A Megmentőm _SZÜNETEL_ -RONNIE RADKE FANFICTION-

3.fejezet

Az ébresztő hangjára kelt, amit azonnal kinyomott. Tegnap este állította be, az ócska csúsztathatós telefonján, aminek nagyjából csak ennyi volt a funkciója a híváson kívül.
Hat óra volt.
Az egyik fehér szekrényéhez sétált és kutakodni kezdett. Sosem volt még ilyen helyzetben.
Mit vegyen fel?
Több tíz percnyi tépelődés után egy bézs kötött pulóver mellett döntött és a fekete farmerja maradt.
Egyéb híján a szakadt tornacipőt vette fel, a haját pedig kifésülve, kulturált kontyba kötötte. Még a sminkre is gondolt. Ám eszébe jutott hogy neki egy sincsen, az anyjának voltak, de az ő szobájának ajtaja, mindig kulcsra van zárva.
Így ejtette az ötletet.
Halkan kiment a konyhába, onnan pedig át az előszobába.
Hallotta az apját a nappaliban matatni.
-Ühm..apa..- mondta félénken a másik szoba felé fordulva. Keze már a kilincsen volt.
-Mit akarsz?! - érkezett bentről az ideges válasz.
-Elmegyek meglátogatni anyát. Viszek neki virágot. - imádkozott hogy apja ne emlékezzen arra, hogy nem mehet ki.
-Oké. - Nem emlékezett. Annie villámgyorsan feltépte az ajtót és kiment még mielőtt apja meggondolta volna magát.
Kellemes idő volt. Orrán keresztül beszívta a friss levegőt, majd a száján kifújta.
Napfény.
Mennyire hiányzott már neki..
Pulóvere ujját lehúzta a jobb kezén, hogy eltakarja csuklóját, ami tegnap óta csúnyán belilult.
Elindult a jól ismert utcán.
Hagyta, hogy a szellő cirógassa arcát és bele kapjon pulcsijába.
Hét óra körül lehetett, Annie pedig ráérősen baktatott, de nem a temető felé.
Természetesen a kávézóba.
Még így is hamarabb oda ért mint tervezte, tekintete rögtön az ablak felé siklott, ahol össze akadt valakiével.
Hát itt van.
Zavartan másfelé nézett, befelé menet pedig még egyszer lejjebb húzta pulcsi ujját.
Ronnie asztala felé sétált majd leült vele szembe.
A férfi felkapta a fejét.
-Jó reggelt. - köszönt legelőször Annie.
-Neked is. Mit kérsz? - kérdezte mosolyogva Ronnie.
-Hát..nem is tudom. Te mit eszel? - tette fel a kérdést félénken a lány, kezét az asztal alatt tördelve.
Olyan jóképű.
-Lássuk csak...- Intett az egyik pincérnek aki azonnal az asztalukhoz ment. - A mai ajánlott reggelit kérnénk mind a ketten. Kösz. - mondta lazán majd ismét Annie szemeibe nézett.
-És mond csak, itt laksz a közelben? - kérdezte Ronnie.
-Ó..öm, igen igen, errefelé..nem...messze. - Egyszerűen nem tudott a szemeibe nézni. Olyan átható volt a tekintete, olyan kutató.
-Mesélj valamit magadról. - mosolygott rá a lányra, hogy Annie ismét elkapta a tekintetét.
-Meséljek? Hát...nincs nagyon mit mesélni. Én öm..26 éves vagyok..és.. - Nagyon cikinek érezte a pillanatot. De egyszerűen fogalma sem volt mit mondhatna. Ronnie meg csak nézte azokkal a kíváncsi barna szemeivel..
-A barátoddal laksz? - vágott közbe a férfi érdeklődve.
-Nem..dehogy. Nincs barátom. - nevetett fel Annie.
Rég nevettem.
-Akkor a férjeddel? - kérdezett újra Ronnie.
-Nem..nem szó sincs róla. Nem vagyok férjnél. - Ronnie láthatóan még nagyobb mosolyra húzta a száját.
Miért érdekli?
-Én az...apámmal élek egy ideje. Eladtam a lakásom és hozzá költöztem. Tudod..nem viseli túl jól anya halálát. Már lassan egy éve volt..de...még mindig nem igen dolgozta fel. Így..segítek neki és ápolom ha kell.. - motyogta elhaló hangon Annie, majd észrevéve magát felkapta a fejét.
-Jaj..én..nem tudom ezt miért mondtam nem kéne ilyen lelombozó dolgokról beszélnem, teljesen elrontom a... - szabadkozott idegesen nevetgélve, de Ronnie közbe vágott.
-Nem, nem. Semmi gond, örülök, hogy elmondtad. - Mondta a férfi mosolyogva.
-Na és te? - kérdezte Annie.
-Az én családi életemet..hagyjuk meg máskorra. - még mindig mosolygott, de ebben a mosolyban volt valami más is. Valami szomorú, valami bánatos dolog.
-És..mit dolgozol? - kérdezett újra a lány.
-Hát, tulajdonképpen egy bandában éneklek. - Annie elkápráztatva nézett rá.
Az ételt eléjük rakták, de a lány ügyet sem vetett rá.
-Tényleg? És milyen banda? - érdeklődött elmosolyodva, kezeit az asztalra helyezte.
-Ezt komolyan kérdezed? - nevetett fel Ronnie, a lány pedig elpirulva fogta a fejét.
-Jogos. Mi a neve? - kérdezte még mindig kuncogva.
-Falling In Reverse. Majd otthon hallgass meg egy-két számot. Kibaszott jók vagyunk. - válaszolt Ronnie felnevetve.
-Mindenképpen.
Falling In Reverse.
Milyen érdekes.
-Te is erre laksz? - kérdezte Annie elkezdve enni az ételt. Belga palacsinta volt, forró, keserű csoki öntettel, tetején egy kis tejszínhabbal.
-Nem, nem igazán. Az egyik ismerősöm lakik itt, eljöttem meglátogatni, és egy kis ihletet szerezni a következő albumhoz. - mondta Ronnie is elkezdve az evést.
Annie halkan felnevetett.
-Mi az? - kérdezte teli szájjal a másik.
-Az..az arcod csokis lett. - mondta mosolyogva, saját arcán pedig megmutatta merre.
Ronnie fel vett egy szalvétát és megpróbálta letörölni.
-Most jobb? - kérdezte, ezúttal viszont még rosszabb lett.
Annie immár hangosabban nevetett fel.
-Így csak szét kented! - mondta kezét a szája elé emelve. - Ajj majd segítek. - mondta vigyorogva, és rádőlve az asztalra letörölte a foltot.
Mikor végzett, Ronnie kicsit távolabb húzta a fejét.
-Mi történt a kezeddel? - kérdezte, Annie jobb csuklójára biccentve. A lány ijedten húzta vissza a karját, és le ült a helyére.
Szedd össze magad Annie.
-Ja..ez? Ez igazán semmi. Én csak tudod..elég ügyetlen vagyok..egészen vicces történet..-mondta idegesen nevetgélve. De egyszer sem nézett Ronnie szemeibe.
-Igazán? - kérdezett vissza a férfi.
-Igen. Igazán. - Annie rávette magát hogy a másik szemébe nézzen, ám hiba volt.
Tudja.
-És te dolgozol valamit? - váltott témát Ronnie, mitől Annie fellélegzett.
Ugyan honnan tudhatná, te idióta?
-Nem, én..egyetemre jártam, csak most kihagyok egy évet. - válaszolta önfeledten. Már egészen belejött a csevegésbe, és nem is érezte annyira kényelmetlenül magát.
Annie nem tudta mennyi lehetett az idő, de most nem számított. Ezúttal nem.
Apja valószínűleg már dolgozik, így addig marad amíg csak akar.
Még sokáig beszélgettek.
Ronnie kikísérte Anniet.
-Köszönöm szépen a reggelit. - mosolyodott el a lány meglökve a bejárati ajtót.
-Nagyon szívesen. Ó, és mielőtt még elfelejtem, tessék. - közben előhalászott egy papírfecnit és Annie kezébe nyomta.
Egy telefonszám volt rajta.
-Én is meg adjam az enyémet? - kérdezte esetlenül Annie.
-Nem kell, úgyis tudni fogom, hogy te hívsz, mivel a kutya se keresne. - mondta nevetve. Annie zsebre rakta a számot és kicsit távolabb lépett.
-Én nagyon..élveztem ezt a délelőttöt, és..hát...akkor szia. - A lány nem is tudta hogy most sírjon vagy nevessen. Ennél szerencsétlenebbül nem is fejezhette volna ki magát.
Most meg kéne ölelnem..?
-Szia Annie. Feltétlenül csörögj rám ha meg hallgattad egy számunkat. Kíváncsi vagyok mit szól hozzá. - szólt még neki utoljára, aztán elkezdett hátrafelé sétálni. Rámosolygott a lányra, majd megfordult.
Annie kívülről elég furcsán nézhetett ki, ugyanis vigyorgott egész úton, mint a vad alma. Boldog volt.
Ami nagy szó.
Álmaiban sem gondolta volna hogy pont ő ilyen kapcsolatba kerül egy híres emberrel. És Ronnie olyan kedves. Olyan vidám. Olyan vicces. És olyan...
Annie azon kapta magát, hogy már a házban van. Kész csoda, hogy az apja nyitva hagyta neki az ajtót.