Halálos Jóslatok

6. Fejezet

           

Hirtelen azt se tudtam, hova bújjak. Bár már felesleges lett volna próbálkozni, úgyis észrevett. Inkább csak visszafordultam gyorsan anyához, elhadartan egy „Még visszajövök."-öt, aztán elindultam a rendőr felé. Gondolkoztam, hogy mit mondhatnék indoknak, ami nem hangzik őrülten, de semmi nem jutott eszembe. Persze amikor kellene, akkor sosincsenek életmentő ötleteim.

-Sajnálom, biztos úr – szólaltam meg végül, amikor már csak két méter választott el minket. – Csak beszélni akartam az anyukámmal.

-Akkor van itt más is? – nézett rám értetlenül, ugyanis ő csak engem látott.

-Igenis, meg nem is. Őt ölték meg tegnap, de nem tudott még átjutni a túlvilágra. Tudja, nagyon hiányzik az anyukám – kezdtem sírást imitálni, bár azért kicsit mégis igazi volt. Tényleg hiányzott, hogy nem tudom megérinteni. – Nagyon szerettem volna beszélni vele.

A zsaru csak értetlenül bámult rám, egészen biztos voltam benne, hogy most elkönyvelt elmebetegnek. De ha ez kell, hogy ki tudjak jutni, és haza mehessek... Legyen, végtére is én az igazat mondtam.

-Rendben van... - levette sapkáját, ujjait végig futtatta haján. – Azonban be kell vigyelek, hogy jegyzőkönyvbe vegyünk. Meg hogy hazugságvizsgálót kössek rád – morogta orra alatt, de nem elég halkan, mert meghallottam. – Gyere velem!

Bólintva indultam el vele a sikátor kijárata felé, utoljára azonban még hátrapillantottam oda, ahol anya volt. Most azonban már csak a szemetes konténerek fogadt. Kissé elszomorodva előre fordultam és lehajtott fejjel ballagtam a rendőr mellett. Kiérve a főutcára egy rendőrautó fogadott, aminek az ajtaját kinyitotta a férfi, hogy beülhessek. Komolyan, mintha letartóztattak volna.

-Cathy! – hallottam meg egy ismerős kiáltást. – Cathy Whitefield! Biztos úr, úgy sajnálom! A húgomat nagyon megviselte anya halála, de nem gondoltam, hogy komolyan el fog jönni ide. Kérem, engedje el! – hadart el mindent egy szuszra Tommy.

-Elnézést, de ön meg kicsoda? – a zsaru már láthatóan teljesen kikészült, de még tartotta magát, mert ez volt a munkája.

-Tommy Whitefield vagyok, ő pedig a húgom, Cathy – a kis hazug, még csak nem is... na jó, két hónappal idősebb nálam.

-Miért engem áld az ég az ilyenekkel? – pillantott az ég felé a férfi. – Cathy, kérlek ülj be az autóba, báty... öhm... Sajnálom, hogy is hívnak?

-Tommy.

-Igen. Tommy, menj haza. Csak felveszem jegyzőkönyvbe a húgodat, utána jöhet is el. Nem kell bent maradnia.

-Tommy, nyugi, minden rendben lesz – próbáltam megnyugtatni „bátyámat".

-Rendben. Akkor otthon várlak.

Bólintottam és beültem az autóba. A rendőr láthatóan felsóhajtott, amikor végre bezárhatta az ajtót. Azért ennyire nehéz dolga nem volt.

A rendőrőrs felé az út csendesen telt, csak néha zavart bele egy-egy rádiós bejelentés, de ezekből úgy semmit se értettem meg. Persze, hogy mindent kódolni kell. A tizedik ilyen után elegem lett.

-Miért mondanak mindent kódolva a rádión?

-Hogy az avatatlan fülek ne szerezzenek tudomást a rendőrségi ügyekről – érkezett a frappáns válasz.

Kissé mérgesen hátra dőltem az ülésben, karjaimat keresztbe fontam, majd élve képességemmel, bekapcsoltam a rádiót. Nem bírtam tovább a csendet, szükségem volt egy kis zenére.

-Ez meg...? Mi a...? – hebegett össze-vissza.

-Nem én voltam! – tartottam fel védekezően kezeimet, azonban nem bírtam ki mosolygás nélkül. – De azt tudom, hogyha kikapcsolja, akkor vissza fog kapcsolni.

-Mi vagy te? -nézett rám hátra a visszapillantóból.

-Mi lennék? Én is ugyanolyan ember vagyok, mint maga.

-Te nem vagy ember – hangján hallottam, hogy megijedt, sőt egyenesen rettegett tőlem, pedig csak egy kis zenét kapcsoltam magamnak, semmi több. – Tudod mit, inkább visszaviszlek, és hagyjuk a francba a jegyzőkönyvet. Ott se voltál.

Villogót és szirénát kapcsolt, megfordította az autót és elindult vissza. A sikátor előtt megállt, kiparancsolt a kocsiból, majd, mint akit puskából lőttek ki, indult ismét a rendőrőrs felé.

-Tommy, itt vagy még valahol? – kiáltottam el magam, válasz azonban nem érkezett. – Hát jó, akkor tényleg hazamegyek.

Előtte azonban visszamentem a sikátorba, hogy rendesen elköszönjek anyától.

-Anya, visszajöttem.

-Kicsim, hát mégse vittek el?

-Csak félútig jutottunk. A zsarut halálra ijesztettem – nevettem el magam.

-Mit csináltál, te lány?

-Bekapcsoltam a rádiót. Telekinézissel. Visszahozott és közölte, hogy itt se voltam.

-Cathy, te aztán soha nem változol – mosolyodott el anya is.

-Kellene?

-Nem, egyáltalán nem.

-Rendben. Akkor nem is fogok. Viszont most már megyek, mert szerintem Tommy halálra aggódja magát. Vissza fogok jönni mindenképpen.

-Nem kell értem kockáztatnod. És vigyázz Tommy-ra, nehogy hülyeséget csináljon. Meg magadra is.

-Úgy lesz, anya. Szia – köszöntem el tőle.

-Szia, kicsim.

Könnyeimmel küszködve hagytam el a sikátort és indultam el haza, nehogy Tommy tényleg a túlvilágra aggódja magát.

Sziasztok! Megérkeztem az új fejezettel. Ez most egész gyorsan sikerült, mert engem is nagyon érdekelt, hogy mi fog történni Cathy-vel, amikor megjelent a zsaru. Ez nekem egy olyan történet, amit úgy írok, hogy nincs meg előre semmi, hogy "ez meg ez fog történni". Szerintem pont úgy izgulok, mint ti is. ^.^ Köszönöm azoknak, akik olvassák, azoknak meg még hálásabb vagyok, akik szeretik is. Love you Guys so much <3