I got no regrets

Kilencedik fejezet

(Figyelem! A rész spoiler-t tartalmaz, a manga későbbi eseményeiből, plusz megváltoztattam azt, amit Erwin az apjától megtudott.)

845. május 12.

Egy csokorra való vadvirágot helyezett el a sírkő előtt.

- Csak ezeket találtam - magyarázta, mialatt letérdelt. - Nem tudtam hirtelenjében jobbat keríteni, de ezek is elég szépek, nem? Különben is, bár folyton úgy keltünk fel évek óta, hogy lehet, ez a nap lesz az utolsó, valamiért sose hangzott el beszélgetésnél: "Hé, haver, mi a kedvenc virágod? Csak hogy tudjam, mit vigyek a sírodra..."

A kő hidegen csillogott a rásütő nap fénye alatt.

- Sajnálom, ez borzalmasan rossz vicc volt...

Cassandra a füle mögé tűrte a haját, amit a lágy szellő az arcába fújt.

Volt valami mélységesen elkeserítő és morbid egy üres sírban. Hiába próbálta elűzni a gondolatot, csak az zakatolt a fejében, hogy egykori barátjuknak még a végső tiszteletet se tudták megadni - a teste valahol messze a pusztaságban lett porrá, vagy vált titánok martalékává... Ezt már végképp nem bírta elviselni. Hevesen megrázta a fejét, mintha ezzel a képzetet is kirázhatná az elméjéből.

- Hiányzol - folytatta rekedten. - Mindenkinek. Tudod, milyenek a fiúk, nem szívesen beszélnek az érzéseikről, de látom rajtuk, hogy sokat gondolnak rád. Főleg most, hogy néhány hadnaggyal holnap elmegyünk megnézni az újoncokat. Sose értettem, miért van erre szükség; a nagy részük úgyse minket választ majd, de hát a parancs az parancs... Nem mondják ki, de tudom, attól félnek, kiválasztok majd valakit a helyedre. De nyugodt lehetsz, erre most még biztos nem kerül sor. Átszerveztük a taktikánkat, és elég korrektül működik. Teljesen jól megvagyunk így négyen, nem kell aggódnod miattunk.

Elmerengve tekintett a bázis irányába. Lassan vissza kell mennie, de előtte még valamit el kellett mondania.

- Biztosan emlékszel még arra a fekete hajú újoncra a három közül. A másik kettő sajnos meghalt... Ugyanazon a felderítő úton, mint te. Csak Levi tért vissza velünk. December óta egy pár vagyunk. Furcsa ember, nehéz kiigazodni rajta, de a látszat ellenére tud nagyon kedves és figyelmes is lenni - kicsit olyan, mint te voltál: kívülről marcona és merev, de belül érzékeny és mély érzésű.

Egyik kezével gyengéden végigsimított a fejfa feliratán: Elias Korhonen, 821-844.

- Sajnálom, hogy nem tudtalak úgy szeretni, ahogy megérdemelted volna! Mindig emlékezni fogod rád. Nem tudom, van-e élet a halál után, létezik-e Túlvilág, de remélem, hogy igen. Egy ilyen földi Pokol után megérdemled, hogy olyan helyen légy, ahogy békében megpihenhetsz. Egy nap talán még találkozunk. Isten veled.

Felállt, leporolta a térdét, és lassan elindult vissza, a kastélyba.

......

Az irodájába belépve Levi-t találta ott az íróasztalánál, amint azt a stólát tanulmányozta át, amin nemrég ő már átrágta magát. Az ajtónyitásra kurtán feltekintett, biccentett, majd tovább olvasott.

Az elmúlt hónapokban lassanként kialakult köztük az, hogy megosztották egymást közt a szobájukat: többnyire a lányéban voltak napközben, mindketten itt végezték el a papírmunkát, és a férfiéban aludtak; jobban mondva Cassie aludt, a férfi jórészt csak hajnalban dőlt le pár órára. Mire kora reggel a lány felébredt, addigra már a másik is talpon volt.

Más dolga nem lévén, Cassandra felkapott egy könyvet, leheveredett a karosszékébe és olvasni kezdett.

- Mindennel végeztél már? - szólt oda neki Levi.