Possibility - BTS ff. BEFEJEZETT

8. Fejezet

Reggel ismét a telefonom csörgésére ébredtem. Nem hiszem el! Nem lehetne erről leszokni? Fáradtan elhúztam a kijelzőt, és a fülemhez emeltem a készüléket.

-Halloooo? -szóltam bele nulla élet kedvel a telefonba.

-Mi az, hogy hallo?! Hol a fenében vagy?! -üvöltözött a telefonba az apám. Aish, ez hiányzott a legkevésbé.

-Valahol. Nem mindegy? -mondtam mit sem törődöm hangon. De apa erre még idegesebb lett.

-Hol vagy?! Ha nem mondod meg, akkor...-nem hagytam, hogy befejezze.

-Akkor mi lesz? Rám uszítod az F.B.I-t? Vagy mi? -nevettem gúnyosan a telefonba. Apámmal már régen összevesztünk, és gondolom azt se tudja, hogy most megy le a pénz a telójáról, mert én külföldön vagyok. Ohhóóó, drága lesz apuci a telefonszámlád!

-Ne kerülj a szemem elé! -üvöltött a telefonba az apám, és letette. Annyira szeretett régen, és még most is korán, ismétlem, KORÁN felkelteni. De arról teljesen elfeledkeztem, hogy RapMon szobájában vagyok, és ő még aludni akart.

-Sajnálom. Elfelejtettem, hogy itt vagyok. -hajtottam le a fejemet vissza a párnára. NamJoon csak megfogta a vállamat, és arrébb lökött, mert szinte rajta feküdtem. -Bocsiiiiii. -húztam az i-betűt tovább, és elmosolyodtam. Mennyi is az idő? Negyed hat?! Jah, apa korán megy dolgozni, el is felejtettem. Na mindegy. Istenem, nem birok tovább aludni! Apa, ezt nagyon meg fogod bánni! Gyorsan átfordultam, de az orrom összeérintkezett a velem szemben fekvőével. -Sajnálom, oppa! -ugrottam fel, és hajoltam meg, de RapMon csak nevetett, és visszahúzott az ágyba.

-Aludj, ma kemény napunk lesz! -mondta, és ezzel meg is fordult. ÁÁÁ, csak folt vagyok a hátán! Nem hiszem el, miért vagyok ennyire szerencsétlen? Nem hittem volna, de elaludtam. Most már a mellettem fekvő fiú keltegetésére keltem fel. Szemeimet alig bírtam kinyitni, olyan volt, mintha össze lenne ragasztva. Egyszóval, szörnyű volt. Ma áthívom a lányokat, talán nem fognak haragudni, ha zavarom most őket. Gyorsan elő is vettem a telefonomat, ami a ''édes drága kincsem,,-re hallgat. Bementem a csoportunkba, rányomtam a csoporthívásra, és már csöngött is ki.

-Hallo? -szóltak bele barátnőim egyszerre. Mi az, korán van még? Biztos éjszaka mentek haza.

-Sziasztok lányok. Azt szeretném megkérdezni, hogy szeretnétek-e találkozni a fiúkkal, vagyis a BTS-el? -vékonyodott el a hangom. Most arrébb veszem a fülemtől a telefont, mert most tuti sikítani fognak. De nem. Mi a jó. Mi ez? Mi az, hogy nem sikítanak?

-Oké. Mikor? -kérdezték teljesen nyugodt hangon. Ezek ugyan azok a lányok, akit én ismerek? Mindig voltak fura reakcióik, de ilyen higgadt még nem volt egyikük se, ha a BTS-ről volt szó.

-Őőő, este 10? -kérdeztem, még mindig vékony hangon.

-Oké. Gyere értünk, én nem fogok ma már vezetni. -mondta Lara, majd kinyomta a telefont. Kössz, hogy megvárod a válaszomat Lara! Aish, ő már csak ilyen. Én vagyok a csicskása. ÁÁÁÁ! Ez nem hagy nyugodni!

-Mi az? -kérdezte a leader. -Mi történt? -folytatta a kérdezősdit.

-Semmi, csak ma átjönnek a barátnőim, ugye nem gond? -vékonyodott el ismét a hangom. Féltem, hogy nemet mond, de nem. Meglepetésemre, igent mondott. Én erre megint megöleltem, vagyis megszorítottam. Ő csak megpaskolta a hátamat, majd felállt az ágyról, és mondta, hogy öltözzek át, mert 10 perc, és indulunk. Gyorsan magamra vettem a tegnapi ruhámat, de volt nálam egy másik felső. Egy fekete trikó volt, aminek a hátulja kicsit kilátszott, mert volt ott egy masni. De azt senki nem fogja észre venni, mert a hajammal el tudom takarni. Megfogtam a telefonomat, és rohantam, a már teli lifthez. Mikor leértünk a földszintre, mindenki nyomott mindenkit ki a liftből. Én majdnem elestem, de megkapaszkodtam egy asztalban, ami az én szerencsémet nézve, nem dőlt fel. A fiúk is végre kijutottak a lift fogságából, és gyorsan haladtunk a kocsihoz, mert késésben voltunk. Nem hittem volna, de a dormuk, eléggé közel volt az egyetemhez. Lehet, hogy érdemes lenne erre a környékre költözni. Nagyban gondolkodtam, mire megérkeztünk, és majdnem egyszerre estünk ki a kocsiból a sietség miatt. Nyakamba vettem a névkártyámat, és gyorsan berohantam a fiúkkal együtt. Mindenhol army-k, és kisebb rajongók. Gyorsan berohantunk a 7-es terembe, és leültek a fiúk a földre, hogy kifújják magukat. Én csak nekitámaszkodtam a falnak, és vártam, hogy történjen valami. De semmi. Fél óra várakozás után, küldött egy üzenetet a tánctanár, hogy nem tud eljönni, és, hogy én felügyeljem a fiúkat. Nah, ennél jobb nem is lehetne.

-Mit irt? -bújt hozzám a maknae. Kicsit arrébb ugrottam, és megmutattam neki az üzenetet, mire ő csak egy nagyot ''juhééé,,-zott. Ennyire örül, hogy nem jön ma a tanár? Habár, én is így ujjongtam a suliban, mikor nem jött tanár.

-Akkor ma Kim felügyel minket? -kérdezte meg V.

-Igen. -jelentettem ki, és egy nagyot sóhajtottam, majd elkiáltottam magamat, hogy csöndet, mert telefonálnom kell. Ki mást hívhatnék, ha nem a barátnőimet? Ők majd mondják, hogy mit csináljanak. Gyorsan hívtam videóhívásban a csoportot, és hamar fel is vették, és mondtam nekik, hogy miért hívtam őket, mire ők csak annyit mondtak, hogy kamera csere. Én erre rákattintottam a kamera cserére, és adtam a lányoknak 1 percet, hogy nézhessék őket. Mindenki köszönt mindenkinek, és nekiálltunk a gyakorlásnak.