Halálos Jóslatok

2. fejezet

Napok teltek el az utolsó látomásom óta. Azóta mindenhova anyával mentem, még akkor is, amikor csak leugrott megnézni a postaládát. Nem mertem szem elől téveszteni egyetlen percre sem. Minden nap, iskola után egyetlen barátom, Tommy hozta át az aznapi leckét. Olyankor órákat képesek voltunk beszélgetni.

A mai nap se volt ez másképp. A kaputelefon megszólalt, én pedig mentem, hogy felvegyem. Most is Tommy érkezett, így felengedtem. A nyitott bejárati ajtóban vártam, hogy felérjen az emeletre, ami néhány percbe beletelt, mivel a hetedik emeleten laktunk, a lift pedig iszonyú lassú volt.

-Szia! – köszöntem, amint kiszállt a liftből.

-Szia! Itt a mai adagod. Remélem kibírtad nélküle – nevetett.

-Ah, köszönöm, hogy végre ideértél vele. Már kezdtek jelentkezni az elvonási tüneteim.

-Te, rossz drogos – továbbra is röhögött, közben pedig bevonultunk a nappaliba. – Na, tessék. Remélem elegendő holnapig.

-Hát, nem tudom. Majd kiderül – vettem el a felém nyújtott papírokat.

Leültünk a nappaliban lévő kanapéra és csendben beszélgetni kezdtünk, nehogy felkeltsük anyát. Tommy elmesélte, mi volt ma a suliban. Ez minden nap megtörtént, és nap, mint nap rájöttem, hogy nagyon nem hiányzik nekem az iskola.

-Mikor fogsz ismét jönni? – kérdezte szomorkásan. – Már nagyon unom a többiek hülye fejét, nélküled meg minden olyan gyér.

-Fogalmam sincs, sajnálom – hajtottam le fejemet. – Nem akarom anyát egyedül hagyni, tudod jól.

Igaz, Tommy nem az igazi okát ismerte a dolognak, ő úgy tudta, hogy anyáról kiderült, hogy nagyon beteg, és bármikor meghalhat, de ő jó baráthoz híven támogatott. Most is csak bólintott egyet, szomorkásan, de beletörődve. Nem sokkal később anya felkelt, és kijött hozzánk a nappaliba.

-Sziasztok! – köszönt, amikor leült a fotelba.

-Szia, anya! Jól aludtál?

-Igen – mosolygott rám.

-Jó... - nézett Tommy órájára. – Napot!

-Ettetek már? – a kérdésre fejünkkel nemet intettünk. – Megyek akkor hozok valamit, hogy főzhessek valami finomat nektek.

-Megyek veled – pattantam volna azonnal, de anya leintett.

-Maradj csak, nem lesz semmi baj.

-De... - mondatomat nem tudtam befejezni, mert anya már indult is.

Nagyot sóhajtva huppantam vissza a helyemre, kicsit még duzzogtam is, de nem volt mit tenni. Ha anya azt mondta, hogy minden rendben lesz, akkor úgy is kell történnie. Telt az idő, ismét felszabadultan beszélgettünk, találgattunk, hogy mit főzhet majd anya, azonban ő két óra eltelte után se jött haza.

-Történt valami anyukáddal, vagy miért nem ért még haza? – tette fel Tommy a kérdést, ami engem is foglalkoztatott.

-Nem tudom, de megyek felhívom. Egy pillanat és jövök vissza – azzal már fel is pattantam a kanapéról és rohantam szobámba, ahol telefonom hagytam.

Hívtam anyát. Háromszor is egymás után, de nem vette fel.

-Tudtam, hogy baj lesz – kezdtem idegesen fel-alá járkálni szobámban. – Nem szabadott volna hagynom, hogy egyedül menjen. AH! – ordítottam el magam.

Ideges voltam, nagyon is. Annyira, hogy szobámban néha repkedtek a tárgyak. Telekinézis és idegesség egyenlő katasztrófa. Ráadásul kiabálásomra még Tommy is szobámhoz jött, hogy megnézze minden rendben van-e. Hát... Nincs. Semmi sincs rendben. És most már egyetlen barátomat is elvesztettem.

-Tommy, kérlek várj meg! – rohantam utána. – Engedd meg, hogy elmagyarázzam.

-Magyarázni? Mit akarsz még ezen magyarázni? – ideges volt, és láttam, hogy fél tőlem. – Te... Mi vagy te egyáltalán? És miért hazudtál nekem éveken át?

-Elhittél volna bármit- - fejembe éles fájdalom hasított és képek halmaza jelent meg előttem. Tommy kirohan az épületből, idegesen indulna haza. Nem veszi észre a kereszteződést, amin minden átkel. Egy autós ugyanúgy nem veszi észre. És... A képek elfogytak. – Nem mehetsz el!

-Mi? Te meg vagy húzatva? – arcán értetlenség és idegesség keveredett.

-Ha elmondanám, akkor se hinnél nekem. De tudnod kell, ha most elviharzol, akkor meg fogsz halni – hangom halk volt, de annál komolyabb. Reménykedtem benne, hogy hinni fog nekem.

Tommy csak állt és sokkoltan nézett rám. De legalább ő élje már túl. Ezt biztosra tudom mondani, hogy meg tudom akadályozni.

-Nem kell, hogy elhidd, de kérlek, ne rohanj el. Vagy ha rohansz is, a francba, nézz szét az úton mielőtt lelépsz! – kiabáltam rá. – És ha most megbocsájtasz, meg kell találnom anyát. Van egy olyan érzésem, hogy elkéstem – azzal már ott se voltam, elteleportáltam oda, ahol a látomásban anyát meghalni láttam.

Ami ott fogadott, szörnyű volt. Tényleg elkéstem. Anya teste vérben ázva feküdt a földön. Mellé rogytam, magamhoz öleltem, és sírtam. Nem tudtam mást tenni. Egy sikátorban ki találta volna meg, ha én nem tudom, hogy ott lesz? Senki. A sírásomat és néhány kiáltásomat viszont meghallották, és odajöttek páran. Aztán rendőrt hívtak, akik néhány perc alatt kiérkeztek. Engem nem is vettek figyelembe, mert beszámíthatatlannak tituláltak. Pedig, ha tudnák, mi mindent tudok. Még egyszer utoljára ránéztem anya testére, utána viszont már a lelke után kutattam. Hamar meg is találtam. Az egyik szemetes konténer mellett kuporgott és sírt. Odasétáltam hozzá és megpróbáltam megérinteni, de nem sikerült.

-Anya – szólítottam meg inkább.

-Cathy? – nézett fel rám.

-Igen, én vagyok.

-Úgy sajnálom, hogy nem hallgattam rád. Velem kellett volna jönnöd – kezdett még jobban sírni.

-Semmi baj. Megkeresem azt a fickót és bosszút állok – hangom mélyebb lett, ijesztőbb. – Te pedig nyugodtan átjuthatsz a túlvilágra. Megígérem.

-Kicsim – anya hálásan, de még mindig könnyekkel teli szemmel rám mosolygott.

-Nem hagyd el ezt a helyet addig, amíg meg nem találom a pasast. Ha megvan, itt fogom megölni, hogy lásd te is szenvedni.

-Nem kell ezt tenned – váltott át rögtön aggódóba, amint megtudta, hogy meg akarom ölni a pasit.

-De, mert akkor soha nem nyugodhatsz békében. Én most megyek. De jövök vissza, amint tudok.

-Ne hagyj még itt, kérlek – megpróbálta megfogni a csuklóm, hogy visszahúzzon, de nem tudott megérinteni.

-Visszajövök. Ígérem – azzal, hogy ne kínozzam magam tovább inkább teleportáltam.

Egy olyan helyre akartam, ahol nyugtom lehet, azonban most nem sikerült. Otthon találtam magam. Mi több, Tommy még mindig ott volt, ahol hagytam.

-Miért vagy még itt? – kérdeztem kicsit se kedvesen.

-Anyukád...

-Meghalt. Meggyilkolták – hangom elhalt kissé a mondat végére. – Segíts, kérlek. Bosszút kell állnom, viszont a rendőrség előtt kell megtalálnom a fickót.

-Mit akarsz csinálni?

Oh, ha te azt tudnád...

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetét ennek a történetnek. Remélem tetszik és szívesen olvassátok majd.