Angyal szárny, Démon szív /BTS NAMJIN FF / KIS SZÜNET, HAMAROSAN FOLYTATÁS!

6. Angyalka? Én?

*Seokjin*

Nagyot nyújtózva szálltam ki.
- Köszönöm Namjoon! - mosolyogtam fuvarozómra és, hogy miért ő töltötte be ezt a posztot?
Mint kiderült rajtam kívül csak neki van jogosítványa, és mivel én még jó ideig nem "eröltethetem" meg magam ezért úgy döntöttünk elugrik hozzánk a kocsiért, aztán eljön értem és haza visz.
- Ugyan, azok után, hogy igazából miattam kerültél kórházba ez csak természetes. - mondta, majd elgondolkodott. - Amúgy mégegyszer szeretnék elnézést kérni tőled a történtek miatt. - szólalt meg végül.
- Már ezerszer megmondtam, hogy nem a te hibád. - ingattam a fejem. - Egyébként nem jösz be inni valamit?
- Nem akarok zavarni. - mosolygott rám, a mosolya láttán hirtelen eszembe jutott valami, valami régi érzés, valakit már láttam így mosolyogni. Ez az a mosoly amit egy sokat szenvedett ember erőltet az arcára, de ha már ez is ilyen szép.. Milyen lehet az igazi? Merültem gobdolataimba.
- Seokjin hyung? - kérdezte - itt vagy? - Intett arcom előtt.
- Persze, csak elgondolkodtam, bocsánat. - ingattam meg a fejem, komolyan egy alig ismert ember igazi mosolyán gondolkodtam?
- Jó reggelt hyung! - hallottam meg az ajtó felől Yoongit.
- Szia! - köszöntem. - Nem gondoltam, hogy ilyen korán felkelsz.-nevettem el magam ismerve lusta énjét.
Csak megforgatta a szemeit, de mintha elmosolyodott volna.
- Kell valamit segíteni? - kérdezte.
- Hát talán a táskáim. Bár nincs sok, igazából megoldom. - mondtam.
- Rendben.-majd Namjoonra nézett- tiéd a maradék! - mondta Yoongi, majd felkapta az össze táskám.
- Maradék? - nézett körbe a lila hajú.
- Hé Yoongi, azt mondtam .. - kezdtem, de aztán döbbenetemben már nem tudtam befejezni, mert én is elemelkedtem a földtől.
- Akkor már csak téged kell bevinni igaz? - kérdezte a tőlem tíz centire vigyorgó Namjoon, aki éppen a karjában tartott.
- Tegyél le! Jól vagyok már megoldom. - kezdtem kalinpálni, miközben azért erősen kapaszkodtam nehogy leessek. Mindenképpen zavarba ejtő volt a helyzet.
- Maradj inkább nyugton, mert.. - kezdte el mondani de akkor már mindegy volt.
Mozgolódásom miatt kibillent egyensúlyából, és a földre esett, én meg rá.
- Bocsánat! - ugrottam fel. - Jól vagy?
- Asszem igen. - fogadta el felé nyújtott kezem, és feltápászkodott.
- És te? - kérdezte aggódóan.
- Én rád estem, semmi bajom. - mosolyodtam el.
- Akkor jó, na mostmár legalább kvittek vagyunk. - nevette el magát.
- Jöttök már, vagy még megölitek egymást egypárszor véletlenül? - kérdezte a szemét forgatva Yoongi. - Amúgy vérzik a vállad. - mutatott Namjoon felé.
- Au, tényleg. - nézte meg az említett.
- Gyere be, adok egy sebtapaszt. - ingattam meg a fejem, majd elkezdtem befelé húzni.

* * *

- Tessék kész is! - nézetem végig elégedetten a beragasztott és lefertőtlenített seben.
- Köszönöm. - mondtam. - Bocsánat a problémáért Angyalka.
- Angyalka? - kérdeztem döbbenten.
- Olyan angyali vagy. - nevetett fel. Elpirultam, de aztán muszáj volt elmosolyodnom, én, angyal?
- Hyung! - halottam meg Jungkook kiáltását a lépcső felől, és már a nyakamban is lógott az említett.
- Szia Kookie! - nevettem el magam.
- Hogy vagy hyung? Minden rendben? Sütsz tortát? Elmegyünk ünnepelni? - kérdezgetett minden eszébe jutó dologról.
- Hé, Pingpong labda nyugi, a hyungod még csak most ért haza. - próbálta Namjoon csitítani nevetve a fiút.
- Halkabban! - modult fel Yoongi aki már a kanapén feküdt.
- Felviszem a csomagom, és utána összeütök valamit nektek. - fordultam volna Kookie felé, de a fiú már a lépcsőn állt, arcán pedig egy kövér könnycsepp gördült végig, miközben gyilkos tekintettel méregette Yoongit, aztán felfutott.
Kérdően fordultam a kanapén heverésző Yoongi felé.
- Ezt mire véljem? - kérdeztem a fiút.
- Majd később elmondom Seokjin. - mondta, majd Namjoon felé intett fejével jelezve, hogy nem megfelelő ehhez a helyzet.
- Rendben. - ingattam a fejem, majd Namjoon felé fordultam.
- Kérsz valamit inni?
- Nem, köszönöm. Nem szeretnék zavarni. - mosolygott rám. Miért mosolyog mindig?!
- Miért? - mondtam ki véletlenül gondolatom, de időben észbe kaptam.
- Tessék? - kérdezett vissza.
- Semmi. - ingattam meg a fejem. - Nagyon köszönöm, hogy haza hoztál, és mindent.
- Ugyan, ez természetes. - biccentett.
- Csá. - adta tudtunkra Yoongi, hogy ő már lezártnak tekinti az ügyet, aztán elterült a kanapén.
- Szia neked is. - köszönt el nevetve az említettől Namjoon.

*Namjoon*

- Rémélem, még látjuk egymást. - köszönt el Seokjin a kapuban.
- Hát akkor viszlát angyalka. - mosolyogtam rá.
- Már megint ezzel jösz. - nevette el magát.
- Mert olyan angyali vagy. - kezdtem magyarázni, bár még én magam sem tudtam mi is fogott meg ebben a srácban... Vagyis.."amiatt". Erre a gondolatra össze szorult a szívem.
- Namjoon jól vagy? - kérdezte hirtelen.
- Persze. - eszméltem fel, majd körül néztem az utca üresnek tűnt, de az egyik ház árnyékában megpillantottam a férfit.
- Namjoon? - kérdezte újra Seokjin, majd tekintetemet követve nézelődni kezdett.
Nem hagyhatom, hogy észre vegye, villant át agyamon a gondolat.
Hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan arcon pusziltam, hogy figyelmét eltereljem.
- Akkor szia Seokjin. - köszöntem el, majd gyorsan kiiszkoltam a kapun otthagyva a döbbenten álló Jint.
Sietve befordultam az első utcába, már nincs itt, nyugodtam meg. Nem volt semmi kedvem most jelentést tenni.
Gondoltaim valami lehetetlen oknál fogva Seokjin selyem puha bőre körül forogtak.

*Yoongi*

-Tehát? - kérdezte Seokjin amint vissza jött.
Tudtam, hogy muszáj lesz neki beszálmolnom, de akkor is kellemetlen volt a helyzet.
- Egy óriási hazug szemét vagyok. - mondtam egyszerűen.
- Mi történt? - ült mellém.
- Még miután haza jöttünk tőled, hát.. Mondhatni volt egy kis.. Na jó, tehát Taehyung átjött, én meg rajta kaptam őket, ahogy az előszobában csókolóznak Jungkookkal. - mondtam.
- Idáig értem. - nézett fel. - De min vesztetek össze?
- Jin, te tudtad igaz? - kérdeztem.
- Igen. - bólintott.
- És nem zavar? Mármint, hogy Junkook.. - kezdtem magyarázkodni, de közbe szólt.
- Nem, egyáltalán nem zavar, ha így boldog akkor támogatom. - mosolyodott el. - Tehát, mi történt?
- Kiabáltam vele, és sértő dolgokat vágtam hozzá. Azóta pedig semmi sem változott. - mondtam halkan.
- Értem. - bólintott Seokjin.
- Mérges vagy? - kérdeztem.
- Nem, most ez nem számít. Gondolom nem sikerült rá venned magad, hogy bocsánatot kérj. - mondta, de semmi lenézés, vagy rosszallás nem volt a hangjában.
- Nem. - hajtottam le a fejem.
- Rendben, beszélek Kookkal, de.. - kezdte.
- Tudom. - mondtam halkan. - És köszönöm.

Itt is vagyok a következő résszel.
Remélem tetszett ^^
Hamarosan hozom a folytatást.

Híja
T.Csenge