- Kész az ebéd! - szólt be apa a szobámba.
- Oké, szerintem mi majd elmegyünk valahova kajálni. - mondtam neki lazán, Finn pedig csak bólogatott.
- Rendben - mondta apa, majd ki is ment a szobából. Finn-nel befejeztük a matekot és azon vitatkoztunk, hogy hova menjünk kajálni. Végül sikerült megegyeznünk, s én ahhoz illően válogattam a ruháim.
- Ne! Majd én! - ütötte ki a kezemből a felsőt Finn amit épp nézegettem.
- Oké, de akkor azt most rendben vissza is teheted! - szóltam rá, majd az ágyamon kezdtem el nyomkodni a telefonom amíg Finn válogatott.
- Kész! - szólalt meg kb 10 perc elteltével.
- Rosszabb vagy, mint egy lány.. én már 5 perc alatt kiválasztottam volna - forgattam a szemeim nevetve, majd kiküldtem Finnt a szobából amíg felöltöztem. Utána húztunk cipőt, kabátot és el is indultunk a kiszemelt helyhez. Finn egy kicsit régebbi étkezdét ajánlott, ahova régen járt a testvéreivel. Mivel nem tudtam más hellyel ellenkezni, ezért elfogadtam a döntését. Kézen fogva sétáltunk, mert kedves Finn Wolfhard nem volt hajlandó tömegközlekedési járművekkel menni. Már éppen akartunk bemenni a hangulatos étkezdébe, mikor a hátunk mögött sikítozó lányok tömege jelent meg.
- Ez talán valami kirándulás? - néztem egyszerre értetlenül és nevetve a partneremre.
- Remélem - szorította meg a kezem, majd megfordultunk.
- Finn!
- Úristen, ez tényleg ő! - rohamozták le a fiút, én pedig mielőtt valami bajba keverednék bementem az étterembe és rendeltem magunknak kaját, mert éhen haltam már majdnem. Finn kb fél óra múlva beért és leült hozzám. Gondolom mondanom sem kell, hogy én már megettem.
- Szerintem kihűlt - mutattam arra, amit neki rendeltem kibújva a telefonom mögűl. Ő nem szólt semmit, csak odaült mellém és átkarolt.
- Ugye nem haragszol? - fogta meg az állam és fordította felé a fejem, pont, hogy összeérjen a tekintetünk.
- Nem, dehogy. - mondtam nyugodtan, majd az asztalra "feküdtem".
- Camdeeen.. - hallottam a fiú emelkedő hangját.
- Vagyis.. nem vártam azt, hogy majd elküldöd őket. Tényleg nem. Csak azt hittem, hogyha végre ki tudunk mozdulni ketten egy kicsit akkor tényleg csak ketten leszünk. És ezt az oltárian finom ebédet együtt ettük volna meg - nevettem már a végén.
- Ez nagyon aranyos volt - mosolygott öntelten, mire én csak meglepetten néztem rá.
- Az aranyos ahogy "hisztizek"? - vontam kérdőre.
- Nagyon aranyos - ölelt magához nevetve.
- Majom - mondtam, miközben ölelgetett, s én a mellkasába bújtam.
