Mindig is azt hittem,hogy a létem utolsó perceiben lepereg az életem előttem,vagy látni fogom a fényt. De nem láttam semmit. Azt is hittem,hogy nincs olyan a való életben,hogy lassított felvétel. Mindig úgy gondoltam,hogy ez csak filmes paraszt vakítás. Nos...nem volt igazam. Ahogy megnyomtam a gombot érzékeltem szinte mindent magam körül. Éreztem a helyiség rezgését. Éreztem,ahogy a démoni energi kicsapódik az éterbe. És láttam. Láttam a fényt. Bár sose gondoltam,hogy az életem végén gyönyörű aranyszínű angyal szárnyakat látok majd. S aggódó zöldes barna szemeket,amelyek arany sávban kavarogtak. Éreztem az arkangyal kezét a vállamon,s éreztem azt is,ahogy kicsúszik a föld alólam. Aztán bummm. Nem volt semmi. Csak sötétség,és harmatos fű illat,minden hol. Kipattantak a szemeim. Először Gabrielt láttam magam előtt,ahogy felém tornyosulva állapítja meg,hogy jól vagyok. Pedig nem voltam,hogy is lehettem volna,amikor.... Emilia.... Félre löktem az arkangyalt,hogy oda kúszhassak a vadász nőhöz,aki lecsukott szemhéjjal feküdt az avarban,vérben ázva. Mintha csak aludt volna. Arca békés volt. S csakugyan,mintha édes álmot látna,annyi különbséggel,hogy a mellkasa nem mozgott fel s le. Sírva fektettem az ölembe. -Ne..-zokogtam összetörten. Mert ez történ a szívem szakadt bele,hogy így kell látnom. A haját csókolgattam kétségbe esetten,s úgy öleltem mintha el akarnák tőlem szakítani. Ringatóztam vele,s folyamatosan a nevét kántáltam. A nevét....mintha vissza jönne,csak mert én szólítom. Aztán éreztem magam mellett Gabrielt. Hirtelen támadt a vadságból és kétségbeesésből bevillanó ötlet. -Gyógyítsd meg!-néztem könnytől fátyolós szemeimmel a férfira. -Nem lehet. Már halott. -Akkor hozd vissza!-ordítottam torkom szakadtából. -A lelke már nincs itt. Nem akarja,hogy vissza hozd. -Mi?-kaptam fel a fejem.-Miért nem? -Kaeden mindennek ára van.-nézett rám szomorúan az arkangyal. Visszanéztem Messer-re. Békés volt és halott. És én élve akartam látni. Azt akartam,hogy szántsa fel az országutat azzal a roncs motorjával. Lefektettem őt. Elpattant bennem valami,amikor a véráztatta ruhámra néztem. -Hozd vissza!-suttogtam az angyalnak,aki már mellettem térdelt. Nem válaszolt. Nem tett semmit. Ököllel estem a mellkasának. -Nem hallod! Hozd vissza! Gabriel próbált lefogni,de nem ment neki. -Gabriel!-kiáltottam segély kérően,azt akartam,hogy használja az erejét. Az arkangyal erőszakos ölelésbe vont. -Eressz!-próbáltam szabadulni,de erősebb volt nálam. -Semmi baj.-suttogta fülembe. Még jobban kapálóztam. -Kérlek.-ütöttem egy utolsót mellkasára s összerogytam az ölelésében. Sírva fakadtam. Gabe nyugtatgató szavakat susogott fülembe. -Fáj. Annyira fáj.-roskadtam bele eme szavakba. Aztán elveimet félre vetve át öleltem a férfit. Meglepődött,s egy kicsit lazult a szorítása. Egy pillanatig. Beletúrt a hajamba s fejemet a vállára fektette. Aztán csend lett. Gyásszal és bűntudattal teli csend állt be. Úgy vont be minket,mint az erdei sötétség.
🔯
Vadász temetés kapott. Tisztességeset. Az arkangyal segített nekem. S ott az erdei tisztáson szabadjára engedtem őt. El engedtem. A lángokat tanulmányoztam,amelyek lassan emésztették el. Láttam a tűzben kirajzolódni emlékeimet róla. Láttam,ahogy lőni tanított. Láttam az első kocsmai verekedésünket. Láttam,ahogy felnevel. Láttam,ahogy ketten álltunk a máglya előtt,s búcsúztunk Nora Memphistől. S most egyedül állok. Meredten bámulom magam előtt,ahogy az utolsó apró része a régi életemnek hamuvá lesz. A nyakamon lévő láncot leakasztottam,egy ördögcsapdát ábrázolt. Gabriel kérdőn nézett rám. -Az első vadászatom Emiliával volt,anya még csak nem is tudott róla.-mosolyodtam el szomorúan.-Egy vérfarkas volt. Rálőttem,de nem talált célba. Messer megölte a lényt. A töltényt megtalálta és beolvasztotta. Azért adta a medált,hogy emlékezzek rá. Emlékezzek arra,hogy az emberek hibáznak,megesik. Viszont egy vadász gyakrabban elköveti. Mert a cél szentesíti az eszközt.-néztem megtörten az angyal szemeibe. Aki elgondolkodott szavaimon,majd csendben vissza fordult a tűzhöz. -Ég veled Emilia Messer. Pokoli jó ember,anya és vadász voltál.-búcsúztam el,s a nyakláncot a lángokba dobtam. Majd elmorzsoltam az utolsó könnycseppemet.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Hátat fordítottam és ott hagytam a tisztást. Gabriel követett. Előhalásztam a zsebemből a telefonomat,hogy üzenetet írhassak Sam-nak. Miután megírtam az angyalhoz fordultam. -Velem tartasz?-tettem fel a kérdést. Össze vont szemöldökkel nézett rám. -Hova lesz az út? -Vadászni megyünk. -fordítottam neki hátat. Ám ekkor hátulról a halántékomhoz nyúlt,s elragadott a sötétség. Az angyal elkapta az elájult lány. Ölbe vette,s a könnytől és vértől maszatos arcát tanulmányozta. Volt a lányban az angyal szerint valami furcsa földöntúli csoda. Hitetlenkedve rázta meg a fejét. -Csak egy Winchester.
