Őrültségből szerelem (Marcus and Martinus)

4. rész

Úgy néztünk rá, mintha nem ismernénk. Mi imerkedni? Ketten? Egyedül? Hát nem ismer minket? 
- Szerintem ez nem jó ötlet! - kezdtem és a szemem sarkából láttam, hogy Tinus is egyet ért. Közben már elengedtük egymást kezét, mert tisztes távolságban voltunk a sulitól.
- Szerintem se, ki tudja lehet holnap mindketten a kórházban ébredünk. - tűnődött.
- Á, azt azért nem hiszem. - mondta Mia, majd kijavította Martinust. - Bogi nem hiszem hogy ott végzi, maximum te. - helyeselt mire mind a hárman elnevettük magunkat. De ezt a találkozós dolgot nem hagyta Mia annyiban. - Akkor is jó lenne, ha találkoznátok, mert például rákérdznek, hogy hol találkoztatok és akkor mind a ketten mondtok egy külön sztorit aztán összenéztek, majd azt mondjátok mint a másik akárcsak a filmekben.  - mosolygott. Aztán jött az a rész amit elakartam kerülni. Martinus és én is elgondolkoztam a dolgon, hogy nem lenne olyan nagy baj valóban. Mindketten néztünk magunk elé végül Tinus megszólalt: 
- Jól van igazad van. - nézett Miára aki szerényen bólintott, majd felém fordult - neked jó ma fél ötkor? - bólintottam, aztán lélekben fekészültem egy délutáni veszekedésre. Legalábbis azt hittem hogy az lesz.

Hazaérve rádöbbentem, hogy 20 perc van még fél ötig. Tehát leültem olvasni. Csak az a baj, ha olvasok akkor szörnyen elrepül az idő. Úgyhogy arra lettem vigyelmes, hogy valaki csenget. Gyorsan felöltöztem, és kimentem az ajtón. Martinus állt lazán és várta, hogy induljunk. Ilyenkor hálát adok annak, hogy ahol lakom elég sok vásárt rendeznek. És bár március volt olyan volt az egész mint egy karácsonyi vásár márciusban. Tehát elmentünk az egyik közelben rendezett vásárra. Mivel azért volunk ott, hogy ismerkedjünk ezért elkezdtük. 
- Te milyen fajta süteményeket szeretsz. - Tettem fel ezt a furcsa kérést. Nem csodálom, hogy furán nézett.
- Leginkább mindegyiket. - válaszolta - Neked?
- Hát majdnem mindegyiket szeretem. A legjobban a meggyes sütiket. - feleltem - De krémest ki nem állhatom. - tettem hozzá. 
- Tényleg? - kérdezte mire bólintottam. Aztán már beszélgettünk úgy... mindenről. Nem is tűnt olyan szörnyűnek, jó persze egyikőnk se repdesett az örömtől, hogy a másikunkkal kellett ,,randiznia". Éppen arról beszélgettünk, hogy ki mit szeret olvasni, amikor hirtelen odajött egy ksifiú, és a következőket mondta: 
- Szia tudnál nekem adni egy darab cukorkát? - szegezte nekem a kérdést. Összenéztem Tinussal. Mindketten furcsáltuk. 
- Szia, a szüleid merre vannak? - kérdeztem aztán a válasz igazán ledöbbentett.
- Nem tudom! Nem találom őket. - felelte. Természetesen vettem neki cukorkát, és felajánlottam hogy megkeresem vele a szüleit. Ami zavart az az volt, hogy miután vettem neki cukorkát Tinus olyan furcsán nézett rám. Furcsa alatt nem azt értem, hogy úgy nézzet mintha hülye lennék, hanem, hanem... nem tudom. A fiú elmondta hol lakik és megkerestük vele. Egy szép nagy házhoz értünk. Bekopogtam és két aggódó szülő nyitott ajtót. Az anyukának szét volt sírva a szeme. Aztán ránéztek a mellettem álló kisfiúra és látszott az arcukon, hogy megkönnyebbültek.
- Úristen, kicsim! - ölelte meg rögtön az anyuka, az apja pedig köszönetét fejezte ki. Még marasztaltak, hogy hálájukat fejezzék ki, de mondtam, hogy nekem mennem kell és Martinus is egyetértően bólintott.
- Nos... - kezdtem de elakadtam. Mit mondjak neki? Mióta találkoztunk a kisfiúval azóta követ és jön utánam eléggé elfáradhatott. Végül sikerült kipréselnem magamból ennyit: - Sajnálom, hogy nem úgy alakúlt, ahogy terveztük. 
- Ugyan te csak segítettél egy kisfiúnak. Ez kedves volt tőled. - mondta. - De mennem kell, szia. - köszönt el.

Martinus szemszöge:  

 - De mennem kell, szia - köszöntem el. Miközben elindultam hazafelé arra lettem figyelmes, hogy folyton hátra fele nézek Bogira. Mi ütött belém? Talán meglepett a viselkedése. Nem tudom. De amikor eszembe jutott, hogy Bogi milyen lelkesen mesélt magáról akaratlanul is elmosolyodtam. Te jó ég! Mi van velem?? Amint haza értem rögtön Marcushoz mentem és el panaszoltam neki. Erre csak vigyorgott. Már éppen kérdezni akartam, hogy mire ez a jó kedv amikor ismertette miért mosolyog: 
- Drága testvérem te belezúgtál Bogiba. - jelentette ki. Rögtön ellenkezni akartam, de belegondoltam, és, és... rájöttem, hogy igaza van. A fenébe!