Őrültségből szerelem (Marcus and Martinus)

8. rész

A mai nap nem volt olyan nagyon ,,izgi". A suliban persze mindenki arról beszélt ami tegnap délután történt. Nem értem miért kell egy sztorit ennyiszer átbeszélni. Jó persze, mi is szoktunk Miával sok mindent átbeszélni minden szemszögből, mint például azt amikor a tegnapi nap folyamán Marcus-sal kézen fogva ültek. Oké. Most már értem mit lehet ennyire beszélni. Természetesen a ,,Team Zoli" csapat pusztán a nézésével megtudott volna fol8ytani egy kanál vízben.  Akik viszont velünk voltak (hmm, nem is tudom miért ők többen voltak) oda jöttek gratulálni, és azt mondták, hogy adjuk át Marcus-nak is. Persze, hogy tudták mit csinált Marcus. Persze, hogy a telefonjuk miatt tudták. És persze, hogy fennt volt YouTube-on a videó ahol bevert egyet Zolinak. Szóval a mai nap így telt. Aztán jött a délután. Jó mondjuk az se volt nagy szám de tuti, hogy Mia oltári boldog lesz ,,valamikor". Na de mindent az elejétől. Amikor délután megjelnt az iskola előtt a két Gunnarsen akkor már tudtuk, hogy várnunk kell egy kicsit mivel minden ,,fúj Zoli" ember odamegy hozzájuk. De leginkább Marcus-hoz. Tíz perc (!!!) elteltével, két kólával, két chips-sel és ropival álltunk még mindig az iskola előtt. Miután már senki nem volt a fiúknál odasétáltunk hozzájuk.Döbbenten fordultak felénk.
- Mi az? - értetlenkedtem. A fiúk először össze aztán ránk néztek.
- Ti felvásároltátok a boltot? - kérdezte Martinus. Jaaa. Hogy ez az.
- Nem. Csak nem volt kedvünk 10 percig várni rátok tehetetlenül, és amúgy is szomjasak és éhesek voltunk. - adta a frappáns választ Mia. 
- Ti mikor nem vagytok azok? - jött a kérdés mindkét fiútól, mire elnevették magukat. 
- Héj! Azonnal álljatok le! A hasunk fontos! - mondtam tettetett felháborodással. Mia bólogatott megerősítés képpen. Válaszul csak két nevetést kaptunk. Na, kösz. - Na akkor ma hova megyünk NÉGYEN? - kérdeztem kissé... ordibálva a végét. Zoli szemöldök ráncolva ide nézett, bolintott egyet, visszafordult és folytatta az előző elfoglaltságát. Szerintem vette a lapot.
- Négyen sehova. - jelentette ki Marcus. Mind a hárman kérdőn néztünk rá. - Ketten, ketten maximum. 

- Ugye nem akarsz minket kettesben hagyni? - nézett rá kérdőn és kérlelőn Martinus. Nem tudom miért, de ez valamiért kicsit nagyon-nagyon picit rosszul esett. De ki tudja manapság.
- Nem, nem, nem - kántálta - abból nem lesz semmi jó. - közölte mire mindannyian elnevettük magunkat. - Téged tesóka Miával hagylak kettesben, már ha együtt akartok menni valahova beszélgetni stb. - na ez meglepett.
- Akkor... mi? - mutattam rá aztán magamra gyorsan. Komolyan bólintott aztán a szemét lesütötte. Úgy csapott meg a felismerés, hogy még kicsit hátra tántorodtam. Mondjuk ez kicsit fura lehetett kívülről, mert Mia megkérdezte, hogy nem szédülök-e. Ha-ha.
Miután szétszéledtünk Marcus-sal csendben sétáltunk egymás melett. Tudtam, hogy Miáról lesz szó. Tudtam, hogy azon gondolkodott hogyan kezdjen bele. Tudtam, hogy Martinus tudja miről lesz szó. És tudtam, hogy Mia azon görcsölt vajon mi történhet ebben a pillanatban és Tinus próbálja elterelni a figyelmét.
- Khm... nos... öhm... - gondoltam, hogy nehéz lesz elkezdenie.
- Nem tudod mit szeret? - próbáltam barkóbázni hátha rájövök mit szeretne. És talált.
- Igen. Nem tudtam kihez forduljak először, csak úgy meg nem kezdhetem el faggatni mert még feltűnés nélkül is feltűnő lenne, aztán meg már kétségbeestem, hogy mit csináljak végül rájöttem. Mindenre gondoltam kivéve egy olyan emberre aki mindent tud róla, és szívesen elmondaná, mert kedves... - kezdte sorolni, de megállítottam.
- Igen az elejével egyet értek. De honnan veszed, hogy simán elmondanám neked és hogy kedves vagyok? - oké lehet kicsit gonosz voltam de ez tényleg érdekelt. Viszont a válasza meglepett.
- Ha azt hiszed, hogy ezt a ,,piszkálódó kemény, erős lány" vagyok sztorit bevettem akkor rosszul hiszed. Látszik, hogy ez csak csupán a látszat. Mia is szokott rólad mesélni és reli, hogy te az a tipikus segítsünk mindenkinek, még annak is aki bunkó típus vagy. Plusz Martinus elmondta mit csináltál múltkor a vásáron a kis fiúval. Meg persze elég ha a szemedbe nézek és rögtön látszik a sok boldogság és kedvesség. - fejezte be a ,,beszédét". Tátott szájjal néztem rá (jó nem szó szerint, de akkor is le voltam döbbenve). Mivel látta, hogy nem fogom lereagálni ezért témát váltott. - Mondjuk ugyan ezt látom amikor Mia szemébe nézek csak közben úgy érzem forog a világ. - mondta ábrándozva. Akaratom ellenére is elmosolyodtam. Ez szép volt.
- Oké, pontosan mit akarsz? - tértem rá az eredeti témára.
- Megtudni mit szeret. - válaszolta.
- Jó ezt tudom, de van valami célod. 
- Hát... tulajdonképpen... van. Piknik?
- Persze! De! Csak is olyan helyen ahol nincsen sok bogár, darázs, méh, - kezdtem sorolni aztán kirázott a hideg. Persze vette a lapot úgyhogy rám nézett - főleg ne pók. - mondtam fintorogva. de uuuutááááloooom őkeeet. Brr.
- Oké ez meg van. - bólintott. - Színek?
- Rózsaszín és piros. 
- Nekem is a piros a kedvenc színem. - mondta mosolyogva.
- Tudom. - sóhajtottam. Furán és kérdőn nézett rám. - Mi van? - értetlenkedtem - ezt minden tuti MM-ernek kötelező tudnia. - hangosan felnevetett. Délután két órától este hatig beszélgettünk Miáról. Kíváncsi vagyok csuklott-e. Mindegy. A házunk előtt sokadszorra is megköszönte, majd elváltunk. Amikor megnéztem a telefonom kicsit meglepődtem. Rengeteg SMS-t kaptam Miától, pl.: ,, ííjj, baj van?" ,,mizu?" ,,mi van már?" ,,válaszolj!!" ,,Ajj már" ,,Nem ismered a telefont?" ilyen és ehhez hasonló üzeneteket kaptam tőle egy Martinus-tól: ,,bocsi próbálom lenyugtatni" és még egy köszönöm Marcus-tól. Visszaírtam, hogy nem kell. Várjunk csak. A két fiú honnan tudja a számom??? Miaaa. Ezt még holnap megbeszéljük.

Húú. A mai nap elég esemény dús volt. De akkor mindent szépen sorjában. A suliban természetesen Mia nem hagyott békén. Tudni akarta, hogy mi történt tegnap. Mivel nem szeretek hazudni (oké, a barátos dolgot sem én találtam ki hanem Mia) ezért igazat mondtam, elmondtam amit tudni akart csak... hát van amit kihagytam. Az nem hazugság. Csak nem mondok el mindent. Elmondtam, hogy csak tanácsot kért valamit akar csinálni egy közeli ismerősének. Erre nem értette miért pont engem kérdezett. Okos. Azt mondtam, hogy őt nem akarta fárasztani ezért engem kérdezett. Itt lezártam a témát. Mivel Mia megbeszélte Zolival, hogy két hét múlva elküldjük neki a medencés (?!) képeket. Hogy miért pont két hét múlva? Igazából: mert adig tart a tavaszi szünet, és akkor megtudjuk csinálni a képeket. Hazugságból: állítólag addig elvette anyu a telefonomat. Komolyan mondom Mia mehetne hazudozónak (ha lenne ilyen szak) vagy estleg színésznek. Martinus-sal sétáltunk és éppen megbeszéltük, hogy elutazunk Miával a tavaszi szünetben... elutazunk velük Norvégiába (OMG), amikor megláttunk egy halott kutyát. Először mindketten megijedtünk (Martinus még el is szaladt vagy öt méterre), de aztán leesett, hogy mit láttunk. Bekönyezett a szemem és még reménykedtem benne, hogy csak alszik. Ezért elkezdtem ordibálni, hogy ,,kelj fel gyerünk!" ,,ne lustálkodj, rajta!" meg ehhez hasonlókat. Tinus csak ott állt tehetetlenül, bár néha próbált elvinni onnan amikor csöndbe maradtam, de olyankor újra elkezdtem ordibálin így inkább visszakapta a kezét. Nem csodálom, hogy odajöttek az emberek és furcsán néztek ránk. Valaki odajött és megkérdezte, hogy ne hívjon-e mentőt. Mármint nekem. Martinus visszafolytva a nevetését válaszolt, hogy nem. Viszont valaki kihívta, úgyhogy bevittek a kórházba. szuper.
- Mondtam már, hogy csak megijedtem. - ismételtem sokadszorra. Azt hitték őrült vagyok. Mondjuk egy olyan fiúval játszom el, hogy járok akivel eleinte egymásra se bírtunk nézni és most is csak elviseljük egymást. És mivel van egy brutálisan idegestítő fiú ezért azt tervezzük, hogy a tavaszi szünetben megcsináljuk az állítólag már készen lévő medencés képeket. Lehet hogy az vagyok. Csak nem ilyen téren. 
- Ordibált egy kutyával. - ismertette a szorit amiért ide hoztak.
- Csak buzdítottam, hogy álljon fel. - próbáltam megértetni magamat.
- De halott volt.
- Reménykedtem, hogy nem. - magyaráztam.  Az orvos sóhajtott egyet, majd kiment Martinus-hoz. Félig meddig hallotam mit mondott neki. Hogy nem vagyok őrült (itt köhögéssel nyomta el a nevetését, haha) csak képtelen voltam felfogni és elfogadni, hogy halott egy élőlény. Csak nagy szívem van. Remek. Mindenkinek meg van a véleménye az én szívemről? Miután haza engedtek tudtam, hogy hosszú utam lesz. Ugyan is végig kell hallgatnom Tinus nevetését. Hosszú, hosszú és még hosszab út után végre megálltunk a házunk előtt. Elbúcsúztunk aztán én bementem és elterültem az ágyon. Fél másodperc múlva már aludtam.