Dictator [Átírás alatt]

6. rész

Teljesen elvesztettem az időérzékemet. A nyögések, és sikoltások kereszttüzében majd' megbolondultam.
A gyomrom is ételt követelt, és bár nehezen vallom be, de a kisdolog sem várat már magára sokáig.

Szóval összekötözve feküdtem a koszos padlón, jóbarátommal, az egércsontvázzal, és igyekeztem nem megőrülni, és lehetőleg nem becsinálni.

A nyakam teljesen beállt, és fájt mint a kurvaélet. A legrosszabb az egészben mégis a lelkemet kínzó kilátástalanság volt. Ki tudja milyen zárdába kerültem. Jól hallhatóan kínozták még a ketrecszomszédomat is.

Ismerős léptek zaja törte meg a sikolyokat. Mindenki rémülten hallgatott, és amikor a zárt ajtó elé ért, meg is értettem, miért.

Ethan egy termetes ostort tartott a kezében. És a szeme azt üzente: ez bizony csak az enyém.

Félve lehunytam a szemem. Fogaim összekoccantak, ahogy lehajtottam a fejemet.
Ethan belépett a ketrecbe, és felfeszítette az államat, hogy rá kelljen néznem. Flegmán elmosolyodott.

-Na gyönyörűm. Most játszunk egy kicsit - vigyorgott gonoszan.

A következő pillanatban az ostor a hátamba mart, mire könnyek szöktek a szemembe.

Halkan sírtam, és minden csapásnál felsikítottam, amin a barom még nevetett is.

-Gyerünk kislány! Sikíts még! Ereszd ki a hangod... - suttogta, és még egyet rámvágott, amitől megremegtek a bordáim.

A koszos föld feltörte az államat, ahogy a fejemet próbáltam védeni, sikertelenül. A hátamon számos vérző seb keletkezett.

A kegyetlen játéka az ostorozás után sem ért véget. Felrántott a földről, és kezét a melleimre vezette. Mindent megpróbáltam: rúgtam, csíptem, de hasztalan volt. A kötelek a csuklómba vájtak, mély sebet ejtve rajta.

Ethan gonosz kacagása betöltötte a pincét. Legalábbis a dohos falak, a kevés fény pincére utalt. Felordítottam, amikor a hajamat hátrahúzva a nyakamat kezdte szívni. Rántott még egyet, már azt hittem kitépi az összes hajamat.

-Találkozunk még Lena. - mosolygott kedvesen. (?!) Hogy tud ez a faszkalap kedvesen mosolyogni??? Hirtelen késztetést éreztem, hogy kiverjem a hófehér fogait. Ehelyett gyengén visszaraktam a fejemet a földre. Meg sem kíséreltem kijavítani. Ő csak ne tudja az igazi nevemet...

Félrebillentette a fejét, és hunyorogva gondolkozott. Magamban imádkoztam, hogy húzzon már el, mert a szeme előtt pisilem össze magam.

-Aj Lena... -csak ennyit mondott, és eloldozta a kezemet. A tüdőmben megállt a levegő. A meglepődéstől bambán néztem fel rá. Lassan a szabad kezemre pillantottam, majd vissza Ethanre. Az agyamat megrohamozták a haditervek. Most megszökhetnék. Megrándultam. A hirtelen fájdalom, a bordáim és a hátam összefogott ellenem, és láthatatlan gúzsba fogta a testemet.

-Figyelj, én értem, hogy sokkot kaptál, de csak mondom, szerintem dolgod lenne.

Ahogy ezt kimondta, már éreztem a meleget. Villámgyorsan bólintottam, és könyörgően néztem rá. Egyszerűen képtelen voltam felállni. Ethan nagyot sóhajtva kapott fel, és futott. De nagyon. Nem csodálkozom, én sem lennék a helyében, tekintve, hogy mindjárt az ölébe csurgatok.

***

Miután végeztem, hála istennek kaptam kaját is. Ahhoz képest, hogy kegyetlenül elvertek, egy viszonylag normális hamburgert kaptam... amiből kispórolták a burger részt, de nekem ez is a menny volt. Többé kevésbé jobban voltam, miután minden szükségletemnek eleget tettem.

Ethan -nek köszönhetően kaptam egy ágyat (!) és arra kötöztek ki. Még mindig jobb, volt mint osztozkodni az egércsonttal. Szerencsére ma már nem rugdosott búcsúzóul, egyszerűen otthagyott.

Nagy magányomban énekelni kezdtem. Egészen addig, amíg le nem pisszegett a szomszéd lány, aki elég goromba volt, még úgy is, hogy nem láttam. Állítása szerint jól jártam Ethannel. Őt elvileg a fő személyzet veri, mert személyesen akarta megölni a "főnököt". Hogy az ki, arról fogalmam sincs, és remélem, ez így is marad. Az itteniek szerint, ha a "főnök" nem tud rólam, egy kicsit jelentéktelennek számítok, eszerint nem bántanak olyan rendszerességgel.

Most nem tudom, hogy örüljek, vagy megsértődjek. Jelentéktelen... ez az egy szó jár a fejemben. Egy idős úr mondta, aki a velem szemközti cella mellettiben lakik. Kicsit frusztráló, hogy nem látom, ki beszél hozzám, és hogy én kihez beszélek. De legalább nem fogok megőrülni a gondolataimba zárva. Legalábbis remélem...