One Step (Baekyeol EXO ff.) [BEFEJEZETT]

24. fejezet ( Chanyeol pov. )

 - Kicsim, kérlek. Már lerohad a padló a lábad alatt! - kiáltok oda kedvesemnek a kanapéról, ugyanis már egy órája idegesen járkál a kis folyosón.

- Ilyen helyzetben, hogy nyugodjak meg? Chanyeol, te is tudod, hogy milyen nehéz! - hangzik a válasz durva hanggal.

- Oké, elismerem, nyertél. - bólintok elismerően, s a tévére emelem a tekintetem ismételten. Két nap telt el Luhan akciója után. Túlélte. Kimosták a gyomrát, de nem ébredt még fel. Az orvosok szerint, ez normális. Az állapota hol stabil, hol pedig instabil. Ez, hogy lenne már normális? Azóta naponta kétszer gyomor mosásra viszik, még, ha nem is tud semmit enni. Elvileg jobb, ha többször átmossák a gyomrát, nehogy olyan anyag maradjon a szervezetében, ami károsan hat. Sehun ki sem mozdul a kórteremből. Fizet a kórháznak, hogy a legjobb kezeléseket kapja Luhan, s így maradhat vele. Őszintén? Egyszerre undorító és csodálatraméltó. Hogy miért undorító? Elhagyta Luhant, és most, hitelen olyan aggodalmat tükröz iránta, mint soha. Csodálatra méltó azért, mert nem hagyja el. Nem mozdul mellőle, ott van vele végig. A kollégái látogatják, ahogyan mi is Baekkel. Az egyetlen problémám, Baek távolságtartása. Folyamatosan dolgozik, főz, vagy takarít. Két napja nem hallottam tőle, hogy szeret. Nem ölel, vagy csókol meg. Mintha elaludt volna a tűz, ami a szerelmünket jelképezi. De mi van akkor, ha én nem akarom?

A kanapén fekszem, s a tévét nézem. Nem tudok már mit csinálni. Most, délután három óra van. A munkából rég hazaértem, mert csak ellenőrzésre voltam bent. Luhannak egy hónap fizetett kimenőt adtam, az édesanyja halála miatt. A temetést, majd ő intézi. Ebbe nem akartunk beleszólni.

- Megyek. - mondta Baek, s becsapta maga mögött a bejárati ajtót. Már megint elmegy Luhanhoz. Nem mintha baj lenne, de reggel megy, este jön. Kezdek nagyon rosszat hinni. Tudom, hogy szüksége van rám.. mégis hátat fordít a közeledésemnek. Nem tudom mi tévő legyek. Legszívesebben elmenekülnék itthonról, de tudom, hogy az neki lenne rossz. Az egyetlen vigaszom az, hogy este az ágyban még hozzám bújik. Fáradtan sóhajtok, majd hátradőlök a kanapén. Ugyan mivel érdemeltem ezt ki? Hirtelen felindulásból ugrok fel, s a kabátomat leakasztva a székről dobom magamra. Kinyitom az ajtót, evégett meglátom, hogy hull a hó. Csillogó szemekkel vizslatom, a földre hulló hideg pelyheket. Vajon idén, fehér lesz a karácsony?

Kinyitom a kocsi ajtaját, majd a volán mögé ülve indulok meg a kórházba. Legurulok az útra, s az indexet kirakva kanyarodok ki a főútra. Össze-vissza barangolok az utcákon, míg elérek a keresett épülethez. A motort leállítom, a kocsit lezárom, s sietősen indulok meg az épület felé. Az ajtót feltépem, meghajolok, majd folytatom az utam. Felliftezek a hatodikig, végül Luhan kórterméig sétálok. Meglepetten fedezem fel, hogy bizony ébren van..

- Chanyeol-ah! - köszönt csillogó szemekkel a betegünk, mikor benyitok.

- Sziasztok. - mosolyodok el, a meglepett arcokat láttán. - Hogy vagy Luhan? - kérdezem, közben lerángatom magamról a kabátot, amit utána felakasztok a fogasra.

- Egyben, de szarul. - húzza el a száját. - Vagy két gyomormosás vár még rám ma, aztán az ünnepekre mehetek haza. - erőltet egy gyenge mosolyt az arcára.

- Egy hónap kimenőd van, a történtek után. - ülök az ágyára, pontosabban a szerelmem mögé.

- Még jó. - mordul fel Sehun.

- Mit keresel itt? - fordul felém Baek, s suttogva felteszi a kérdését.

- Jöttem, mert akartam. - tudom le ennyivel. A reakcióját figyelve sem tudok érzelmeket leolvasni az arcáról. Visszafordul Luhanhoz, aki Sehun kezét markolássza. Tévednék, vagy ezek között még folyik a kémia?