Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Ki hívhat ilyen korán? A kijelző privát számat jelez, így egy ideig gondolkodom, hogy fel vegyem-e, vagy hagyjam, és aludjak vissza. Ha már felkelltett, ajánlom, hogy fontos legyen! Fogadom a hívást, majd félve a fülemhez emeltem, és beleszóltam.
-Halló? -mondom kicsit fáradtan a telefonomba, majd meghallok egy férfi hangot.
-Elnézést, hogy ilyen korán hívom önt, de ez sürgős lenne. -szólt vissza köszönés nélkül egy férfihang. Mi lehet ennyire sürgős? -Egy ösztöndíjas lehetőséget szeretnénk felajánlani magának. -hmmm, vajon mi lehet az? -Csak egy dolgot kell megtennie. -mondta ismét a férfi a telefonba.
-Mi lenne az? -kérdeztem elgondolkodva. Talán nem olyan jó ötlet. Vagy mégis? Na majd a ''dolog,, hallatán eldöntöm.
-Oké, most nagyon figyeljen. Fél évre ki kellene mennie Koreába, azon belül Szöulba. Mi álljuk a repülő költségeit, és biztosítunk magának egy tetsző lakást. Az első hónapig fizetnénk az ételeit, de az lenne a lényeg, hogy a zenei iparban elhelyezkedve, közhíressé kéne válnia, ezzel megnyerve az ösztöndíjat, és egy gyakornoki lehetőséget. -Olyan gyorsan beszélt, hogy fel se tudtam fogni. Megnyertem azt a pályázatot, amit fél évvel ezelőtt hülyeségből próbáltam? Háát igen, akkor sem voltam teljesen magamnál. De ez most komoly? Ilyen nincs! -Szóval ennyi lenne. Amennyiben elfogadja, minél hamarabb szerzünk magának egy repülőjegyet. Hogy választ? -kérdése hallatán rögtön rávágtam volna, hogy ''igen!,, de anyának is tudnia kéne róla. Ilyen csak egyszer adódik az ember életében! Legyen!
-Rendben, elfogadom. -mondtam kis hatásszünetet hagyva a rendben után.
-Értettem, majd tájékoztatom, hogy mikor megy a gépe. Addig is, viszont hallásra! -és ezzel le is rakta a telefont. Most akkor megyek ki Koreába? De jó, de most mit pakoljak be? Várjunk! A csajoknak is szólnom kell! Őket is viszem, az biztos, meg persze nélkülük be se tudnék pakolni. Gyorsan a közös csoportunkba bementem, majd elindítottam egy csoporthívást. Pár csöngés után mindenki fel is vette.
-Mi az, Kim. -szól bele először Mia.
-Mivan már.... Tudod te, hogy hány óra van? -szól bele Lara fáradtan. Persze, hisz' ő egy éjjeli bagoly. Egész este csinálhatta a dolgát. Vagy táncolt, vagy irt, vagy olvasott...... Ő már csak ilyen. Bántam is, hogy ilyen korán hívtam. Én is így szoktam reagálni, mikor ő hiv ilyen korán, nem várom el tőle, hogy ő ne akadjon ki.
-Boccs, hogy felébresztettelek titeket! De ez nagyon fontos! -mondtam izgatottan a telefonba. Mi lesz a reakciójuk? Tudják, hogy mindig is egy antiszocc voltam, és még a fővárosba is ritkán akartam elmenni.
-Ha annyira fontos, akkor mondd már! -kezdett el már szinte kiabálni Lara a telefonba. Jól van na! Gyors leszek!
-Kaptam egy ösztöndíj lehetőséget! Koreában! Azon belül Szöulban! -kiabáltam a legvidámabb hangomon. Tudjuk, hogy mind a négyen oda akarunk menni, mert hát, miért ne? Szeretjük a k-popot, és hát na!
-HOGY MI VAN??!! -kiáltanak egyszerre bele mindhárman a telefonba.
-Jól hallottátok! Ösztöndíjat nyertem! -mondom, majd elkezdek a szekrényemben keresgélni.
-És ezt mikor is intézted? -kérdezi tőlem Mia, majd gyorsan átfutom a dolgokat, hogy ezt hogyan is mondjam el neki.
-Öhhmm, hát, tudod.... Mikor Larával elmentünk egyik este bulizni, kicsit sokat ittunk, gy néhány hülyeséget is csináltunk. Én például jelentkeztem az ösztöndíjra. Nem hittem volna soha, hogy ez megtörténhet, pont velem. -magyarázom, majd csak mindenki hümmögését hallom, majd kínos csend uralkodik a csoportos telefonálásunkban.
-Hát ez oltári! -kiabálja el magát Mia, majd négyen kezdtünk el sikítozni, és ugrándozni.
-Várjatok! -komolyodok el, majd mindenki csöndbe marad.
-Mi az? -kérdezi Mira kicsit félve.
-Be kell pakolnunk! Valaki segítsen nekem! Kééééérleeeek! -mondom, majd mindenki elkezd nevetni.
-Fél óra, és ott vagyunk! -mondják egyszerre, majd mindenki kilép a csoportos hívásból.
******
-Úristen. Mintha atomrobbanás lett volna! Úgy menj el innen, hogy előtte kitakarítasz! -mondta Lara, közben méregette a sok hülyeséget a földön meg szinte az egész házban. Három hónapja költöztem ide, de azóta egyszer se takarítottam ki, vagyis nem raktam rendet.
-Azért is hívtalak. -fogtam meg vállánál fogva.
-Ne várd el tőlem, hogy én takarítsak ki helyetted! És ha segítenék is, mit kapnék? -jelent meg száján egy sunyi mosoly. Persze, nála mindent mindenért. Na majd ha megtudod mit kapnál.
-Eljöhetsz velem Koreába. Meg persze ti is, ha segítetek. De segítenetek kell összepakolni is! Mit kéne vinnem? -néztem körül a házban.
-Azon kívül? Ez még kevés, ehhez a rumlihoz képest. -ült le az általa kiválasztott kanapémra. Igen, ő segített berendezni. Már óvodás korunk óta barátok vagyunk, mindent együtt csinálunk, ha tudunk. Szóval, ő a lakást is segített kiválasztani, és még berendezni is segített. Hol lennék nélküle? Meg persze Mia és Mira nélkül?
-Megkapod azt a könyvet, amelyiket szeretnéd. -néztem a falat, ami szintén olyan színűre van lefestve, amelyiket Lara választott. Nagyon jó ízlése van. De nekem sincs annyira rossz ízlésem, de ő jobban ért az ilyenekhez.
-Oké! -húzott le maga mellé a kanapéra. De mikor elkezdtünk volna beszélgetni a lányokkal, csörögni kezdett a telefonom. Megint az egyetemről hívtak. Lehet meg van mikor megy a gépem.
-Halló? -szóltam bele a telefonomba.
-Jó napot, megvan a pontos idő és dátum. A gép Július 18-én, pontban délben fog fölszállni. És ha szeretne, hozhat magával rokont vagy barátot. Megfelel? -kérdezte a férfi. Én nem vérszerinti rokonokat viszek, de a testvéreim. Az is jó? Mindegy, nekik nem kell tudniuk.
-Megfelel. -válaszoltam vissza, és gyorsan elköszöntem, és kinyomtam, hogy minél hamarabb be tudjunk pakolni.
YOU ARE READING
Possibility - BTS ff. BEFEJEZETT
FanfictionKim egy 20 éves végzős gimnazista, aki első nagy utazását tervezgeti már évek óta. Az álma, hogy minden erőt beleadva kimehessen Koreába legjobb barátnőjével Larával, és az unokatestvérével, Miával, és az ő unokatestvérével, Mirával. Végül amint let...