Lemon and Sugar🍋| SOPE FF. |

1.

Lassú, megfontolt léptekkel közeledek az újonnan érkezett fiúhoz.
Igazából látni sem akarom, de a kényszer nagy úr.

Sosem kedveltem.
Mindig egy bunkó tuskó volt, és minden adandó alkalommal kiszúrt velem.

Némán megállok előtte, majd unott arcát bámulva dobolok a lábammal.
Így, jobban megfigyelve a képét be kell, hogy valljam, helyes fiúvá érett.
Vonásai sokkal férfiasabbak, mint pár éve.
Szemei ugyanolyan üresen csillognak, de mintha íriszei sötétebbek lennék valamennyivel.

Biztosan megszállta a Gonosz.

Bőre hófehér és hibátlan, mint mindig.
Szája ruhájával együtt cigarettafüst szagától bűzlik.
Csontos kezeinek bütykeit pedig friss, véres sebek borítják.

- Mit csináltál?! - dühösen és kissé talán aggódva tenyereim közé kapom a mancsát.

- Megsimogattam egy paraszt arcát - elégedett mosoly kúszik a képére.

- MÉG MEG SEM ÉRKEZTÉL, DE KERESED A BAJT! - mérgesen leteremtem, majd az elsősegélydobozt megkeresve nekiállok lefertőtleníteni a sérülést. - Ennyi történt? - alkoholba itatok egy vattapamacsot.

- Mondhatni - mit sem törődve megrántja a vállát.

- Ne csinálj ilyeneket... - kobakomat megingatva sebére helyezem a pamacsot, mire halkan felszisszen. - Fáj?

- Ja.

- Megérdemled - már lenyugodva folytatom előbbi tevékenységem.

Nem örülök annak, hogy Yoongi velem fog lakni.
Gyűlölöm Őt, teljes szívemből utálom.
Tudom, hogy nem fog békén hagyni, keresni fogja a gimis trógerek társaságát, és Én iszom meg majd annak is a levét.

- Az anyámnak hiszed magad? - elrántja a kezét, és olyan erővel meglök, elterülök a földön. - Gyenge vagy - szánakozó pillantásokat vet felém, melyek egészen lelkem mélyéig hatolnak. - Mit gondolsz, miért hagyott magadra mindenki? - gúnyos kacaj szakad fel a torkából. - Mert egy szánalmas, semmirekellő, undorító, óriási csalódás vagy - mintha fejbe vágtak volna. - Elkap a hányinger, ha rád nézek - elsétálva folytatja - mert tudom, mennyire próbálsz jobb lenni, és megfelelni az elvárásoknak, de egy csődtömeg vagy, ami soha sem lesz jó senkinek sem - válaszomat nem várja meg, felindul az emeletre.

Elszorul a torkom szavai hallatán.
Görcsbe rándul a gyomrom felfogván, mennyire igaza van.
Szemeimet pedig marni kezdik fájdalmas könnyeim.
Lassan, de annál őrjítőbben emészt fel a tudat, hogy nincs miért s kiért léteznem.

Nem bírom tovább.
Gyűlölöm magam emiatt és minden miatt.
Az önutálatom teljesen elhatalmasodott felettem, már réges-rég, és gyakran úgy érzem, mintha bordáim is ki akarnának robbanni a lelkem fájdalma okozta óriási nyomástól.
Nap, mint nap fel kell kelnem, tükörbe kell néznem.
Amit látok, az hányingerkeltő, undorító, ocsmány és siralmas.
Számomra büntetés az Élet.
Ezzel kell fizetnem azért, aki vagyok.
Őszintén nem akartam ilyen lenni, mégis azzá a Hoseok-ká váltam, aki annyit sem ér, mint egy fél pár lyukas zokni.

Zokogásom percek múltán sem hagy alább, sőt egyre jobban erősödik, tudatom pedig egyre csak eltompul.
Összegömbölyödve átölelem fájó térdeimet, majd lehunyva szemeimet próbálom légzésemet egyenletessé tenni.

Aludni akarok végre, kifárasztott az Élet.

***Yoongi***