Őrültségből szerelem (Marcus and Martinus)

12. rész

- És engem is beavatnál? - kérdezte Martinus.
- Olivia, Mia telefonját rakta el. Gondolom, ezért, hogy az ő nevében írjon egy SMS-t. - mondtam.
- Hű. - forgatta meg a szemét.
- Meg sem lepődsz? - kérdeztem.
- Ezen? Dehogyis simán kitudom ezt nézni Oliviából. - néz rám teljesen őszintén.
- Oké. Beszélnünk kell velük. - bólintott - Te szedd össze Marcus-t. Én hívom Miát. - 10 perc múlva a konyhában voltunk. Mia és Marcus az asztalnál ült várták, hogy mit akarunk mondani, mi meg az asztal előtt álltunk.
- Nos! - csapta össze a tenyerét Martinus.
- Mondjátok már mi van! - szólt ránk Mia - Azt mondta Bogi, hogy tudja hol a telóm.
- Na igen! Erről akarunk beszélni. - mondtam.
- Láttuk, hogy mielőtt Olivia elmegy bemegy Mia szobájába. - kezdte Martinus.
- Keresett valamit aztán amikor megtalálta elrakta a táskájába. - folytattam.
- Nem tudtuk mi volt az mert nem láttuk. De amikor Marcus kapott egy olyan üzenetet Miától, hogy szerinte meg sem kéne próbálni a dolgot... - vitte fel a hangsúlyt Martinus.
- Én felmentem Miától megkérdezni, hogy mit művel, azt mondta, hogy nem találja a mobilját. - fejeztem be.
- Oliviánál van a mobilom?? - akadt ki Mia.
- Akkor nem Mia írta az üzenetet? - kérdezte Marcus. Martinus-sal összenéztünk, majd vissza rá és egyszerre válaszoltunk.
- Nem, nem ő volt.
- Mi... - kezdtem bele - akkor most felmegyünk. - mutattam magamra és Martinus-ra. Amikor felmentünk a szobámba Tinus kiállt az ajtóba, de én az orra előtt becsaptam.
- Héj! - nézett rám.
- Ezt nem szabad. Ne hallgatózz. - szóltam rá.
- Na. A megtestesült jóság. - mutat rám Martinus.
- Ez nem igaz nem is vagyok olyan... - gondolkoztam. Nem tudtam erre mi a megfelelő szó. Végül csak ennyit böktem ki: jó. - Martinus választ várva nézett rám. - Mondhatni egy nagy hazugságban élek. Ez. Nem annyira jó. - mondtam miközben leültem az ágyamra. És ettől a mondattól kezdve nem tudtam megállítani a számat. - Anyának is hazudtam. Abban, hogy miért jövök ide. A szemébe néztem és nem az igazat modtam. - hadartam szomorúan. Martinus leült mellém. Mondani akart valamit ezért felé fordítottam a fejem.
- Figyelj. - sóhajtott - Ha a hazugság bűn lenne, csak maximum... 100-an lennének az egész világon. - engem hirtelen olyan nagy megkönnyebbülés öntött el. Olyan dolog történt amin még én is meglepődtem. Minden olyan gyorsan történt már csak azt vettem észre, hogy Martinus-t ölelem.
- Köszönöm. - suttogtam a fülébe. A következő pillanatban láb dobogást hallottunk. Olyan gyorsan mentünk el a szoba két legtávolabbi részébe, hogy még Flash is meglepődőtt volna azon, hogy mire képes egy átlag ember. Jól is tettük, mert a következő pillanatban a friss szerelmes pár lépett be a szobába.
- Anya azt mondta, hogy menjünk el a városba. Sétálgatni. - mondta Marcus.
- Sétálgatni? - kérdeztem rá.
- Ezt mondta. - tette fel a kezét védekezés képp.
- Mi még átöltözünk. - mondta Mia. Ő elment a saját szobájába én meg oda léptem a szekrényemhez.

Mia ezt vette fel:

A fiúk egy plázába vezettek minket. Mia és Marcus elmentek valamit megnézni, így Martinus-szal kettesben sétalgattam a hatalmas épületben. Aztán egyszer csak Martinus megtorpant és kiült a rémület az arcára. Nem olyan mint amikor félsz valamitől. Hanem mint ahogy én félek Zolitól amikor a közelembe jön és ott van Martinus is.
- Martinus! - hallottam egy lány hangját. A hang irányába fordultam. Nem egy rajongó volt, ismerte Martinus-t. A lány haja szőke volt, elől egy markolatnyi hajának vége rózsaszín volt.
- Jessie! - tetetett örömöt Martinus.
- Ő ki? - kérdezte Jessie. Még csak rám sem nézett. Mielőtt Martinus válaszolt volna előre léptem.
- Bogi vagyok. Neked legyen ennyi elég. - mosolyogtam rá (nem őszíntén). Nagyon méregetett minket éppen elkezdtem mondani, hogy csak barátok vagyunk. Ekkor olyan dolog történt amire nem számítottam. - Martinus csak a...
- Barátja vagyok. - fejezte be Martinus, miközben átölelt egy kezével.
- Mit művelsz? - motyogtam miközben egy ezer wattos mosolyt Jessie felé.
- Csak segíts kérlek. - hadarta a fülembe miközben körbe nézett.
- Találkoztatok Oliviával? - kérdezte irtó magas hangon.
- Igen egy kellemes vacsorán találkoztunk vele. Többet szeret beszélni magáról mint egy sztár. - válaszoltam. Bár én nem voltam ott de Tinus elmesélte mi történt a vacsin.
- Ahaaa. - nézett rám furán. Végig nézett rajtunk majd sértődötten megfordult és elment. Amint látó határon kívűlre ért, megfogtam Martinus kezét és lecsaptam maga mellé.
- Áu! - ugrott fel.
- Mégis mi a fenét képzelsz? - néztem rá.
- Nyugi Miáék meg fogják érteni. - tette fel a kezét.
- Én nem Miáék miatt aggódom. Mi van ha betoppan majd ő is egy "beszéljünk rólam" vacsira, és szóba hozza azt, hogy mi ,,egy pár vagyunk"? A szüleidnek mit mondassz majd? Gondolom az igazat. És akkor el kell monanod, hogy hogyan lettünk ilyen jóban, hogy miért jöttünk ide, és hogy miért hazudunk! - hadartam el.
- Nyugodj meg. Ma vagyunk itt utoljára. És ma Oliviánál alszik. - próbált megnyugtatni.
- Ezt te honnan tudod? - kérdeztem.
- Mindig ott a legelső este amikor haza jön valahonnan. - mondta. Oké ésszerű. - És mert küldött egy SMS-t, hogy ott lesz ha keresném. - mutatta fel a telefonját. Erre kitört belőlem a nevetés. Még elmentünk körül nézni, aztán a Gunnarsen lakásba.
A szobámban ültem amikor Mia kopogott.
- Szia. - köszönt.
- Mizu? - kérdeztem.
- Menj fel a tetőre. - mondta.
- Miért? - értetlenkedtem. Azért mondhatta volna.
- Ott van a medence. - válaszolta majd elment. Leesett mire gondolt. Tehát mennünk kell a képeket csinálni. 
Már a tetőn voltam, de Martinus sehol. Addig bele másztam a medencébe és vártam.

A következő rész érdekesebb lesz.