Őrültségből szerelem (Marcus and Martinus)

11. rész

Felálltam és odamentem hozzá.
- Mit művelsz? - néztem rá fáradtan.
- Beszélnem kell Miá...
- Nem! - néztem rá határozottan.
- Kérlek! - nézett rám könyörgően. - Legalább megpróbálhatnám.
- Marcus... - kezdtem, de boci szemekkel nézett rám. Sóhajtottam egyet és utat engedtem neki Mia felé.
- Te meg mit keresel itt? - nézett rá könnyes szemmel az összetört szívű barátnőm.
- Beszélnem kell veled. - nézett rá.
- Miért? Hmm... hogy is hívjáknak elment a hangja? Csak mert annak a szüleid is örülnének. - Marcus fáradtan nézett rá - Bocsi.
- Semmi gond. Megértelek - figyelte szomorúan. Aztán észbe kaptam.
- Mennem kell. - jelentettem ki. Marcus bólintott amolyan ,,köszönöm" gesztusként. Mia meg ,,na ne csináld" nézéssel ajándékozott meg. De azért elindultam haza.

Mia szemszöge:

Csak ültünk a padon csöndben és egyikőnk sem szólalt meg.
- Figyelj. Sajnálom ami történt. Nem akartalak megbántani. Csak úgy éreztem nem tehetek mást, azt éreztem hogy... hogy... hogy tovább kell lépnem. - mikor látta, hogy kérdőn nézek rá folytatta - Ne is próbáld tagadni. Véletlenül megláttam az üzenetet Márktól: Szeretlek Bogárkám. Tudod. Még sosem történt olyan, hogy egy lány első látásra megtetszett volna. És nagyon csalódott és szomorú lettem az üzenettől. Így ezt éreztem a legegyszerűbb megoldásnak. És igen nem terveztem Oliviával, de... betoppant. És ő szakított velem így még nyilván éreztem iránta valamit. De rájöttem, hogy... - itt megfogta a kezem - hogy te vagy az akire szükségem van. És szerintem is nyálas egy kicsit de nem érdekel, mert szeretlek. - könnyes szemekkel borultam a karjaiba. Nem szoktam sírni, ezért volt most is könnyes a szemem.

Bogi szemszöge:

Amikor benyitottam az ajtót mindenki kíváncsian fordult felém.
- Mi történt?? - kérdezte kényes hangon a ,,kiskirálynő". Ekkor jöttem rá, hogy ő nem tudja Marcus hol van, miért ment, és kihez.
- Olyan amihez semmi közöd - néztem rá ködösen. Felmentem a lépcsőn a szobámba. Természetesem Martinus jött utánam.
- Na. Mi történt? - nézett rám választ várva.
- Ott hagytam őket beszélgetni. - mondtam.
- Ez jó ötlet volt? - nézett rám kérdően.
- Mia nem fogja ott hagyni, Marcus meg ki tudja magát magyarázni. Lepakoltam is indultam kifelé a szobámból Martinus nyomában, amikor hirtelen hátra lökött a falnak. A fejem bal és jobb oldala mellett támasztotta kezeit. Megijedtem, hogy valami történt, ezért becsuktam a szemem. Amikor meggyőződtem róla, hogy minden tiszta kinyitottam. Hirtelen elakadt a szavam. Martinus ajkai pár centire voltak az enyémtől. Barna szemeivel az enyémet fürkészte. Nyeltem egy nagyot erőt vettem magamon és megkérdeztem:
- Mi történt?
- Olivia feljött a lépcsőn. - mondta higgadtan. Nem értettem így magyarázatot várva néztem rá tovább. - Mia szobája felé ment. Ha meglát minket nem tudjuk mit akar, de így megleshetjük mit szeretne.
- Nem is rossz Gunnarsen. - feleltem elismerően. Csak egy ezer wattos mosolyt villantott. Elindultunk sompolyogva a folyosón Mia szobája felé. Martinus már lesett felé amikor megfogtam a vállát.
- Én szeretném. - mondtam. Kérdőn nézett rám. - A legjobb barátnőm. Én szeretném látni, hogy mit művel ez a liba. - bólintott és előre engedett. Óvatosan bedugtam a fejem. Olivia keresett valamit. Aztán amikor megtalálta zsebre tette. Láttam, hogy jön ezért belöktem Martinus-t a legközelebbi helyiségre pechemre ez egy gardrób volt. Ami szűk volt. Nagyon.
- Na mi történt? - nézett barna szemeivel.
- Elrakott valamit a táskájába. - válaszoltam.
- Ééééés... mi volt az - fagatott tovább.
- Nem tudom nem láttam. - néztem rá tehetetlenül.
- Ebből még baj lehet. - haraptapta be alsó ajkait.
- Bizony - bólogattam.
Miután meggyőződtünk róla, hogy tiszta a levegő elindultunk le a lépcsőn. Olivia éppen indulni készült.
- Már mész is? Biztos, hogy mindent elrakták? - kérdezte Martinus. Erre a lány rám nézett összehúzta a szemét és elment.
10 perc után megjött Mia és Marcus. Boldognak tűntek.
- Mi felmegyünk lefeküdni, fárasztó egy nap volt. Olivia szeret magáról beszélni. - mondta fáradtan Kjell. Bólintottunk. Marcus és Mia mintha csak erre az alkalomra vártak volna rögtön beszélni kezdtek. Én és Martinus csak kapkodtuk a fejünket. Végül Tinus szólt közbe:
- Egyszerre csak egy!
- Még négy nap a nyaralásból. Mikor csináljátok meg a képeket.
- Az utolsó északán. - válaszolta Tinus. Hmm. Jó tudni. Ezzel véget is ért a beszélgetés. Mia felment én és a két fiú pedig lent maradtunk beszélgetni. Egyszer Marcus kapott egy üzenetet. Megnézte és szomorúan átnyújtotta Tinus-nak. Aki miután elolvasta nekem adta.
Mia üzenete:
Figyelj szerintem ennek nem lesz jó vége. Kár megpróbálni. Sajnálom!
- E... E... Ez... Ez lehetetlen. Ez tuti nem Mia. - védtem őt.
- Te is látod. Ez az ő száma. Talán igaza van. - szomorkodott Marcus.
- Nem nincs igaza. Most az egyszer. - jelentettem ki.
- Valóban? Most az egszer? - nézett rám szemöldök ráncolva.
- Jól van akkor sem volt igaza, amikor bele kevert ebbe a szerelmes sztoriba. - javítottam ki magam. Felmentem Miához kérdőre vonni. Amikor beléptem őrülten kutatott.
- Megtudhatnám mit művelsz? - kérdeztem. Bár én az SMS-re értettem ő nem.
- Keresem a telómat. Itt hagytam az asztalon. - mondta kétségbeesetten. Ekkor minden hirtelen leesett. Bólintottam becsuktam magam után az ajtót. Martinus ekkor odajött. Kérdőn nézett rám. Választ várt.
- Most már mindent tudok...