt, hogy teljesen eláztattam a nadrágomat.

Több órányi várakozás után kijött az orvos, aki bevitte Tommy-t, amikor megjöttünk és megállt előttünk.

-Önök a beteg hozzátartozói? – kérdezte meg, amikor lehúzta szájáról az orvosi maszkot.

-Igen – válaszolt Mary. – Az édesanyja vagyok.

-A fia rendbe fog jönni. Jelenleg még alszik, de egy fél órán belül fel fog kelni. A golyó szerencsére nem ért létfontosságú szervet, úgyhogy maradandó problémája sem lesz. A heg meg fog maradni, de ez ellen nem tudtunk többet tenni – mondott el minden fontosabb információt. – Pár percen belül átvisszük a szobájába, ahol majd az elkövetkezendő egy hétben lakni fog...

-Muszáj olyan sokáig itt maradnia? – szakítottam félbe az orvost.

-Igen, muszáj. Megfigyelés alatt kell tartanunk, hogy ne történhessen semmi. Azonban szükségem lenne önre, hölgyem – fordult Mary felé. – Ki kellene tölteni egy adatlapot a fia adataival, ugyanis semmilyen iratot nem találtunk nála, amikor be lett hozva. Kérem, jöjjön velem.

Mary bólintott és követte az orvost a recepciós pultig, hogy ott a szükséges papírokat kitölthesse. Én csak ültem továbbra is a kényelmetlen széken és vártam, hogy újra találkozhassak legjobb barátommal.

Minden az én hibám volt, és mindennél jobban furdalt miatta lelkiismeretem.

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet ^.^ Remélem tetszik nektek és várjátok a következőt már~ Nemsokára jövök a következővel. :3