Őrültségből szerelem (Marcus and Martinus)

13. rész

Bogi szemszöge:

Éppen az Instagram-ot nézegettem, amíg vártam Martinus-ra ahol rengeteg, de tényleg nagyon sok értesítésem volt. És vagy 200-n kezdtek el követni. Megnéztem a képeket amiken megjelöltek. Aztán rájöttem mi ez a felhajtás. A képeken én és Martinus voltam, én Martinus és Miáék, és stb... Lesifotók voltak. Oké, azt elfelejtettem, hogy a fiúk giga nagy sztárok.
- Milyen érzés híresnek lenni?? - kérdezte Martinus, amitől megugrottam. Tinus teljesen észre vétlenül mászott be mellém a medencébe.
- Mégis mióta ülsz itt?? - néztem rá ijedten.
- Nem én voltam észrevétlen. Te voltál teljesen bele bújva a telefonba. - mondta. Tényleg ennyire lekötött volna, az öröm áradat? De ahogy visszanézek a telefonomra, meglátom az utálók kommentjeit is.
,,Pont egy ilyen? Ennél jobb vagy Tinus"
,,Marcus és az a lány???!!!!!???!!! El sem hiszem!! Pont Ő??
Itt úgy döntöttem, hogy nem olvasom tovább. De megértem őket. Lehet én is így reagáltam volna, ha az egyik ,,Imádom"-omat lekapták volna. Aztán olvasni kezdtem a cuki kommenteket.
,,Marcus és az 'ismeretlen' lány nagyon aranyosak együtt"
,,A képeket elnézve Martinus és a képen szereplő csajszi vicces páros (lenne) együtt!!!😀😀"
A 'csajszi' kifejezésen mosolyognom kellett. Aztán eszembe jutott Martinus! Hoppá, őt elfelejtettem!!
- Bocsi... csak... öm... totálisan lefoglaltak a kommentek és... - próbáltam magyarázkodni, de Martinus félbe szakított.
- Ne beszélj. Mi is ilyenek voltunk. Egyfolytában csak a telónkat bújtuk, hogy eltudjuk olvasni azt a szöveg áradatot. Volt, hogy az egyik este betűket és szavakat láttam. - mesélte. Elnevettem magam bele gondolva.
- Jól van, oké megértettem nem gáz. - csak bólintott. Egy nagyot sóhajtottam. Miért is vagyunk it? - Ki csinálja a képeket?
- Majd én. - mondta elő véve a telefont. Belépett a kamerába. Mindketten nagyot sóhajtottunk, aztán Martinus átölelt. Még vettem egy mély levegőt és egy hatalmas mosolyt villantottam a kamerába. Kész az első kép. A következőnél egyikőnk sem tudta hogyan álljon be. Végül a fejemet a vállára hajtottam és kinyújtottam a nyelvem. Martinus is valami vicces pofát vágott. Nevetés közben Martinus felé fordultam. Pár centire voltam tőle. Nem tudtam nem a szemébe nézni. Pedig próbáltam, de mintha meg fagyott volna a fejem. Aztán feladtam és őszíntén bele néztem a szemébe. Hirtelen minden elhomályosult csak Martinus nem. Aztán elmosolyodott. A gyomromat mintha ezernyi pillangó szállta volna meg, és attól féltem, hogy felrepülök. És liftezni kezdett. Forgott velem a világ de Martinus nem. Végül sikerült elszakadnom a tekintetétől. Kínosan megvakartam a tarkómat. Totál gáz lehettem. Most mit gondolhat rólam. Most ha nem lenne itt Tinus tuti, hogy egy hatalmasat csapnék a homlokomra.
- Nos... - kezdte.
- Igen... - mutattam a bejárat felé.
- Ja nekem is. - bólogatott. Gyorsan elindultunk lefele. Még szerencse, hogy a medencétől rögtön van a szobánkhoz vezető út. Csak hogy rossz irányba mentem úgyhogy vissza kellett mennem. Kiderült, hogy Martinus is rossz irányba. Gyakorlatilag oda mentünk ahova a másiknak kellett volna. A szobámban már Mia várt. Látta rajtam, hogy meg vagyok terhelve.
- Mi a baj? - hogy mi a baj? Jó kérdés. Bárcsak én is tudnám. Leültem az ágyra és elmondtam neki mindent. Mindent a plázától kezdve eddig a percig. És ami még rosszabb, hogy csak az a pillanat lebeg a szemem előtt amikor Martinus elmosolyodik. Te jó Isten!! Mi történik velem??