nappalok és éjszakák

16

Még sosem láttam Aiden-t izgulni. A figyelme folyamatosan elkalandozott, a kezei az enyémet szorították, és még a szokásosnál is szótlanabb volt. Éppen a kórházból indultunk hazafelé, hogy még a csütörtöki bioszozás előtt bemutassam Aiden-t a családnak.

Magamnak sem akartam bevallani, de tartottam az egésztől. Még egyik barátomat, iskolai ismerősömet sem vittem haza, ismertettem meg a családdal, most meg egyből Aiden-nel kell kezdenem... 

Mindig is úgy gondoltam, hogy a család egy zárt közeg. Ha valakit bemutatok, akkor annak az embernek tényleg fontos szerepet kell betöltenie az életemben. Jobban átgondolva ha Anya nem erőltette volna az egész vacsora dolgot, biztosan nem szántam volna rá magam.

Az autóban ültünk, a levegőt átjárta Aiden idegessége, csakúgy áradt belőle a feszültség. Próbáltam megnyugtatni, elterelni a gondolatait, de nem sok sikerrel.

- Amúgy az öcséd mennyi idős? - szegezte nekem a kérdést. Néha a témától függetlenül fel-feldobott egy kérdést, mintha ezzel akarná nyugtatni magát.

- Tizenhárom -feleltem, majd az ablaktól elfordulva ránéztem. - Nyugi, minden rendben lesz, kedvelni fognak. - tettem a vállára a kezem.

Egy pillanatra levette a tekintetét az útról, viszonozta a mosolyom, majd vissza is nézett az úttestre.

- Milyenek a szüleid? Szerinted hogyan fognak fogadni? - a hangját átszűrte a feszengés.

- Hát mivel Anya erőltette ezt a vacsorát, feltételezem, hogy kérdezgetni fog majd, hogy megismerjen... Néha kicsit mindenlébenkanál tud lenni, de csak kedvességből teszi. Az öcsémtől nem kell tartanod, nem hiszem, hogy sok vizet zavarna, manapság  velem is alig beszél. Apa meg ugyebár nem lesz itt... -fejeztem be, és egy furcsa gondolat ékelte be magát a fejembe. - Azt hittem neked már van rutinod ilyen téren... - próbáltam félénken célozni.

- Mármint milyen téren? - kérdezte Aiden felvont szemöldökkel. 

- Tudod, barátnők terén... Azt hittem neked már a könyöködön jön ki, hogyan kell a kisujjad köré csavarni a szülőket... - böktem ki végül.

A szavaim hallatán Aiden jó hangosan elnevette magát. Kellett neki pár perc amíg válaszolni tudott.

- Az, hogy együtt voltam lányokkal nem azt jelenti, hogy komoly lett volna a kapcsolatunk... Főleg nem annyira, hogy hajlandó lettem volna bemutatkozni a szülőknek. - a mondat végére a hátán végigfutott a hideg.

- Komolyan? Pedig azt hittem volt már komoly kapcsolatod... - néztem rá kétkedve. Megleptek a szavai.

- Látod Lucy, nekem is te vagy az egyetlen - felelte egy kacsintással. Elpirultam a célozgatására.

Aiden leparkolt a házunk elé, kivette a kocsikulcsot a gyújtásból, mégse mozdult egyikünk se. A feszültség még mindig kézzelfogható volt a levegőben, de Aiden aggodalma átalakult. A keze a combomon pihent és egyre feljebb csúszott. Az érintése forró nyomot hagyott maga után. Odahajoltam hozzá, és az számat az övéhez nyomtam, az ajkaink szétnyíltak, és újból úgy éreztem, mintha Aiden-nel csak mi ketten lettünk volna a világon.

A tenyereiva fenekem pihentek, majd egy határozott mozdulattal felemelt, és magára húzott. Az ölében ültem, elveszve az érintéseiben. A csípőmet önkéntelenül is az övéhez nyomtam, és éreztem, ahogy egyre inkább elszalad velem a ló.

Nem számított, hogy itt vagyunk egy autóban, a házunk előtt, és bárki megláthat minket. Még szerencse, hogy a házunk az utca legvégén volt, ahol szinte senki sem járt.