Possibility - BTS ff. BEFEJEZETT

1. Fejezet

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Ki hívhat ilyen korán? A kijelző privát számat jelez, így egy ideig gondolkodom, hogy fel vegyem-e, vagy hagyjam, és aludjak vissza. Ha már felkelltett, ajánlom, hogy fontos legyen! Fogadom a hívást, majd félve a fülemhez emeltem, és beleszóltam.

-Halló? -mondom kicsit fáradtan a telefonomba, majd meghallok egy férfi hangot.

-Elnézést, hogy ilyen korán hívom önt, de ez sürgős lenne. -szólt vissza köszönés nélkül egy férfihang. Mi lehet ennyire sürgős? -Egy ösztöndíjas lehetőséget szeretnénk felajánlani magának. -hmmm, vajon mi lehet az? -Csak egy dolgot kell megtennie. -mondta ismét a férfi a telefonba.

-Mi lenne az? -kérdeztem elgondolkodva. Talán nem olyan jó ötlet. Vagy mégis? Na majd a ''dolog,, hallatán eldöntöm.

-Oké, most nagyon figyeljen. Fél évre ki kellene mennie Koreába, azon belül Szöulba. Mi álljuk a repülő költségeit, és biztosítunk magának egy tetsző lakást. Az első hónapig fizetnénk az ételeit, de az lenne a lényeg, hogy a zenei iparban elhelyezkedve, közhíressé kéne válnia, ezzel megnyerve az ösztöndíjat, és egy gyakornoki lehetőséget. -Olyan gyorsan beszélt, hogy fel se tudtam fogni. Megnyertem azt a pályázatot, amit fél évvel ezelőtt hülyeségből próbáltam? Háát igen, akkor sem voltam teljesen magamnál. De ez most komoly? Ilyen nincs! -Szóval ennyi lenne. Amennyiben elfogadja, minél hamarabb szerzünk magának egy repülőjegyet. Hogy választ? -kérdése hallatán rögtön rávágtam volna, hogy ''igen!,, de anyának is tudnia kéne róla. Ilyen csak egyszer adódik az ember életében! Legyen!

-Rendben, elfogadom. -mondtam kis hatásszünetet hagyva a rendben után.

-Értettem, majd tájékoztatom, hogy mikor megy a gépe. Addig is, viszont hallásra! -és ezzel le is rakta a telefont. Most akkor megyek ki Koreába? De jó, de most mit pakoljak be? Várjunk! A csajoknak is szólnom kell! Őket is viszem, az biztos, meg persze nélkülük be se tudnék pakolni. Gyorsan a közös csoportunkba bementem, majd elindítottam egy csoporthívást. Pár csöngés után mindenki fel is vette.

-Mi az, Kim. -szól bele először Mia.

-Mivan már.... Tudod te, hogy hány óra van? -szól bele Lara fáradtan. Persze, hisz' ő egy éjjeli bagoly. Egész este csinálhatta a dolgát. Vagy táncolt, vagy irt, vagy olvasott...... Ő már csak ilyen. Bántam is, hogy ilyen korán hívtam. Én is így szoktam reagálni, mikor ő hiv ilyen korán, nem várom el tőle, hogy ő ne akadjon ki.

-Boccs, hogy felébresztettelek titeket! De ez nagyon fontos! -mondtam izgatottan a telefonba. Mi lesz a reakciójuk? Tudják, hogy mindig is egy antiszocc voltam, és még a fővárosba is ritkán akartam elmenni.

-Ha annyira fontos, akkor mondd már! -kezdett el már szinte kiabálni Lara a telefonba. Jól van na! Gyors leszek!

-Kaptam egy ösztöndíj lehetőséget! Koreában! Azon belül Szöulban! -kiabáltam a legvidámabb hangomon. Tudjuk, hogy mind a négyen oda akarunk menni, mert hát, miért ne? Szeretjük a k-popot, és hát na!

-HOGY MI VAN??!! -kiáltanak egyszerre bele mindhárman a telefonba.

-Jól hallottátok! Ösztöndíjat nyertem! -mondom, majd elkezdek a szekrényemben keresgélni.

-És ezt mikor is intézted? -kérdezi tőlem Mia, majd gyorsan átfutom a dolgokat, hogy ezt hogyan is mondjam el neki.

-Öhhmm, hát, tudod.... Mikor Larával elmentünk egyik este bulizni, kicsit sokat ittunk, gy néhány hülyeséget is csináltunk. Én például jelentkeztem az ösztöndíjra. Nem hittem volna soha, hogy ez megtörténhet, pont velem. -magyarázom, majd csak mindenki hümmögését hallom, majd kínos csend uralkodik a csoportos telefonálásunkban.

-Hát ez oltári! -kiabálja el magát Mia, majd négyen kezdtünk el sikítozni, és ugrándozni.

-Várjatok! -komolyodok el, majd mindenki csöndbe marad.

-Mi az? -kérdezi Mira kicsit félve.

-Be kell pakolnunk! Valaki segítsen nekem! Kééééérleeeek! -mondom, majd mindenki elkezd nevetni.

-Fél óra, és ott vagyunk! -mondják egyszerre, majd mindenki kilép a csoportos hívásból.

******

-Úristen. Mintha atomrobbanás lett volna! Úgy menj el innen, hogy előtte kitakarítasz! -mondta Lara, közben méregette a sok hülyeséget a földön meg szinte az egész házban. Három hónapja költöztem ide, de azóta egyszer se takarítottam ki, vagyis nem raktam rendet.

-Azért is hívtalak. -fogtam meg vállánál fogva.

-Ne várd el tőlem, hogy én takarítsak ki helyetted! És ha segítenék is, mit kapnék? -jelent meg száján egy sunyi mosoly. Persze, nála mindent mindenért. Na majd ha megtudod mit kapnál.

-Eljöhetsz velem Koreába. Meg persze ti is, ha segítetek. De segítenetek kell összepakolni is! Mit kéne vinnem? -néztem körül a házban.

-Azon kívül? Ez még kevés, ehhez a rumlihoz képest. -ült le az általa kiválasztott kanapémra. Igen, ő segített berendezni. Már óvodás korunk óta barátok vagyunk, mindent együtt csinálunk, ha tudunk. Szóval, ő a lakást is segített kiválasztani, és még berendezni is segített. Hol lennék nélküle? Meg persze Mia és Mira nélkül?

-Megkapod azt a könyvet, amelyiket szeretnéd. -néztem a falat, ami szintén olyan színűre van lefestve, amelyiket Lara választott. Nagyon jó ízlése van. De nekem sincs annyira rossz ízlésem, de ő jobban ért az ilyenekhez.

-Oké! -húzott le maga mellé a kanapéra. De mikor elkezdtünk volna beszélgetni a lányokkal, csörögni kezdett a telefonom. Megint az egyetemről hívtak. Lehet meg van mikor megy a gépem.

-Halló? -szóltam bele a telefonomba.

-Jó napot, megvan a pontos idő és dátum. A gép Július 18-én, pontban délben fog fölszállni. És ha szeretne, hozhat magával rokont vagy barátot. Megfelel? -kérdezte a férfi. Én nem vérszerinti rokonokat viszek, de a testvéreim. Az is jó? Mindegy, nekik nem kell tudniuk.

-Megfelel. -válaszoltam vissza, és gyorsan elköszöntem, és kinyomtam, hogy minél hamarabb be tudjunk pakolni.