Lemon and Sugar🍋| SOPE FF. |

2.

Hoseok karján felcsúszik a sok mozgolódás miatt a pulóvere, puha bőrén lévő sebei pedig elém tárulnak.
Még messziről is kiszúrják a szemeimet.
Az ágyához sietek, vékony kezére fogok, majd alaposan megvizsgálom a vágásokat.
Néhány naposak lehetnek.

- Ez nagyon fájhat - összeszorított álkapoccsal mustrálom a valószínűleg önsanyargatás eredményét.

Percekig bámulom a fiút.
Kétes érzések kavarognak bennem.
Örülök annak, hogy fáj neki, szenved, hogy ennyire kilátástalannak érzi az életét.
Viszont ez az öröm kevés bánattal és rengeteg szánalommal vegyül, ami egy különös, zavarodott érzettel szolgál.

- Mit csináljak veled?

Persze tudom, mit teszek.
Halkan kihúzom az éjjeliszekrényének fiókjait s széttúrom őket, hátha találok valami közveszélyes, éles tárgyat.
Tűk, szikék, ollók, pengék; minden fellelhető a kincsestárában.

Vajon mindet használta már?

Jobb, ha nem tudom.

Magamhoz veszem a veszélyesnek vélt eszközöket, aztán az ajtó felé lépdesek.
Végül visszanézek a fiúra, kinek arca oly' angyalian fest, már-már engem is megszelidít.
Eztán csendesen kisurranok a szobából, egy nehezen megtalált zacskóba rejtem a tárgyakat és egy könnyed mozdulattal kivágom a kukába.

***Hoseok***

Olyan fáradtan ébredek, mint aki már napok óta nem aludt egyetlen órát sem.
Nagyokat ásítozva belelépek a papucsomba s kicsoszogok a folyosóra.

Nem emlékszem arra, hogy kerültem a szobámba, de nem is érdekel.

A fürdőbe érve a tükör elé állok és félve tükörképemre pillantgatok.
Sosem időzöm el magamon.
Miért kellene?
Ez a néhány másodperc is kikészíti a gyomromat.
A hányinger kerülget undorító képmásom láttán, ami napról-napra egyre visszataszítóbb.
Ilyenkor mindig átfut az agyamon az a mondás, hogy az idő mindent megold.

Megold?
Ugyan, ezt még a legreményteljesebb emberek sem hihetik el.
Hiszen évek óta várom, hogy jobb legyen. Várom, hogy jobb legyek, de minden hiába, változatlanul hányingerkeltő a külsőm és a bensőm egyaránt.
Mert van, ami s aki nem változik.

Ruháimat ledobom magamról.
Lassan belépek a zuhany alá, közben hosszasan elmerengek a mai teendőimen.
Túlélni az iskolát, nem megütni a sok analfabétát, avagy megfejelni némely tanárt, plusz mosolyogva eljátszani, hogy egy szar élet legszarabb időszakában is a legboldogabb ember vagyok.
Amint tudatosul bennem, olyan rég állok a zuhany alatt, hogy a bőröm is kiázott már, még egyszer átmosom a testem, majd a törülközőmbe burkolózva kilépek a hideg csempére.
Szokásomhoz híven figyelmetlen vagyok és akkorát csapódok, mint az ólajtó.

- Meghaltál? - Yoongi nevetve kiabál be a fürdőbe.

- Nem, de Te meg fogsz...

Hátsómat fájlalva feltápászkodok a földről, majd a talajjal való találkozás következtében benedvesedett törülközőmet ledobva magamról üvöltök ki neked.

- Hozz valami száraz törülközőt!

- Neked? - lehet hallani a hangján, hogy nevet.

- Nem, a szomszédba akarom átvitetni veled, hatökör - szemeimet forgatva gúnyolódok. - Persze, hogy nekem!

- Aztán honnan?