nappalok és éjszakák

05

Másnap reggel ugyanolyan rózsaszín ködben láttam a világot, mint előző este.

Anyának és apának nem tűnt fel, hogy a szokásosnál később értem haza, sőt még ők sem voltak otthon, amikor lefeküdtem aludni. Másnap reggel csak annyit mondtak, hogy mindkettejüknek dolgozniuk kellett. Kissé szokatlan volt a válasz, mert mindig ügyelni szoktak arra, hogy legalább egyikük otthon tudja tölteni az estéket.

Cole a szokásosnál korábban indult el az iskolába, úgyhogy belőle sem láttam sokat aznap. Pénteken megpróbáltam elkerülni Drake-t az iskolában, nemt tudtam, hogyan viselkedne a tegnapi után. Féltem, hogy odajön hozzám és elkezd kérdezgetni, hogy minden rendben volt-e Aiden-nel.

Amennyire magamat ismerem, tudom, hogy minden az arcomra lenne írva. Azt meg semmiképpen nem akartam, hogy Drake megtudja.

Szóval próbáltam a szokásosnál méginkább próbáltam beleolvadni az iskolai tömegbe, kisebb -nagyobb eredménnyel. Az ebédszünetben Jude már az asztalünknál ült és szokatlan módon nem volt telefon a kezében.

-Szevasz Jude - üdvözöltem, leülve a vele szembe lévő székre. - Hogy vagy manapság? - érdeklődtem.

-Szia - köszönt vissza Jude. - Hát mit is mondjak, csak a szokásos. Iskolaundor és túl sok idegesítő ember. - mormolta. Ezért jöttünk ki ilyen jól Jude-dal, talán ő volt az egyetlen ember a suliban, aki nálam is jobban utálta ezt a helyet.

Jude a tipikus, kocka, ám mégis értelmes kissé stréberes fiú volt. Vörös haja, és szeplői voltak, már-már félelmetesen vékony karokkal és szemüveggel. Tisztára, mintha egy közhelyes amerikai tini filmben játszotta volna, a kocka fiút.

Megmosolyogtatott Jude válasza, és miközben a matek házit beszéltük át, amit ugyebár nem csináltam meg a tegnap este miatt, nekiálltam az ebédemnek.

Az ebédszünet gyorsan eltelt, és ezután már csak biológia órám volt az egyetlen Mr.McDermiddel. Bár mint ne mondjak, mintha az utóbbi időben, kevésbé lett volna kiélezve rám. Hagyta, hogy azt csináljak az óráin, amit akartam.

A mostani is hasonlóan telt el. Én és a biológia tankönyvem. Milyen romantikus párosítás, gondoltam irónikusan. Lassan már egy egész fejezettel előrébb tartottam, mint az osztály. Bár ennek részben az is volt az oka, hogy nem akartam, hogy a legutóbbi feleletem megismétlődhessen. Ezért eltökéltem, hogy ezentúl előre tanulok.

Belemélyedten olvastam a könyvet, amikor arra lettem figyelmes, hogy McDermid a nevemet mondja. Meglepetten kaptam fel a szemem, nem értettem mit akar. 

-Lucy, óra után marajd pár percig, van egy-két dolog amiről beszélnünk kéne - mondta komoly tekintettel. Én csak bólintottam válaszként, hogy lássa tudomásul vettem.

Közben fogalmam sem volt mit akarhat. Ilyen még sohase fordult elő, de nem csak velem, hanem senkivel sem. McDermid nem szokott órán kívűl beszélni a diákokkal.

Idegesen pislangattam az órára, egészen a kicsengetésig, majd mikor a többiek felkapták a táskáikat és a kijárat felé vették az útjukat, én megindultam a tanári asztal felé.

McDermid ott ült a székénél, és a naplóba írogatott valamit. Mikor észrevette, hogy ott állok mellette letette a tollát és rám nézett.

McDermid már egy őszülő félben lévő, az ötvenes évei felénél járó férfi volt. Köztudottan ő volt legszigorúbb tanár az iskolában, és ez meglátszott az óráin kiosztott jegyeken is.

-Lucy, azért hívtalak ide, mert ha jól tudom, most te korrepetálod Mr.Collins-t biológiából - nézett rám a megerősítésemet várva.

-Igen, tanár úr, ez így van. - feleltem, még mindig nem tudva, hogy mire akar McDermid kilyukadni.