Őrültségből szerelem (Marcus and Martinus)

Epilógus

- Jajj, hagyjál már Mia! - mondtam bele ezt a mondatot kb. ötödjére 2 perc alatt a telefonba. - Nem fogom elmondani.
- Ó ne csináld már... a legjobb barátnőd vagyok, minden ciki sztorit tudok rólad. - kérlelt tovább.
- Igen. De csakis azért, mert ott voltál mindegyiknél.
- Pontosan, de az most nem számít. Tudnom kell! - most már kissé erőszakosnak hangzott. Normális ha így is megijedtem tőle...?
- Igen? Hirtelen most miért lettél ilyen pletyka éhes? - érdeklődtem kíváncsiskodva. Bár mondjuk ez lényegtelen. Mia mindig is szerette, hogy ha tud mindenről. Még akkor is ha az csak annyi volt, hogy a macskám bolhás.
- Azéért..., mert most is itt fekszem az ágyamon a fejemnél a rohadt biosz könyvvel és próbálom bemagolni a szimpatikus és unszimpatikus izék tulajdonságait Basksának, ami persze nem meg úgyhogy a lábamat a falnak támasztva próbálok keresni valami okot, hogy ne kelljen olvasnom, és ezt még akkor is vállalom, hogy undokul ki kell, hogy nevesselek. - adta a részletes leírást.
- Oké... először is az paraszimpatikus nem unszimpatikus.... - kezdtem volna.
- Nee már! Térj a lényegre és ne javítgass! - szólt rám a barátnőm.
- ...másodszor: Nem. Nagy. Ügy.
- Akkor miért nem mondod el?
- Mert nagyon ciki... Várj, most összezavarodtam. - Mia csak felnevetett. Tudta, hogy vannak olyan pillanataim amikor annyi gondolat van a fejemben, hogy azt sem tudom mit beszélek.
- Szólj, hogyha kiveszekedted magad saját magaddal. - türelmetlen hangját hallottam barna hajú barátnőmnek.
- Jól van, jól van. Csak azért, mert tudom, hogy addig úgysem hagysz békén, és még nekem is tanulnom kell. - adtam meg magam.
- Ez az!! Na... - lelkesedett be, és szinte láttam magam előtt ahogy most hasra fordult.
- Oké, szóval az úgy történt, hogy...
Martinus mellett sétáltam fogva a kezét. Az ujjaink egymásba fonódtak és nem engedték el egymást, amíg biztonságos távolságban nem voltunk az iskolától. Akkor egyszerre húzódtak el kezeik.
- Még mindig okoskodik az a tökfej? - nézett rám Martinus. Egy pillanatnál tovább tartott amíg végre rájöttem, hogy Zolira gondolt.
- Ó, hát... igen. De ő mindig is ilyen volt. Ezt meg lehet szokni. - legyintettem. Martinus felhúzott szemöldökkel pillantott rám.
- De azért te is meglepődtél mikor múltkor ráhajtott Miára. - Nem tudta mit válaszoljak. Ott a pont. A fagyis eset tényleg nagyon megdöbbentő volt.
- Na jó, de akkor... akkor... biztos rossz napja volt. - Martinus csak elnevette magát erre a kijelentésemre. Épp nyitotta a száját, hogy mondjon valamit amikor láttam, hogy a tekintete megakad valamin a háttérben. A következő pillanatban a karjai körbe fogtak és magához rántott. Állát a fejem tetején pihentette. Amikor rájöttem mi ez az egész a karom a háta köré csavartam. Bár az egész csak színjáték volt, számomra nagyon is igazinak tűnt. Az ölelés miatt hirtelen minden gondolat eltűnt a fejemből, és teljesen elvesztettem az idő érzékem. Az sem tűnt volna fel, hogy ha estig úgy maradtunk volna. Már épp megszoktam amikor el is húzódott. Bár nem akartam bevallani, mégis élveztem az ölelést. Röviden rámosolyogtam majd oldalra fordultam, hogy megnézzem kit látott. Marci volt. Abban a pillanatban lefagytam. A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem kiugrik és levegőt is alig kaptam. Róla el is feledkeztem. Ez megdöbbentett, mert régebben csak rá tudod gondolni. Az még jobban megdöbbentette, hogy mikor Marci hátra nézett és találkozott a tekintetünk, szomorúság villant meg benne. Elfordult és ment tovább addig amíg el nem tűnt a szemem elől. Sóhajtva visszanéztem Martinusra aki az arcomat fürkészte. A hosszú és csendes pillanat miatt mondhatni zavarba jöttem. Köpni, nyelni nem tudtam, és nem értettem mit csinál. Ilyenkor imádkoztam azért, hogy halljam mások gondolatait. Martinus abba az irányba nézett, ahol Marci eltűnt, majd visszafordult felém.
- Ő az aki miatt elkezdődött az egész? - kérdezte csendesen. Én csak a számat beharapva bólintottam. Nem tudom miért volt ilyen kínos a helyzet. De a következő lépésem legalább elterelte a kínos csendet, ugyanis ahogy hátra léptem neki mentem valakinek és meglöktem. Mint kiderült, valakit aki fagyit evett arrébb löktem, és megcsúszott. A fagyi kirepült a kezéből egyenesen...
- ...Martinus fejére. - csendben maradtam amíg vártam, hogy Mia kinevesse magát. Persze neki csak annyit mondott el ami a fagyis dologgal történt. 
- Ezt... el... sem... hiszem... - már levegőt is alig kapott annyira nevetett.
- Oké, leteszem ez így is elég kínos anélkül is, hogy te még jobban azzá teszed. - kinyomtam a telefon még mielőtt Mia tiltakozhatott volna és visszafordítottam a figyelmem a matek házira.