I got no regrets

Tizenhetedik fejezet

Fejben már lefuttatta az elképzelhető legrosszabb eshetőségeket, de ami a szeme elé tárult, mindent felülmúlt: Trostot teljesen ellepték a titánok. Mindenütt szétzúzott épületek, hullák és kétségbeesés.

Pixis, a Helyőrség parancsnoka ismertette a tervüket, aminek hallatán majdnem lezúgott a falról.

- Egy titán alakváltó? - tátogott elképedten, Hanji pedig majd' elolvadt gyönyörűségében.

- Tudod, én már azt hittem, mindent láttam - mormolta mellette Victorio, Matias ellenben szomorúan fürkészte a feldúlt körzetet, ami valaha az otthona volt.

- Parancsnok - szólította meg Pixist. - Van bármi esély rá, hogy sikerrel járnak?

- Ezt nem tudnám megmondani; jelen pillanatban csak várni tudunk.

Sárga füstcsík úszott föl a levegőben. Tehát sikerült - a hadművelet sikerrel járt.

- Nyertünk - szólalt meg Cassie, a hangja enyhén reszketett.

- Nyertünk; mit nyertünk? - szólt Kowalski keserűen. - Több száz halottat és még több sebesültet...

- Ne most rinyáljatok; még nincs vége - szakította félbe Levi.

- Cassandra - lépett közéjük Erwin. - Az egységeddel induljatok előre a körzet északi része felé, és öljétek meg az óriásokat!

- Értettem! - szalutált. - Hallottátok a parancsnokot! Előre! - lőtt ki a manőverével.

........

Körülbelül fél órával és 8 döglött titánnal később történt - Cassandra haladt elöl, amikor hirtelen megfontolásból hátrafordult a mögötte haladó Vic-hez. Rögvest kiszúrta az alatta álló titánt, aki hirtelen elrugaszkodva a fiú felé vetette magát.

- Vigyázz!

Victorio lenézett, majd egy halk kiáltást követően feljebb lendült - gyorsan, de nem eléggé gyorsan. Már csak a hangos üvöltés érte utol, majd újdonsült hadnagya egy tetőn landolt, vércsíkot húzva maga után.

- Vic! - Elöntötte az agyát a gyilkos düh - fordult volna vissza, hogy felaprítsa a titánt, de az egység beérkező tagjai már megtették helyette.

Remegő lábakkal érkezett meg a vadul ziháló Victorio mellé. A jobb lábfeje helyén csak egy patakokban vérző csonk maradt - más sérülést nem látott rajta, de ez is elég volt ahhoz, hogy tótágast álljon a gyomra. Vadul nyelt egyet-kettőt, majd összeszedve magát letépte a sebesültről a köpenyét, és a pengéi segítségével nekilátott, hogy csíkokra szabdalja és szorítókötést készítsen.

- Másom nem hiányzik? - kérdezte a fiú, reszketeg hangon.

- Ahogy látom, nem - vetette oda kurtán, a feladatára összpontosítva.

- Végül is, lehetett volna rosszabb is... Úgy is mindig azt hallgattam, milyen büdös a lábam.. Meg így egy csizmával kevesebbet kell takarítani... Hehe...

- Nagyon humoros - sziszegte, vadul meghúzgálva a hevenyészett kötést.

- Én leszek a Sánta Indián...

- Vic - szakította félbe, a hisztériás rohammal küszködve. - Elájulsz magadtól, vagy szeretnéd, hogy leüsselek?!

- Megoldom magamtól, ne aggódj, csak előtte megtennéd, hogy megvakarod a jobb lábfejem? Rohadtul visz... - Az arcából kifutott a vér; egy kurta pillantást vetve hiányzó végtagjára jutott el az agyáig, mi is történt tulajdonképpen és miről beszélt eddig. Halkan felhördült, majd összeesett.