Őrültségből szerelem (Marcus and Martinus)

14. rész

Helyesbítek. Elakartam mondani Miának. De ő nem engedte. Megfogta a csuklómat és ráncigált maga után. Hát nem csodás barátnőm van nekem? Aztán megérkeztünk Mia szobájába. Á, már értem. Leültet az ablakhoz, hogy ott mondjam el. És kitálaltam. A plázás résznél csak forgatta a szemét. Viszont amikor a ma esti dologról meséltem, csillogó szemekkel, hatalmas vigyorral és ugrálva nézett. Mintha a Hazug Csajok Társaságát nézte volna... De most komolyan, ilyen jól tudok elő adni sztorikat? Mert akkor mehetnék... hogy is mondják azt? Mese felolvasó? Na mindegy, ezen majd még gondolkodom. Most volt egy másik problémám. A hatalmas vigyorú Mia.
- Bogi. - kezdte komolyabb arccal - neked... hogy is mondjam, hogy ne szedd le a fejemet? - kérdezte magától. Válaszul csak hozzá vágtam a párnáját. Először meglepődött fejet vágott a száját eltátva, aztán kecsesen felmutatta a középső ujját. Na igen, Miának szokása csúnyán beszélni... De most nem ez a lényeg. A francba Bogi! Képes vagy elkalandozni... - Neked tetszik Martinus. - bökte ki Mia. HOGY MIIIIII???? Ez a lány teljesen megőrült! Még hogy én és Martinus?! Nekem eleve Marci tetszik. Ezért van ez az egész hazugság!!! Ezért vagyok itt Norvégiában! Ezért vagyok most ebben a helyzetben! Ezért akarok most totálisan ráordibálni a legjobb barátnőmre! Arra akire kitalálta ezt az egészet! Nyugi, nyugi, nyugi. Beszív - kifúj, beszív - kifúj. Amikor sikerült lenyugodnom komoly arccal néztem rá.
- Elment az eszed.
- Ne már Bogi! Te is tudod, hogy igazam van. Amit éreztél az a sz...
- Ki ne mondd az 'sz' betűs szót! - szóltam rá. Megijedve bólintott. Még mondani akart valamit, de valaki kopogott.
- Csajok gyertek. Még elmegyünk egy utolsó város nézésre. - nézett be az ajtón Marcus.
- Oké. De el kell mondanunk valamit. Gyere be! - elkezdett bejönni Mia kérésére.
- Nem! Nem kell neki semmi elmondanunk! Marcus nyugodtan mehetsz, mindjárt megyünk mi is. - Mac elindult kifele. Erre Mia mérgesen rám nézett.
- Gyere be!
- Menj ki!
- Gyere be!
- Menj ki! - kiabáltuk Marcus-nak. Aki szegény, a negyedik "Gyere be!" "Menj ki!" után inkább megállt az ajtóba. Aztán Miával egymással szembe fordultunk.
- Jöjjön be!
- Menjen ki!
- Jöjjön be!
- Menjen ki!
- Jöjjön be!
- Menjen ki!
- Jöjjön be!
- Menjen ki!
- Héj, héj lányok! Mi folyik itt? - jött be a szobába Kjell.
- Semmi. - mondtuk egyszerre, és odaléptünk, hogy megöleljük egymást.
- Akkor meg készülődjetek elmegyünk a vidámparkba. - mosolyodott el és elindult kifelé. De még utoljára visszanézett ránk. Elindultam a szobámba átöltözni, aztán eszembe jutott valami.
- Mia. Ígérd meg! - húztam elő a kezem. - Boka ígérettel. - néztem rá komolyan.
- Jaj ne már Bogi! A boka ígéret az nagyon komoly titkokra van. Ha te azt állítod, hogy nem igaz a titok akkor miért kell titokban tartani? - kérdezte hisztizve.
- Mert bele élitek magatokat. - forgattam meg a szemem.
- Oké, na gyere. - sóhajtott Mia. A még mindig csodálkozó Marcus előtt odaléptünk egymás elé megcsináltuk a kézfogást, aztán egymás bokájához hajoltunk és közben azt mondtuk, hogy "ígérem". Most már megnyugodtam. Mia sohasem szedné meg a Boka ígéretet. És én sem.
A kocsiban Emmát beültettük magunk közé. Martinus eleinte kérdőn nézett ránk aztán Mac-ra de ő csak legyintett. Kiderült, hogy csak simán a parkba megyünk.
A parkban piknikezni voltunk. Igaz köztem és Mia között fagyott volt a levegő de a többiekkel nagyjából felszabadultan beszélgettünk. Aztán a fiúk kitalálták, hogy focizzunk, és ha kell az ölükbe visznek oda, de akkor is játszani fogunk. És mivel a fiúk egy csapatban akartak lenni nekem Miával kellett. A két jó madár már ugrált mint a bolha, melegítés ként, de én meg Mia csak álltunk egymástól egy méterre és előre szegezett tekintettel próbáltunk nem idegesek lenni. Marcus-ék tehetetlenül néztek egymásra. Tinus úgy gondolta, hogy oldja a feszültséget bekapcsolja rádiót, amiben ekkor elkezdődött a Together. Miával bűntudatos arccal néztünk egymásra. Ez a dal a mi dalunk. Mármint képletesen. Amikor valamelyikőnk szülinapja volt ezt énekeltük egymásnak. Amikor kettőnk közül valaki szomorú volt ezt kezdük el dúdolni. Lassan elkezdtünk egymás felé sétalni majd nagyon öleléssel kértünk bocsánatot. A fiúk elmosolyodtak, de taktikáztak is úgyhogy belőtték az első gólt. Miával összenéztünk és némán megbeszéltünk valamit majd a fiúkra néztünk, akik hirtelen megijedtek tőlünk, de aztán magukhoz tértek. Marcus megindult a labdával. Mia felszaladt a fiúk kapujához, de Martinus ott volt. Odaszaladtam Mac-hoz és direkt beleszaladtam, emiatt pedig hátra estem. Marcus rögtön odaszaladt de nem reagáltam. A kezemmel körbe ölelt bal lábamra hajtottam a fejem. Láttam, hogy Martinus is elindult.
- Jaj, Bogi ne haragudj nem direkt volt. Tényleg. - esedezett Marcus. Szegényt egy pillanatra meg is sajnáltam.
- Bogi jól vagy? - hallotam Martinus hangját. Az ujjaim között kileskelődve láttam, hogy a labda pont a jobb lábamnál van.
- Most már igen! - hihetetlen sebeséggel hátra támasztottam a kezem felemeltem a csípőmet és odapasszoltam Miának a labdát, aki nagy mosollyal az arcán berugta a kapuba. A két fiú még reagálni sem tudott a döbbenettől. - 1-1! - ugrottam fel örvendezve.
- Ez nem ér - nézett ránk Marcus. - Én tényleg megijedtem. - megsajnáltam szegényt. Odaléptem és megöleltem.
- Oké, tényleg nem volt fer, de ti mondtátok, minden ér. - léptem el tőle. A végére túl tették magukat rajta, de az állás 6-6 lett. Nem igazán bírtak velünk.