Őrültségből szerelem (Marcus and Martinus)

10. rész

Mia szemszöge:

Mivel mi még Bogival nem akartunk lefeküdni aludni, ezért bejött a „szobámba" felültünk az ablak alatti kis kanapéra és beszélgettünk. Éppen valamin jót nevettünk amikor betoppant a két fiú. Amikor meglátták Bogit lefagytak és már indultak is kifelé.
- Jó oké vettem a célzást. - szólalt meg Bogi. - Jó beszélgetést. - mondta rám nézve.
- De nem muszáj holnap is megtudjuk beszélni. - próbálta visszatartani Marcus.
- Nem. Már úgy is álmos vagyok. - zárta le a témát Bogi, majd kiment. Marcus és Martinus tanácstalanul nézték a papucsukat, mintha érdekes lenne.
- Mire vártok? - kérdeztem és a kezemmel elkezdtem inteni magam felé - Gyertek! - leültek mellém.
- Honnan tudtad? - vágott a közepébe Marcus. Tudtam miről beszélt, de azért...:
- Micsodát?
- Jaj Mia, tudod. Te is ugyan olyan képet vágtál mint mi. És te is fellélegeztél amikor kiderült, hogy a párnáról beszél. - mondta Marcus olyan ,,ne bonyolítsuk" arccal.
- Oké, oké. Hallottam amikor beszélgetettek. De nem direkt esküszöm. Csak... csak. Éppen mentem le hozzátok, és véletlenül meghallottam. - mondtam lehajtott fejjel.
- És csak ennyít hallotál. - kérdezte Martinus nagyot nyelve.
- Igen. - ráztam meg a fejem értetlenül. - Miért mit halhattam volna még? - kérdeztem résnyire összehúzott szemmel.
- Semmit. - vágták rá a fiúk egyszerre, mire elnevettem magam.
- Na menjetek aludni. Biztos kimerültetek már. - mondtam. Bólintottak és kikísértem őket az ajtóig. Martinus az ajtóban visszafordult.
- Ez... az... egész... öhm, szóval... ez... - kezdte.
- Igen. Köztünk marad. - mondtam mosolyogva. Hálásan elmosolyodott és elindult. Becsuktam az ajtó, majd én is elmentem aludni. Mondanom se kell rögtön elaludtam.

Bogi szemszöge:

Reggel amikor felkelltem (ami nagy sajnálatomra 6:30 volt) valami borzasztóan idegesítő hangot hallottam. Mintha egy macska lenyelt volna gumicsirkét. Mielőtt lementem volna megnézni mi az belenéztem a tükörbe. A hajam borzos, az arcom álmos és úgy nézek ki aki azt sem tudja hol van. Na mindegy. Lementem a lépcsőn és egyre erősebb lett a hang. Amikor kilépek a polc mögül (ami a lépcső és a konyha között van) és meglátom azt amitől a legjobban rettegtem amióta Mia meglátta Marcust. Éppen Mac-ot ölelte egy nagyon (sajnos) csinos lány. Viszont az arcát nem láttam csak a tökéletesen sima világos barna haját. De komolyan. Még csak egy kis göndör tincs sincs benne. És hát még jobban elkeseredtem amikor megfordult és megláttam. Az arca szép, és tökéletesen áll rajta a tökéletes sminke. A szeme kék, sőt szinte már szürke. A nyakát egy fekete nyaklánc fonja körbe szorosan (nagyon, nagyon, nagyon szorosan). Martinus a tarkóját vakarta éppen. Amint meglátta aggódó, döbbent és ,,mi a fene?" fejemet elhúzta a száját és széttárta karjait, amolyan ,,passz" stílusban. Lehunytam a szemem és megráztam a fejem. Amikor kinyitottam álmos szemhéjaimat, csak akkor veszem jobban szemügyre a lányt. Fehér sport cipő, tenger kék, (rövid) szoknya. Fehér atléta, amit egy farmer dzsekivel egészített ki. Talán túlságosan is méregettem, mert fagyos tekintetével a szemembe nézett.
- Hát ez? - na helyben vagyunk. Ez? Nem inkább ő? Vagy valami ő kicsoda? Neem. Inkább. Hát ez? Már most tudom, hogy nem fogom bírni. - Talán kisegítők is vagytok? - nevet fel azzal a fül süketítő hangon. Ezzel nagyon felhúztam magam.
- Nem tudok róla, kivéve ha téged kell kisegíteni, mert látszatra nagyon úgy nézel ki. - morogtam aztán sarkon fordultam és a hátam mögött hagyva a döbbent és dühös lányt. Az értetlen Marcus-t. És Martinust aki alig bírta visszatartani a nevetését. A szobámban becsaptam az ajtót, és inkább elkezdtem rendbe szedni magam. Megfésülködtem, felöltöztem és fogat mostam. Fog mosás közben pedig dúdoltam és énekeltem.
- You and me. You and me. Together. - énekeltem.
- Ezt a számot én is szeretem. - a tükörben megláttam Martinus mosolygó arcát.
- Mi az? - tértem rá a lényegre.
- Marcus nem tudja mit érez. - mondja komolyan.
- Ezt hogy nem lehet tudni? Vagy szeretsz valakit vagy nem. Vagy érzel valaki iránt valamit vagy nem. Szereti Miát? Vagy... vagy... vagy az... azt a lányt szereti? - hadonásztam.
- A neve Olivia Caren. - helyetesítette be az ,,azt a lányt"-t. Szemöldökömet felhúzva néztem rá. Rájött, hogy mire várok így hát folytatta. - Régebben együtt jártak. Olivia kedves volt meg minden. Végül eljutottak odáig, hogy a rajongóiknak is elmondták. Aztán Oliva... - nem tudta befejezni,mert a szavába vágtam.
- ...fejébe szállt a híresség. - fejeztem be.
- Igen. - helyeselt.
- Ha Mia ezt meglátja teljesen össze fog omlani. - fogtam a fejem.
- Tudom. Ezért! Ameddig csak tudjuk akadályozzuk meg, hogy Mia találkozzon Oliviával.
- És ezt meddig tudjuk? - kérdeztem.
- Nem sokáig. Most majd elmegy 2 perc múlva. De este itt vacsorázik. - rázta a fejét.
- Ééés... mi lenne haa... elvinnénk Miát... más hová vacsorázni? - néztem rá. Felcsillant a szeme.
- Ez jó ötlet addig próbálok beszélni Marcus-sal. - indult ki a szobámból. És mint kiderült Martinus nem tudta, hogy beszéljen Marcus-sal, ezért nem történt meg a beszélgetés. Adig vártunk míg eljött az este. Szóltunk Miának, hogy öltözzön át, mert megyünk egy étterembe.
- De hát ma Marcus be akar mutatni valakit. - nézett csodálkozva. Martinus-ra néztem hát ha tud valami frappáns ötletet. Szerencsémre tudott.
- Igen! Anyáéknak. - ,,világosította" fel Miát. Ő meg már szaladt is a szobájába. Ekkor megláttam Marcus-t.
- Marcus! - szóltam oda neki. Kérdőn nézett rám. - Mikor jön az a lib... Olivia?
- 10 perc. - bólintottam.
- Mia, siess már! - dübögtem az ajtóján.
- Jól van. Jól van. Nyugi már! - jött a válasz. Úgy egy perc múlva Mia kilépett az ajtó. Egy virágos ruhát viselt, és egy farmer dzsekit vett rá. Egy sál díszítette a nyakát.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Igen! - nézett az órájára Martinus. Miközben mentünk lefele a lépcsőn megláttuk Kjell-t Gerd-et. Nekik elfelejtettünk szólni.
- Ti meg hová készültök? - kérdezte Kjell.
- Csak vacsorázni. - adta a választ Mia.
- De hisz Marcus, most mutatja be a... - kezdte de félbeszakítottam.
- Mia máskor is találkozhat vele. És én is. Martinus gondolom már ismeri, de ha nem akkor majd ő is máskor találkozik vele. - mondtam és kiléptem az ajtón. Csak, hogy amint kinyitottam ott állt Ő. A szeme akár egy kígyóé. Maga a megtestesült gonosz.
- Mi az? - kérdezte Mia.
- Á, hát... - kezdte Marcus, de amint meglátta Miát (gondolom, mert nem tudom még mindig szemeztem a csajjal) elhallgatott és más hangsúllyal folytatta - megjöttél.
- Igen! - eszmélt fel a lány és egy hamis vigyorral odament és... és... és megcsókolta Marcus. Láttam Mián, hogy mindjárt összeesik, és alig bírja visszatartani a sírást.
- Ó hát Mia. Mit csinálsz? Most veszem észre. Rossz ruhát vettél fel a másik jobban áll. - mondtam és minden válasz nélkül csuklón fogtam Miát, és húztam fel fele a lépcsőn. Martinus is jött.
- Te ahhoz nem kellesz! - szólalt meg Mac.
- De ő is jön. - néztem rá mérgesen és szemrehányóan. Amint felértünk a szobába Mia neki kezdett.
- Ki. Ez a lány? - nézett rám már a könnyeben úszva.
- Olivia Caren. Marcus volt barátnője. - nem néztem a szemébe.
- Te... Te... Te mikor láttad először?
- Ma reggel. De akkor még nem jártak. - fogtam magyarázóra.
- Értem. - bólintott és be ment a fürdőszobába.
- Mia nyisd ki! - szóltam rá az ajtón keresztül.
- Hagyj. Békén.
- Reménytelen. - néztem Martinusra.
- Most mi lesz? - suttogott.
- 5-10 perc amíg rendbe szedi magát. Vagyis félig. Elviszem, és veszek neki 2 literes jégkrémet.
- És én? Ugye nem akarsz itt hagyni ezekkel a kíváncsikkal. - nézett rám könyörgően Tinus.
- Sajnálom. Maradj itt vele, mindjárt jövök. - leindultam a lépcsőn. Amint beléptem a konyhába kínos csend fogadott. Odaléptem a fiókokhoz és kivettem egy kanalat.
- Az minek? - kérdezte a lib... Olivia.
- Miának.
- Beütötte a fejét? - nézett aggódóan Kjell.
- Nem. Ez a jégkrémhez lesz. - mondtam komor arccal és visszamentem a szobába. Mia már ott ült az ágyán. - Mehetünk?
- Igen. - sóhajtott egyet. Leindultunk a konyhába. Martinus beült a szülei közé. Én és Mia felvettük a kabátunkat.
- Ti hová mentek? - kérdezte Olivia.
- Igen. Most ismerjük meg megint Oliviát. - erőltetett egy mosolyt az arcára Gerd.
- Tényleg? Majd jövök ha érdekel. - mondtam Olivia szemébe aztán sarkon fordultam és kimentem a házból. Mia már kint állt. Észre se vettem, hogy kiment. - Mehetünk? - vettem egy nagy levegőt. Csak bólintott. Elmentünk egy közeli boltba. - Milyet kérsz?
- Csokisat. - mondta szomorúan. Sóhajtottam egyet és odaléptem hozzá.
- Azt hittem ha nem mondom el, akkor meg tudlak óvni. De... - csak némán figyelt - így... még rosszabb mintha elmondom. Sajnálom. El sem tudom képzelni mit érezhetsz és ez... az én hibám. Martinus-sal el akartunk vinni máshova vacsizni, hogy ne találkozz vele. De úgy tűnik elkéstünk. - hajtottam le a fejem. Mia kezeit éreztem a vállamon.
- Figyu. Ez... nem a te hibád. Fordított esetben én is ugyan ezt tettem volna. - mosolygott rám. Vettem egy mély levegőt és bementem a boltba. Magamnak is vettem egy 2 literes jégkrémet csak három ízeset (csoki, vanília, eper). Leültünk egy padra és csöndben elkezdtük enni a jégkrémet. Már a felénél jártunk (el sem bírom képzelni hogy bírtuk benyomni) amikor egy hangot hallottunk.
- Sziasztok! - mikor megfordultunk Marcus állt előttünk..