I got no regrets

Hatodik fejezet

14 halott titán - ebből 4-el ő végzett egymaga, 2-őt csapatban iktattak ki.

11 sebesült - a többség szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta.

33 halott - erre jelen pillanatban gondolni sem bírt... És még az erdő felénél sem jártak.

Cassandra fáradtan nekidőlt a fa törzsének, amin éppen ácsorgott. Tudta, hogy nagy falat ez a küldetés, hogy kockázatos lesz. Hogy sokan meg fognak halni. Mégis megterhelő volt újra és újra látni, ahogy egy újabb titán ismét elnyel egy jó embert, egy jó katonát. Nőket, férfiakat, testvéreket, gyerekeket, szülőket, házastársakat...

- Sie sind das Essen und wir sind die Jäger, mi? - mosolygott magában gúnyosan.

- Cassie! - rázta fel egy harsány kiáltás; Victorio manőverezett felé, arcán leplezetlen rémülettel. - Gyere gyorsan, szükségünk van rád: Kowalski teljesen kiakadt...

- Mi van vele? - lőtt ki azonnal a felszerelésével, és intett a fiúnak, hogy vezesse.

- Totál összeomlott, mikor a szeme láttára téptek szét valakit: azóta egy helyben ül, nem reagál és csak azt mondogatja maga elé néha, hogy nem képes tovább csinálni, képtelen rá...

A szőke kadétra egy fa ágán kuporogva találtak rá: a térdét szorosan a törzséhez ölelte, fejét ráhajtotta és Matias hiába szólongatta, rázta a vállát, fel se nézett.

Cassandra határozott léptekkel odamasírozott hozzá.

- Mióta van így? - kérdezte Matiast - a spanyol kadét vállat vont.

- Olyan jó félórája.

- Pazar; még 15 perc és indulunk tovább. Addig muszáj lesz lelket verni belé - Lepillantott a barátjára, aki fel se vette, mikor odaért mellé.

- Dominik - érintette meg a kezét; amaz meg se rezdült. - Kowalski! - rázta meg erélyesebben. - Tudom, hogy mennyire szörnyű, amin átmentél eddig és amiken még át fogsz. Mind tudjuk, mennyire megterhelő, mi is átéltük. De nem törhetsz most össze! Harcolnunk kell tovább, különben végünk. Felfogtad?!

Kowalski továbbra se mutatott életjelet, Cassie pedig elvesztette a türelmét: itt vannak a semmi közepén, rengetegen meghaltak és még fognak is, erre Kowalski totál begubózik! Hát erre most nagyon nincs idő!

Megragadta a vállánál fogva, határozottan talpra rántotta és visszakézből lekevert neki két óriási pofont; a lengyel tiszt erre lassan, laposakat kezdett pislogni: úgy festett, mint aki hosszú álomból ébredt.

- Idehallgass! - emelte meg a hangját. - Ne most hagyj cserben, megértetted?! Ha ezt túléljük és hazajutunk, felőlem addig fetrenghetsz az önsajnálatban, amíg jólesik, de egyelőre a csata közepén járunk, úgyhogy szedd össze magad! Hallod, amit mondok?!

- Igen - felelte aránylag normális hangon Kowalski - zilált arcán tisztán látszott: fogalma sincs, mi ütött belé nemrég. - Sajnálom, Cassie: követni foglak és tovább küzdök az oldaladon!

- Helyes - veregette meg az oldalát, majd finoman megérintette az arcát: harsány vörös folt hirdette, hol ütötte meg. - Ez sajnos szükségszerű volt - tette hozzá bocsánatkérően.

- Mindenki álljon készenlétben! Indulunk tovább!

- Hallottátok a parancsot - fordult az egységéhez. - Mindenki utánam: szórjuk együtt a szabadság szirmait! - kiáltotta, majd kilőve csatlakozott a többiekhez, az osztagával a nyomában.

..........

3 órával később:

Útban a bázis felé megálltak egy elhagyatott falu romjainál, hogy ellássák a sérülteket: további 15 embert elvesztettek és még 8-an megsérültek, köztük Kowalski is szerzett egy mély vágást a bal vállára, ami miatt alig tudta azt mozgatni.