Possibility - BTS ff. BEFEJEZETT

22.rész

Sebesen pakoltam a bőröndömbe, nem törődve, hogy mennyire gyűrődnek össze a ruháim. El se hiszem, hogy vissza kell mennem magyarországra. Lara marad, mert sikerült bekerülnie egy jó egyetemre, és dolgozik is, így tud másik lakást bérelni. Mira és Mia még kérdőjeles, mert ők nem szeretnének haza menni, de ők nem jutottak be egy egyetemre se, és nem hiszem, hogy életük végéig dolgozni akarnak egy olyan helyen, ahol alig kapnak pénz. Szóval úgy döntöttek, hogy akkor ők is jönnek velem vissza, és csak Lara marad, mert neki sikerült az élet. Könnyek közt húztam be a bőrönd cipzárát, és rápillantottam a telefonomra. Namjoon-tól volt egy üzenetem:

''Találkozhatnánk? Gyors leszek''

Mosolyognom kellett, hogy ennyire találkozni akar velem annak ellenére, hogy a menedzserük megtiltotta. Gyorsan visszaírtam:

''Oké. Hol, mikor?''

A válasz azonnal érkezett:

''Ott vannak a lányok?''

''Nincsenek. Lara dolgozik, Mia és Mira pedig utoljára körbejárják a környéket''

Ok, akkor ott leszek 20 perc múlva. Jó?''

''Igen''

Ledobtam az ágyra a telefont, és kicammogtam a konyhába valami hideget inni. Kivettem a hűtőből egy üveg hideg vizet, és inni kezdtem. Visszatekertem rá a kupakot, és visszatettem a helyére. Az ablakhoz sétáltam, és megtámaszkodva a párkányon néztem az utcát. Olyan kár, hogy itt kell hagynunk ezt a gyönyörű helyet. Szomorúan néztem, ahogy a kisgyerekek futkorásznak az utcán, és nevetnek. Én is ilyen eleven, aranyos kisgyereket szeretnék. Elmosolyodtam, ahogy arra gondoltam, hogy egyszer nekem is lesz gyerekem. Kicsit jobb kedvre derültem, majd visszamentem a szobámba, és a telefonomon kezdtem el pötyögni. Majdnem bealudtam, mikor meghallottam a kapucsengőt. Gyorsan kipattantam az ágyból, és kinyitottam neki a kaput. Remegve vártam, hogy kopogtasson az ajtón, és végre láthassam. Ahogy kopogott, úgy nyitottam ki neki az ajtót. Belépet, és becsukta maga mögött az ajtót.

-Szia.. -lépett közelebb egy szomorú mosollyal arcán.

-Szia. Gyere beljebb! -invitáltam be. Mögöttem jött, és közben minden felé nézett.

-Szép lakás. -mondta, majd a nappaliban leültünk a kanapéra.

-Köszi.. -mondtam szomorúan, majd hátradőltem.

-Mikor megy a repülőtök? -jön kicsit közelebb.

-Két nap múlva. -hajtottam le a fejemet.

-Hiányozni fogsz... -mellém simult, és magához húzott. Vállába fúrtam a fejemet, és hagytam, hogy könnyeim végig folyjanak arcomon, majd Namjoon pólóján végezzék. Hátamat simogatta, így próbált megnyugtatni, de hiába. Túlságosan is fájt, hogy itt kell hagynom az országot, és őt is.

***

Utoljára végignéztem a lakáson, és majdnem elfogott ÚJRA a sírógörcs, de nem akartam, hogy a sminkem megint elkenődjön. Lara tegnap sikeresen átköltözött egy kisebb,de annál otthonosabb lakásba, de ma ő is itt van, hogy el tudjon tőlünk búcsúzni. Bezártam az ajtót, majd leadtam a recepción. Egy taxival mentünk ki a reptérre, ami jócskán másfél óra volt. Mikor odaértünk kiszálltunk a kocsiból, és bementünk az épületbe. Leültünk a padokra, és vártunk, hogy bemondják, hogy hamarosan indul a gépünk. Megint a könnyeimet tartottam vissza, mikor meghallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Felkaptam a fejem, és megláttam Namjoon-t sapkában és napszemüvegben. Onnan ismertem fel, ahogy kiejtette a nevemet. ''Kiiim'' Odadobtam Mirának a táskámat, és rohanni kezdtem a fiú felé. Mögötte ugyan megjelent Jimin és Jungkook is, de engem most csak Namjoon érdekelt. Széttárta karjait, amibe másodperceken belül beleugrottam, és erősen magamhoz húztam. Kétoldalt kezével felemelte a fejemet, és lassan ráhajolt ajkaimra. Boldog voltam, de ugyan akkor sírtam is. Nehezen váltunk el egymástól, de muszáj volt, mert bemondták, hogy a gépünk 10 perc múlva indul. Sírva még egyszer utoljára megöleltem, és arcára nyomtam egy puszit, és elköszöntem tőle. Oldalra pillantva csak annyit láttam, hogy Mia Jungkook-al, Mira pedig Jimin-el ölelkezik. Mosolyogva néztem őket, majd kaptam egy utolsó puszit Namjoon-tól, de mellé mondott valamit.

-Nem ez volt az utolsó. -furán néztem rá, majd Lara sietve elhúzott tőle, és Miát és Mirát is.

Felszálltunk a gépre, és helyet foglaltunk. Újra előtört belőlem a sírás, ahogy a gép felszállt. Vége van, ez a LEHETŐSÉG elszállt, ahogy a gép is Szöul felett.

VÉGE

Hát, itt a vége. Köszönöm annak, aki olvasta!