A Megmentőm _SZÜNETEL_ -RONNIE RADKE FANFICTION-

ELSŐ KÖTET / 1.fejezet

Annie komótosan sétált a reggeli ködben. Alig volt nyolc óra, s a tavasz, a vége felé közeledett. A pékségbe ment, ahogy ilyenkor mindig. Minden teljesen ugyan olyan volt mint bármelyik másik nap. A pékség melletti kávézóban, pont az utcára néző ablak mellett, ott ült az a különös férfi. Minden nap, mindig ebben az időpontban ott, és csakis ugyan ott ült. Mindig ugyan azt itta. Egy csésze kávét, feketén, egy cukorral. Annie néha látja amint kikéri. Jobb napokon ő is bemegy.
Mindig megnézi a férfit. Fél rövid sötétbarna haj. Tele tetovált kar. Izmos test. Barna szemek.
Mindig egyedül ült. Nem csoda, senki nem akarna még csak az asztala közelébe se menni. Elég barátságtalannak néz ki.
Pontosabban ezt gondolhatta a többi ember. Annie nem. Számára kimondottan vonzónak és karizmatikusnak hatott a férfi.
A pékségből kijövet, úgy döntött mégiscsak megenged magának egy kávét. Már egészen világos volt. Mondhatni teljesen feljött a nap, a köd pedig szerte foszlott.
A lényeg úgyis mindig csak annyi volt, hogy minél később érjen haza. Mindig addig, és azzal húzta az időt amíg s amivel csak tudta.
Leült, az idegenhez, egy távolabb eső asztalhoz, és elgondolkodott. Még az is eszébe jutott hogy ennie is kéne valamit. Legalább azzal is megy az idő. Vajon a szokásosat kérje?
S míg ezen agyalt, az egyik pincér elé rakott egy pohár cappuchinot sok tejjel. Pont ahogy szereti.
Értetlenkedve nézett rá, mire a pincér megszólalt.
-Az az úr küldi. Az ablak mellől. - mondta a fiatal lány, azzal sarkon fordult és elment. Annie a férfi felé nézett, a tekintetük pedig találkozott egy pillanatra. A lány látni vélte, hogy a férfi ajkai mosolyra húzódnak amint elkapja pillantását, ám erről nem bizonyosodhatott meg teljes mértékben, mivel csészéjét a szájához emelte és belekortyolt. Annie is vissza fordult.
Azok a csodás barna szemek.
Lassan inni kezdte a kávét ami most is épp oly finom volt mint mindig. Akaratlanul is az ablak melletti asztal felé tévedt tekintete, ám az idegen már nem ült ott. Szomorúan nézett le italára ami már csaknem elfogyott.
-Szabad? - hallotta a mély hangot maga mellől hirtelen, mitől kissé megrándult. Felnézett a hang tulajdonosára aki csak ugyan Ő volt.
Már a lány előtti székhez sétált és leülni készült.
-Ömm...az...igen..persze..nyugodtan üljön csak... - Annie nem számított a férfira és igencsak zavarban volt. Hirtelen nagyon érdekelni kezdte hogy milyen ruha is van rajta. Bő bebújós krémszínű pulcsi, trehányan felkontyolt fekete haj, egyszerű fekete farmer. Széteső félben lévő tornacipő.
-Ízlik a cappuchino? Ahogy láttam ezt kedveled. - Persze ő csodásan nézett ki. Valamilyen furcsa mintát ábrázoló fekete póló. Fekete szegecses bőrdzseki. Fekete térdnél kiszaggatott farmer.
-Igen igen én öm köszönöm...én kifizetem. - motyogta zavartan a lány, és már túrt is a pénztárcája után.
-Dehogyis. Nem kell. Szívesen vettem. - válaszolta szinte azonnal a férfi nevetve.
-De..azért mégis..-mondta halkan tovább.
-Ragaszkodom hozzá, hogy ne. - mosolyogott még mindig a lányra. - Egyébként Ronnie vagyok. Ronnie Radke. - mutatkozott be, mintha csak mellesleg mondaná.
Ronnie. Milyen szép név.
-Én Annie Silverman. Nagyon örülök. - mutatkozott be Annie is, egy ideges mosoly keretében. - Öhm..azért mégis..mivel köszönhetném meg..?
Ronnie halkan felkacagott.
Édes a nevetése.
-Tényleg ennyire ragaszkodsz hozzá? - kérdezte Annie szemeibe nézve, mitől a lány érezte amint elpirul.
-I-igen...ragaszkodom hozzá. - mondta félhangosan.
-Ez esetben, hadd kísérjelek haza.
Jaj ne...
-Azt...azt nem. Nem lehet..nem. - motyogta Annie a fejét rázva.
-Miért nem? - kérdezte Ronnie teljes értetlenséggel. Ám még mindig halványan mosolygott.
-Én öm...ez..bonyolult és én..én nem.. - Annie egyre akadozva beszélt és azt sem tudta mit mondjon.
-Rendben rendben. Értem. Akkor csak hadd hívjalak meg kedden egy reggelire. - mosolygott újra a férfi.
Végülis..? Mi baj lehetne?
-R-Rendben. Még egyszer nagyon köszönöm a kávét. Akkor.... kedd - mondta Annie mosolyogva és felszedve a cuccait elindult haza.
Barna kerítések.
Fehér, rózsaszín ködbe burkolózott házak.
Szép kertek.
Gyűlölte a környék minden házát, minden emberét és minden egyes apró szegletét.
Haza felé menet általában rossz kedve van, most viszont boldogan trappolva ballagott.
Beért a kihalt növényekkel teli kertjükbe, majd a verandára felérve a kilincs után nyúlt, ám az ajtó abban a pillanatban kinyílt.
Annie arcáról azonnal le hervadt az az apró mosoly is, s ledermedten állt az ajtóban.
-Apa..sz-szia...- suttogta alig érthetően.
-Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte rekedtes hangon apja, majd meghúzta a kezében lévő, félig üres üveget.
-Én...csak..nagy volt a sor. - motyogta a földet kémlelve. A férfi karja Annie felé indult, mitől a lány reflexszerűen össze rándult. Apja keze ám csak a pulóverére mutatott rá. Szája undok mosolyra húzódott majd ismét megszólalt.
-Leittad magad egy kis kávéval. - Annie szinte teljesen elhűlt és remegve nézett pulóverére, amin csakugyan ott volt egy kisebb folt.
-Apa....apa én... - suttogta, de nem tudta befejezni, érezte amint a másik durván a hajába markol és be rángatja a házba. A földre esett, a csomagok a padlón landoltak, az ócska fa ajtó pedig hangosan be csapódott.
-Apa kérlek... - a mondatot megszakította egy újabb csattanás. Égett az arca de még bőven nem volt vége.
-Már megint hazudozol mi?! - ordította magából kikelve a férfi, az üveget az Annie mögötti falnak dobta, ami azonnal apró szilánkokra tört, s szétloccsant a még benne lötyögő alkohol. Annie a fejéhez kapta a kezét és felsikoltott.
-Sajnálom...nem fordul elő többet..- vékony patakokban folytak könnyei.
Hirtelen mintha minden levegő kipréselődött volna belőle. A fájdalmat csak a második rúgás után érezte.
-Persze...hogy...nem....fog...előfordulni.... még egyszer....te....szajha...! - Kiáltotta, szavait egy-egy újabb jól irányzott rúgással megerősítve. - Mostantól én járok a boltba. Nem mész innen sehová. - Mondta immáron nyugodtan. A csendet csak Annie vad zokogása szakította meg, amint magzat pózba kuporodva a szilánkok közt szorongatja a hasát.
-....Sajnálom...úgy sajnálom....- szipogta egyre hangosabban.
-Fogd be a pofád és takarítsd fel ezt a szart. - hangzott apja válasza, majd elsétált a nappaliba.