I got no regrets

Huszonhatodik fejezet

Az elkövetkező hetek jórészt ingázásól álltak: nekiláttak, hogy kiürítsék a régi Főhadiszállásukat és birtokba vegyék az újat, ami immár a Fővárosban foglalt helyet. Cassie enyhe szomorúságot érzett, ahogy dobozokba rámolta a holmijait; az elmúlt évek során ez a hely volt az, ami legközelebb állt ahhoz, hogy az otthonának nevezze, most pedig elhagyni készült. Ugyanakkor ezt az érzést elnyomta az izgalom és öröm; a Főhadiszállásukkal egy időben ugyanis végre beköltözhettek az új házukba, ami nem messze állt a bázistól, és amikor Cassie meglátta az egyszerű, de otthonos épületet, egyik oldalán balkonnal, rögtön beleszeretett. Hál'Istennek, elég jó állapotban volt, így felújítaniuk nem kellett - takarítaniuk annál többet, mivel régóta üresen állt, így gyönyörűen megült benne a por. Amint a sajátjuknak mondhatták, Levi rögvest az azt követő hajnalon felverte, hogy indulás takarítani. Három napos súrolást követően minden ragyogott, úgyhogy nekiláthattak belakni.

Nico, mikor megtudta, hogy mostantól a szüleivel fog élni, örömében elsírta magát. Cassie is csak nehezen tudta lenyelni a könnyeit, és úgy látta, mintha Levi szeme is fátyolosabb lenne, mint általában.

Cassandra, ahogy feladta az utolsó dobozát a szekérre, vetett még egy búcsúpillantást az épületre. Aztán eszébe jutott, hogy maradt egy hely, amit fel akart keresni.

A füves mezőn átvágva szedett néhány szál vadvirágot, amiket elhelyezett a mostanra - az időjárás viszontagságai miatt -, kissé viharvertté vált sírkő előtt.

- Annyira hihetetlen - magyarázta, mialatt letérdelt elé. - Már lassan hat éve itt hagytál minket, még sincs olyan nap, hogy ne jutnál eszembe. Most is hiányzol, mindannyiunknak. Tudod, nem akarok nagy szavakat használni, de a mai napig nagyon hálás vagyok neked, amiért megmentetted az életemet. Isten veled - érintette meg a hűvös követ, majd felállt, hogy csatlakozzon a többiekhez.

...............

- Komolyan mondom, annyi könyved van, hogy már lassan könyvtárat nyithatnál. Még egy doboz, és kivágom az összeset!

- Ha csak egy rossz ujjal hozzá mersz érni a kincseimhez - felelte Cassie síri hangon -, biztosíthatlak, te fogsz repülni!

- Tch! Most költöztünk össze,és már ki akarsz dobni?

- Amennyiben nem esik bántódása a drágaságaimnak - veregette meg a könyveket tartalmazó ládát -, erre nem fog sor kerülni. És te beszélsz? Minek ennyi törlőrongy, könyörgöm?! Minden bútorra külön tartogatsz egyet?

- Ettől függetlenül - terelte el a témát Levi. -, ha még egy kartonnyi könyvet idehozol, nem fogunk elférni.

- Nyugalom, ami maradt, azt a Főhadiszálláson fogom tárolni, az irodámban.

- Mertem remélni - fűzte hozzá a férfi epésen. - Akár át is vihetjük, a Tökmag amúgy rágta a fülem, mikor találkozhat a kölkökkel, és nekem is még van egy kis dolgom odaát.

- Gondolom, ki kell takarítani - jegyezte meg Cassie vigyorogva.

- De a nagy a szád! - Majd, közelebb hajolva, a fülébe súgta -, Majd este is ilyen nagy legyen, mikor felavatjuk a hálószobát!

- Alig várom! - susogta vissza. Aztán feltápászkodott. - De most vigyük a cuccokat!

......

- Hanji néni! - trappolt el mellőle Nico, a szemüveges nő felé.

- Itt a kedvenc kis Ackermanom! - kapta fel Hanji, széles vigyorral. - De megnőttél, édesem!

- Szia, Hanji! - lépett hozzájuk mosolyogva Cassie.