Befejező rész
Mindannyian beültünk a bérelt autóba, s apa vezetésével elindultunk a panzió rendezvényére. Egy ilyen alkalommal elgondolkodik az ember olyan dolgokon, amik átlagosan nem fordulnak meg a fejében. Mint például, hogy egy kontinensen vagyok anyával, de nem tudnánk találkozni, mert mindig elfoglalt. Vagy Wyatt-tel igazi tesók leszünk valaha? Olyan fura ez az egész vele kapcsolatban is. Lehet egy olyas valaki az ember legjobb barátja, aki félig a testvére? Ha eddig úgy tekintettem rá, mint a testvérem az azért lehetett, mert elmondtam neki mindent. De hogy most a szüleink miatt lennénk azok? Sajnos ez két és külön helyzet. Wyattre ezentúl édestestvérként kell tekintenem. Ha a szüleink szét mennek, legjobban remélem, hogy az majd nem fog hatni a mi kapcsolatunkra. Hiányolnám. Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne velem, ha nem mondhatnék el neki mindent.
Na és Finn... Finn és én.. hát. Komplikált. Megmagyarázhatatlan és érthetetlen. De szeretem.
Az ablakon néztem ki. Igaz sötét volt már, de a hó virító fehérsége és a rá sütő hold fénye segített ezen a sötét estén és világosabbá tette. Nem kellett sokat mennünk, nem volt messze a hotel. Kicsit izgultam, de nem is értem miért. Ez nem egy vörös szőnyeges rendezvény, valamiért mégis fontosnak éreztem. Apa leparkolt, a fiúk kiszálltak, végül én is. Wyatt állt a nyitott autó ajtaja mellett, engem várva. Átkaroltam és úgy sétáltunk a többiek után. Egy kissé komolynak éreztem magam, ami más és egyéb helyzetekben ritka. Talán a ruha teszi ezt velem.
Leültem, s még mindig ezen a hirtelen komolyságon agyaltam. Rájöttem, hogy soha sem akarok felnőni. A felnőtt emberek élete túl van komplikálva. Túl sok mindenre kell figyelniük, míg én 14 évesen boldogan nézem a rajzfilmeket a meleg takaróm alatt, addig ők keményen dolgoznak az én boldogságomért. Ahogy mindenki gondviselője ezt teszi. Ha lenne egy ember, akire támaszkodhatnék, biztosan az én életem is fenekestül felfordulna. Talán ezért is örülök annak, hogy apa végre talált valakit, akit feltétel nélkül szerethet és támaszkodhat rá bármilyen helyzetben. Ez aranyos.
Nagy gondolatmenetem közben kihozták a vacsorát és előkelő ruhás emberek lepték el az épületet, és persze a táncparkettet is. Finn leült mellém.
- Minden rendben? - tette dermesztően hideg kezét a vállamra.
- Hideg a kezed. - néztem rá.
- Tudom. Meg akarod fogni? - nevetett.
- Már kérni akartam - nevettem én is.
- Akkor minden oké? - kérdezte ismét.
- Persze. - mosolyogtam, majd visszament a többiekhez. Amíg egyedül voltam ittam pár korty puncsot, majd apa felkért táncolni. Ez egy nagyon szép gesztus volt tőle, nem volt kérdéses, hogy belemegyek-e.
Kicsit fura volt a magassarkú, de a számot végig tudtam benne táncolni. Figyelmem nem tudta elkerülni a nyitott terasz ajtaja. Apának azt mondtam kimegyek mosdóba, de igazából csak a teraszra mentem. Olyan szép minden. Még így este is. A csillagos, letisztult égbolt, a hangulat, a hegycsúcsok és persze a hold fényétől csillogó hó. Varázslatos.
Pár percig biztosan álldogáltam kint, hiszen Finn kétségbe esetten keresett.
- Camden! Végre megvagy! - jött mellém a korláthoz, majd mikor körbenézett, s az ő szava is elakadt.
- Ugye milyen gyönyörű? - mosolyogtam rá.
- Csaknem annyira, mint a mellettem álló érett lány.
- Ez kedves. De nem vagyok érett. - mosolyogtam tovább is.
- Számomra az vagy. És bámulatosan szép. - nézett mélyen a szemembe.
- Köszönöm - mondtam megilletődve - Mióta vagy ilyen csábos? - nevettem.
- Mióta megláttalak és beléd estem. - mondta halálosan komolyan. Sehol nem találtam, még csak jelét sem a humornak. Elakadt a szavam.
- Bocsánat.. - túrt bele a hajába.
- Ne.. Finn. Én is beléd estem. Emlékszel.. amikor forgattunk? - mevettem fel egy pillanatra. - Olyan kicsik voltunk. Vajon mennyi minden változott azóta? - gondolkodtam el.
- Nem tudom, de azt biztosra mondom, hogy az érzéseim irántad erősödtek. - húzta apró mosolyra a száját. Én csak mosolyogtam, s az elpirultság tüzében égtem. Egyszer csak megfogta a kezem, s érezhette, hogy remeg, hiszen majd' megfagytam. Levette zakóját, s hátamra helyezte. Ismét megfogta a kezem, s maga felé fordított.
- Szeretlek. - motyogta, majd szemeim kezdte pásztázni. Az egész olyan volt, mint egy lidérces álom. Nem tudtam eldönteni álmodok-e, vagy ez a valóság. Így hát meggondolatlanul megcsókoltam, s mikor viszonozta akkor éreztem, hogy nem álmodom. Szeretem.
VÉGE
